Ifjúsági sajtódíjat kapott egy debreceni egyetemista
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.06.01. 13:06 | Frissítve: 2023.06.01. 16:57
Paál Boglárka „remek szakmai anyaggal pályázott" a DUE alelnökei által alapított díjra.
Balázs Géza és Szayly József, a DUE alelnökei alapították az Ifjúsági Sajtódíjat 1997-ben. Azóta minden évben egy tehetséges, reménybeli médiás fiatal kapja meg ezt az elismerést – olvasható a DUE Médiahálózat honlapján.

Fotó: DUE Médiahálózat/Czerkl Gábor
Mint írták, közülük már többen bizonyították a nagy médiában, hogy érdemesek voltak erre a díjra. Ifjúsági Sajtódíjas volt például Lazári Fanni, aki a Hamu és gyémánt munkatársa is volt, vagy S. Takács András, aki azóta On the spotból lett közismert, vagy Sóki Tamás, sajtófotó-díjas fotós.
A 2023. évi Ifjúsági Sajtódíjasa Paál Boglárka, a Debreceni Egyetem harmadéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatója már évek óta próbálgatja szárnyait a médiában
– olvasható a közleményben.
„Kommunikáció szakos hallgatóként ez persze elvárás is, de pályázati anyaga alapján jól látszik, hogy nem eredménytelenül. Gyakornokoskodott már az Indexnél, jelentek meg írásai az f21-en, a Médiagrundon és a Kortárs Online-on is. Reméljük, hogy hamarosan olvashatjátok őt a DUE Tallózóban is" – írták.
Hozzátették, Paál Boglárka remek szakmai anyaggal pályázott, díja 30 ezer forint pénzjutalom és 100 ezer forintos kedvezménnyel vehet részt a DUE 2023-as Tartalomkészítő, újságíró és blogger táborában.