Kiderült, mire költheti Debrecen városa a közel hárommilliárd forintos kormányzati támogatást
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.06.11. 14:40 | Frissítve: 2021.11.10. 08:10
Debrecen - Debrecen 2 milliárd 925 millió forint támogatáshoz jut, Hajdúböszörmény pedig 386 millió forinthoz.
A kormány még májusban döntött arról, hogy 27 település számára működési támogatást, 5 nem megyei jogú városnak pedig fejlesztési célú forrásokat biztosít. A kormányzati támogatások összértéke mintegy 23 milliárd forint.

Fotó: DKV
Mint ismert, a kormány a múlt év végén döntött tarról, hogy a kis- és középvállalkozások számára a helyi iparűzési adó mértékét 1 százalékban korlátozza. Mivel az iparűzési adó a településekhez folyik be, a kisebb településeket egytől egyig kompenzálták, a nagyobb települések esetében pedig tárgyaltak a mértékéről.
Debrecenben az adócsökkentés Papp László polgármester közlése szerint 3,7 milliárd forint kiesést okoz ebben az évben, a kormányzati kompenzáció közelíti ezt az összeget, 2 milliárd 925 millió forint - ez egyébként a legnagyobb összegű támogatás, amit megkap egy vidéki magyar város.
A kompenzációról most jelent meg a rendelet a Magyar Közlönyben, melyben azt is rögzítik, hogy az egyes települések mire költhetik az adott összeget.
Debrecen esetében közlekedési infrastruktúra fejlesztése a kapcsolódó közműfejlesztésekkel, önkormányzati ingatlanok felújítása, TOP-projekt el nem számolható költségeinek támogatása, valamint a helyi közösségi közlekedés biztosítása támogatás nyújtásával szerepelnek ezen a soron.
Hajdúböszörmény 386 millió forint támogatáshoz jut, az összeget önkormányzati feladatok ellátására és tartozás rendezésére fordíthatja az önkormányzat.