Már a Tócóskertben élők is hódolhatnak a kertészkedés szenvedélyének – fotókkal, videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.09.27. 19:45 | Frissítve: 2022.09.28. 13:40
Nyilvános pályázaton kiválasztott 28 tócóskerti lakos kezdheti meg a munkát a kialakított 14 ágyáson.
Debrecen első közösségi kertje 2020 óta zöldell a Sinai Miklós utcai parkban, 130 négyzetméternyi megművelhető területtel. Itt 14 magaságyásban 28 parcella található. A Vénkertben idén a tizenhat eddigi taghoz tizenkét új család csatlakozott, akiknek egy-egy 4,5 négyzetméteres terület áll a rendelkezésére haszon- és fűszernövények, valamint dísznövények termesztésére az ökológiai gazdálkodás jegyében.

Mivel bevált ez a zöld közösségi kezdeményezés, ebben az évben is folytatódott:
a Vénkerti és az Újkerti Közösségi Kert után immár a Tócóskertben élők is hódolhatnak a kertészkedés szenvedélyének.
Papp László az átadón elmondta, a Tócóskert Debrecen egyik legzöldebb lakóterülete, ahová sokan kertes házból vagy vidékről költöztek és „hozták magukkal az emléket a kertészkedésről, növénytermesztésről”. Ezzel a közösségi kerttel pedig ezt az emléket szeretnék feleleveníteni.
- A pályázatra több mint negyvenen jelentkeztek és 28 kulcsot adtunk most át ehhez a kis kerthez. Itt a környékbeliek tudnak a jövőben akár zöldséget, kisebb gyümölcsöket termeszteni, igényeiknek megfelelően. Bízom benne, hogy egy nagyon jó közösségösszekovácsoló erő is lesz ez a közösségi kert ebben a városrészben
– emelte ki a polgármester.
Pósán László arról beszélt, hogy a kertbarát közösségek mindenhol összetartóak, egymást segítik, erre pedig eddig a Tócóskertben nem volt lehetőség.
- Azzal, hogy ez a közösségi kert létrejött, itt is lesznek kertbarátok. Olyan emberek kerülnek itt egymás mellé, akik korábban nem ismerték egymást, de
a közös munka, a közös szabadidőeltöltés, a közös hobbi mégiscsak összehozza őket, új ismeretségek, új barátságok szövődnek és ez a mai világban nagyon sokat ér
– mutatott rá az országgyűlési képviselő.
A városrész önkormányzati képviselője azt mondta, a Tócóskerti Közösségi Kert első gazdái nem maradnak segítség nélkül.
- A Vénkerti Közösségi Kert művelőitől, illetve a Future of Debrecen egyesülettől fognak szakmai tanácsokat kapni, hogyan kell a biogazdálkodást folytatni ilyen parcellákban, milyen növényeket mikor érdemes elvetni – mondta Varga András.
A Tócóskerti Közösségi Kertben található egy zárható faház is, ahol nemcsak a közös, hanem a saját szerszámokat, eszközöket is biztonságosan tárolhatják a kertművelők. Továbbá vízvételi lehetőséget is biztosítanak, valamint a magaságyások mellett négy közös használatú fűszernövénydézsát is elhelyeztek a kertben.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Új helyen kertészkedhetnek az Újkertben élők – fotókkal, videóval | 2022.09.12 |
Közösségi kertet alakítottak ki az egyik debreceni lakótelepen – fotókkal, videóval | 2020.06.03 |