Indulhat a Nagyerdei Kultúrpark fejlesztése és a Csokonai Színház felújítása – látványtervekkel
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.11.30. 09:56 | Frissítve: 2016.12.02. 08:42
Debrecen - Két, Debrecen számára kedvező döntést hozott a kormány, közel nyolcmilliárd forint érkezik városunkba.
Tavaly májusban kötött együttműködési megállapodást a kormány és Debrecen a Modern Városok Program keretében. Az Orbán Viktor miniszterelnök és Papp László polgármester által aláírt megállapodás egyik pontja szerint a kormány támogatja a debreceni Csokonai Nemzeti Színház épületének felújítását. Azt már korábban közölte Papp László polgármester, hogy nettó 5 milliárd forintból, állami forrásból korszerűsíthetik az épületet.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat, melyben Orbán Viktor miniszterelnök az egyes minisztereket felhívja, hogy különítsék el az ehhez szükséges forrásokat, eszerint bruttó értéken 6 milliárd 350 millió forintot fordítanak majd a színház felújítására a következő négy évben a következő eloszlás szerint:
- 2016-ban legfeljebb 200 millió forint,
- 2017-ben legfeljebb 252,8 millió forint,
- 2018-ban legfeljebb 5 milliárd 287,3 millió forint,
- 2019-ben legfeljebb 609,9 millió forint.
A munka látványosabb része a számok alapján 2018-ban várható. Addigra az önkormányzat szeretné befejezni a Latinovits Színházat.
Fejlesztik az állatkertet és a vidámparkot
Egy másik, Debrecen számára ugyancsak kedvező döntést is hozott a kormány. Az önkormányzat három milliárd forint értékben, uniós források felhasználásával korszerűsítené a Nagyerdei Kultúrparkot.
„A tervezett beruházás minden elemében megújítja a kultúrparkot, új elemekkel egészíti ki. Arra fogunk törekedni, hogy megőrizzük a vidámparki részt és az állatkertet is fejlesszük. Tizenkilenc hektárra nő a terület, az úttörőtábor területét is hozzácsatoljuk a parkhoz, aminek új bejárata lesz, a ködszínház felőli részre kerül át az új főbejárat. Egy új látogatóközpontot hozunk létre és új látványelemekkel is erősítjük a nagyerdei szórakoztató negyedet" – mondta el júniusban Papp László polgármester.
A fejlesztést két ütemben valósítanák meg. Az első ütemben 1,5 milliárd forintra pályázott a város. Az egymilliárd forintnál nagyobb összegű pályázatoknál a kormány támogatása is szükséges, s ezt most meg is kapta Debrecen.
A kormányhatározatban az áll, hogy projekt célja a Nagyerdei Kultúrpark társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turisztikai fejlesztése. Cél, hogy a park részeként az állatkert és a vidámpark organikus egészként működjön, és egy élményparkká alakuljon át. E projekt keretében ennek első üteme valósul meg. Új állatházakat és kifutókat alakítanak ki három állatfaj számára. Emellett elvégzik az állatkert parkrendezését, felújítják a sétautakat, a látogatóközpontot és kialakítanak egy vendéglátó egységet. A park könnyebb bejárhatósága érdekében felújítják és bővítik a meglévő körvasút egy szakaszát. Végül áthelyezik a Kultúrpark bejáratát olyan módon, hogy az a II. János Pál pápa tér felé – az Ady Endre utca és Oláh Gábor utca sarka – felé nyíljon, így az közelebb kerülne a terület turisztikai szempontból kiemelt csomópontjához.
A fejlesztés révén gazdagodhat a bemutatott fajok száma is az állatkertben. A kultúrpark területén elefántházat és csimpánzházat építenek. A Sarkvidékek házában kapnak helyet a fókák és pingvinek, lesz tematikus látvány-étterem belső előadótermekkel, foglalkoztatóval, külső állatbemutató poronddal.
Korábbi közlés szerint 2017 első negyedévében el szeretnék készíteni a kiviteli tervdokumentációt annak érdekében, hogy a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás után jövő nyáron elkezdődhessen a kivitelezés. A tervek szerint a felújítás alatt folyamatosan nyitva lesz az állatkert a látogatók előtt. Az első fejlesztési ütemet követné egy második, melynek értéke ugyancsak másfél milliárd forint lesz a tervek szerint.
- Elindulhatnak a tervezési folyamatok és reményeink szerint a tervezési eljárás és a közbeszerzési eljárások lezárulta után pedig 2017-18-ban a kivitelezési munkák is zajlanak már. A Csokonai Színháznál ez egy hosszabb, nagyobb léptékű lesz - mondta el Papp László polgármester.
A polgármester hozzátette: az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez is nagyon fontos elem, hogy elkezdődhet a színház felújítása, ami a Nagyerdei Kultúrpark fejlesztésével együtt része az Új Főnix Tervnek.
Dehir - Támogatja a kormány a színház és a kultúrpark korszerűsítését
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)