Jézus, a fény: gyertyaszentelőt tartottak a Szent Anna székesegyházban
Szerző: Káposznyák Viktória | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.02.02. 12:05 | Frissítve: 2016.02.02. 13:11
Debrecen – A kis Jézus bemutatását Debrecenben is megünnepelték február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján.
Gyertyaszentelő Boldogasszony napját a 16. századtól ünnepli a katolikus egyház. A hagyomány szerint ezen a napon a hívek a házaikban fellelhető gyertyákat a templomokba viszik, hogy a pap megszentelje azokat. A szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. A gyertyák azonban ma nem csak otthonokba, hanem iskolákba is kerültek. A délelőtti szentmisén ugyanis főleg diákok vettek részt, akik később az osztálytermeikben helyezik el a megszentelt mécseseket. Bancsi Zoltán káplán a misén hangsúlyozta: manapság az egyház egyik legfontosabb feladata, hogy megszólítsa a fiatalokat. Ehhez nyújtanak jó alkalmat az ilyen egyházi ünnepnapok. A misén a Szent József Gimnázium tanulói is részt vettek. Tanáraik azért hozták el a gyerekeket, hogy a diákokkal minél közvetlenebbül ismertessék meg ezt az egyházi és vallási ünnepet. - Azért érezzük fontosnak, hogy a diákjaink minél inkább testközelben érezzék, megtapasztalják azokat a hagyományokat, amiket az egyház évszázadok óta továbbvisz és továbbörökít – mondta el Lajmán Gréta pedagógus. Bancsi Zoltán káplán úgy fogalmazott: a megszentelt gyertya az otthonokban nem csak a fényt, hanem magát Istent is szimbolizálja. - Jézust bemutatják a templomban, a világosság megjelenik. Ehhez kapcsolódik az egyház gyertyaszentelése. Ezeket a megszentelt gyertyákat hazaviszik a hívek az otthonaikba, a diákok, a hívek az osztálytermekbe. Krisztust, magát a fényt viszik tulajdonképpen – magyarázta a káplán. A kis Jézus bemutatása mellett a katolikusok ezen a napon ünneplik Szűz Mária megtisztulását is.
Dehir - Gyertyaszentelés a Szent Anna székesegyházban

HOZZÁSZÓLÁSOK (0)