Felújították a gúthi erdő ikonikus épületét – videóval
Szerző: Pálffy Andrea | info@mcdb.hu Közzétéve: 2022.05.10. 17:15 | Frissítve: 2022.05.10. 18:37
Épületavatással és szenteléssel ünnepelték a madarak és fák napját a Nyíradony melletti gúthi erdőben. A Nyírerdő Zrt. a Zöldházat két és fél év alatt több mint félmilliárd forintból korszerűsítette.
A gúthi erdő ikonikus épülete a Zöldház, amely most teljesen megújult. A korszerűsítésnél figyeltek arra, hogy vadászház külseje megőrizze jellegzetességeit, a belső kialakítása viszont a 21. századi igényeknek is megfelel.

- A mintegy 568 millió forintból, kizárólag saját forrásból megvalósított munka a tervezési időszakkal együtt csaknem kettő és fél évig tartott. Ennek nyomán öt szobában és a két apartmanban 14 vendéget lehet színvonalas körülmények között elhelyezni - közölte Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója.
A vadgazdálkodás tavaly 14 milliárd forint bevételt jelentett az országnak, de nagyon fontos az a munka is, amelyet az állami erdőgazdaságok a vadászházak, turistaszállók működtetésével a természetvédelmi oktatásért tesznek, mondta az avatáson a Nagy István agrárminiszter.
- Aki ezt megtapasztalja és egyszer eljön, az eljön majd még egyszer, és otthon, a városban kevésbé fogja letörni a bokor gallyát, kevésbé fogja eldobni a szemetet, mert tudja, hogy mit jelent a teremtett világnak a minősége, a teremtett világnak az értéke - hangoztatta Nagy István.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében úgy fogalmazott:
a nemzetközi színvonalú, modern szálláshely tovább népszerűsíti Gúthot, amely az Alföld legnagyobb erdősége.
- Szükségünk van a természetre, az Isten által alkotott természetre. Meg kell nézni egy fát, meg kell nézni egy erdőt, meg kell nézni és meg kell érteni a természet rendjét, és helyreáll az egyes ember és a társadalom egészének a normális gondolkodása - fogalmazott Semjén Zsolt.
Tasó László, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: a Zöldház felújítása lehetővé teszi, hogy a keleti országrész értékeit megismerhessék a hazai és a külföldi látogatók, itt ugyanis évszázados hagyománya van az erdő védelmének.
- Bennünk van, nem kell keresgetni, hogy hogyan kell viszonyulni az embernek a természethez. Nem kell kitalálni, nem kell kiolvasni, csak egyszerűen azt kell csinálni, amit tanultunk a szüleinktől, amit magunkba szívtunk az első perctől kezdődően - hallhattuk Tasó Lászlót.
A felújított Zöldházban helyett kapott a gúthi erdő két világrekorder dám trófeája is. Az ötezer hektáros erdőségben él ugyanis a világ egyik legjobb dámszarvasállománya, amely miatt hazai és külföldi vadászok is szívesen utaznak a térségbe.