Kórház a város szélén – a Bem tér ezer arca
Szerző: Bögre Zoltán | bogre.zoltan@dehir.hu Közzétéve: 2011.11.27. 08:24 | Frissítve: 2011.11.27. 16:55
Debrecen – A Bem tér egykor a város kapuja volt. 200 év alatt sok mindent megélt, s mára talán újra megtalálta helyét a város életében.
A Bem tér ma központi helye Debrecennek, sokféle arca volt már, lehetett szeretni, vagy éppen messziről elkerülték az emberek. Sokféleségét ma is őrzi, s látnivaló is akad ott bőven. Kulturális miliőt a megyei könyvtár épülete, valamint a közeli galéria kölcsönöz a környéknek, a gasztronómia szerelmesei egy étteremben hódolhatnak szenvedélyüknek, a tudományt az MTA Atommagkutató Intézete képviseli, az egészségügyi oldalt a Véradó Állomás, a honvédelmet pedig a régi laktanya, a mai toborzóiroda adja. Minden jóindulattal ez a tér sem az a klasszikus tér. Már csak azért sem, mert ez a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja, a területet minden irányból keresztbe szelik az utak. Csupán a déli részén és a könyvtár épülete előtt van némi egybefüggő zöld terület, padokkal, szobrokkal, emlékhelyekkel.
Ha néhány száz évet visszatekintünk az időben, azonnal világos lesz: ez is egy olyan szeglete Debrecennek, ahol kis túlzással szinte önmagát építette fel a város. Persze azért a politikának, a társadalmi szükségleteknek, a fejlődésnek is volt ebben szerepe.
Debrecennek a heti vásárok, piacok adták az igazi zsongást, nem véletlen tehát, hogy a főutak legvégén mindig egy-egy szakvásárba, vagy valamilyen „kocsmahivatalba” szaladhatott bele a kor embere. A Bem tér is hasonló volt, jóllehet a XIX. század legelején még nem is kapcsolódott szorosan a városhoz. Debrecen kapuja, a Péterfia kapu akkor még csak a mai Ajtó utcánál volt, innen az 1812-es városrendezési terv megvalósulását követően tolták ki a város határát a mostani Füredi és a Hadházi út kereszteződéséig, a Péterfia utca meghosszabbításával. Ekkor kezdődött el a Bem tér kalandos története.
A mai tér északi oldalán az 1800-as évek elején még csak legelők, kertek, és egy lezárt temető volt - akkoriban a város körül, szétszórva működtek a temetkezési helyek, egységes köztemető ugyanis még nem létezett. A területet Ferenc piacnak hívták, rendszerint kereskedők vették birtokba, kipakolták és árulták ott a portékáikat. Ez a piac azonban nem volt különösebben nagy jelentőségű, hiszen Debrecenben máshol is volt ilyenből bőven. A környék akkor kapott komolyabb figyelmet, amikor Ferenc József osztrák császár, magyar király támogatta azt az ötletet, mely szerint az egész országban kiépítendő „gazdászati és erdőszeti felsőbb oskola” rendszerének területi iskolája Debrecenben létesüljön. Az iskola az ötlethez képest egy évtizeddel később, 1868-ban indult el, ezzel igen magas szintű gazdászképzés jött létre a városban – a korábban a területen működő piac természetesen ezzel megszűnt. A Gazdasági Tanintézet nagyjából a mai megyei könyvtár épületének telkén állt.
Abban az időben csak a Református Kollégiumban folyt felsőfokú képzés, a gazdasági iskola létrejöttével azonban bővültek a lehetőségek. A Kollégium két tanára és a tanintézet igazgatója az 1870-es évek elején tanulmányt készített a két intézmény fizikai és szellemi „közelítésére”. Nagyjából ezzel lefektették a későbbi egyetem elméleti alapjait. 1883-ban - miután a tanintézet az új, Fűvészkerti iskolába költözött - megváltozott az épület funkciója, kórház lett belőle, a város első modern közkórházává vált, melyben nagy hangsúlyt kapott az orvosképzés egészen addig, amíg meg nem építették a Klinikákat. A későbbiekben megyei funkciót töltött be az intézmény, egy idő után egy részének helyére a mai véradóállomás épületét húzták fel. A kórház egy szárnyának helyén ma üres telek árválkodik, a véradó és a könyvtár között.
Az egészségügyi-szociális jelleg egy időben nagyon jellemző volt a környékre, hiszen a kórházon kívül két árvaház is működött a közelben: egy az északi, egy pedig a déli oldalon. A környék hangulata először a huszadik század elejére emelkedett meg igazán, akkor már a szórakozás is megjelent ott. Maga a teresedés is inkább akkor indult el, amikor az emberek elkezdték felfedezni a városnak ezt a külső csücskét is. A római-fürdők mintájára a mai Füredi és Simonyi út sarkán már a XIX. század végére felépítették a Margit-fürdőt, mely gyorsan népszerűvé vált. Bent volt a városban, nem kellett az embereknek a Nagyerdőre kimenniük az élvezetért, ráadásul többet is nyújtott, modernebb volt. Míg oda inkább mulatni jártak a debreceniek, addig a nagyerdeit a patinája miatt keresték fel sokan. Ezzel egy időben a közművelődés is felütötte fejét a század elején a környéken, a fürdő mögött munkásotthon épült, mely kulturális és művelődési célokat szolgált. Az otthon és a fürdő később egyesült, s még a második világháború után is működtek – amíg tudtak. A környék forgalmának persze jót tett, hogy a Füredi úti István Malomig a városi vasutat is kiépítették, mely így lényegében a fürdő előtt fordult be a Péterfiáról a Füredi útra.
A Nagyerdő felé húzódó telkeken folyamatosan épültek a kúriák, nyári lakok, melyeket a tehetősebb értelmiségiek birtokoltak. Ezek az épületek ma alig láthatóak, mivel az út menti telkek hátsó részeiben épültek. Egy sétakert volt ez a városban, mely egészen a Nagyerdőig kivezetett. A parkosított, külső területre már a huszadik század elején felhúzták az utcafronti házakat, melyek ma eltakarják a még ép kúriákat.
A tér átnevezéséig 1930-ig kellett várni, az akkori szabályozás szerint először Jókai térnek keresztelték el, de ezt nem használták, Magoss György, Debrecen korábbi polgármesterének nevét viszont 1951-ig magán viselte. Ezután már mindenhol, hivatalos dokumentumokon, a köznyelvben is Bem térként szerepelt.
A Bem térre még ma is a sokszínűség, a vegyes funkcionalitás a jellemző, s úgy, ahogy annak idején a Margit-fürdő az északi oldalon, most az ott működő étterem jelenti a kakukktojást egy olyan téren, ahol egyébként a kultúra és a tudományok mutattak igazi irányt a város további fejlődésének.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)