Péntektől várják a vendégeket a felújított termálfürdőben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.02.10. 12:17 | Frissítve: 2014.02.11. 11:00
Debrecen – Jól haladnak a szálloda és a gyógyfürdő felújításával; a medencecsarnok elkészült. Nemcsak szebb, világosabb is lett.
Amint arról egy éve elsőként beszámoltunk, kétmilliárd forintból újítják fel az Aquaticum Termál és Wellness Hotelt, valamint a termálfürdőt. Emellett félmilliárd forintból fejlesztik a gyógyfürdő egészségügyi szolgáltatásait.

A munkát tavaly nyáron kezdték, és jól haladnak a beruházással, hangzott el a hétfői sajtóbejáráson. Az első ütemben sokak örömére befejezték a medencecsarnok felújítását. A 250 millió forintból a medencecsarnokba természetes anyagokat - gránitot, travertin mészkőburkolatokat, csempéket és üvegmozaikokat - építettek be. Látványos változás az is, hogy a medencék üvegmozaik burkolatot kaptak. A csarnok gépészeti szempontból is megújult, hiszen a jövőben energiatakarékos módon szolgáltatja a friss levegőt, a kellemes hőmérsékletet és a megfelelő páratartalma pihenni, gyógyulni vágyok számára. Szintén a komfortérzést növeli a medencetér alatti padlófűtés.
A csarnokon belüli pihenőhelyeken a fűtött, csempézett padok és pihenőágyak maximális kényelmet biztosítanak a fürdővendégeknek. A pihenőterek létrehozása miatt azonban meg kellett szüntetni a medencék közötti vizesblokkokat és a két gőzkamrát. A vizesblokkok a medencetér bejáratához kerültek, a két gőzkamra egy új, minden igényt kielégítő szaunavilágban kap majd helyet.
A csarnok korszerűbb világítását energiatakarékos LED izzók adják, a tetőszerkezet kör alakú ablakok keresztül pedig természetes fény áramlik be. Ugyanakkor az átburkolt fa tetőszerkezetet is világosabb színt kapott, ezáltal a medencetér jóval több fényhez jut.
A csarnok korszerűbb világítását energiatakarékos LED izzók adják. Az új szaunavilág szaunákkal, gőzkamrákkal, infra szaunával, hűtött hideg vizes csobbanó és hideg-meleg vizű medencékkel együtt a felújítás második ütemében készül el.
Kósa Lajos polgármester a bejáráson kiemelte, sok új látvány- és élményelem van az új medencecsarnokban, s a gyógyulni és pihenni vágyók is jól érezhetik majd itt maguk. Kósa Lajos úgy véli, a termálfürdő és a hotel felújítása a Nagyerdő megújításának a szerves része. Kapcsolódik a stadion felépítéséhez, a Békás-tó és a szabadtéri színpad megújításához, valamint a vízi ködszínház kialakításához.
Fazekas Lajos, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette, péntektől várják a vendégeket a megújított termálfürdőbe, a jegyárak változatlanok.
A szálloda felújításával is jól haladnak
A szálloda korszerűsítésének első ütemében kiépült egy új szállodai bejárat, a földszinti lobby, a hotel fél épületszárnyában megújultak a szobák. A kétágyas szobák és a korábbi kétlégterű apartmanok mellett kialakítottak egylégterű, úgynevezett junior apartmanokat és a fürdőszobákat is felújították. A szállodába új hotel TV rendszert is telepítettek, melynek részeként valamennyi szobában nagyképernyős LED televíziók állnak a vendégek rendelkezésére. A szobákban új minibár és kiváló minőségű szobai laptop méretű széf is a vendégek rendelkezésére áll. A Natura étterem és a konyha kapacitása jelentősen bővült, külön diétás konyha létesült raktárakkal, előkészítővel, fagyasztókamrával, így biztosítva az ételérzékenységben, táplálékallergiában szenvedő vendégek magas szintű ellátását.
A rekonstrukció második ütemében tovább folytatódik a vizesblokkok modernizálása, a bio- és antiallergén szobák kialakítása, a szobai erkélyek felújítása, a szobák felszereltségének bővítése, a modern informatikai és közösségi tájékoztató rendszer véglegesítése. A közlekedő és közösségi terek megújulása mellett bővülnek a fitnesz lehetőségei is. Az ifjabb korosztály szórakozását szolgáló gyerekvilág (játszószoba, beltéri játszótér és X-box szoba) kialakítása szintén erre az időszakra tehető.
A beruházás várhatóan augusztus 31-én zárul.
Dehir - Felújították a medencecsarnokot a termálfürdőben
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)