Hóhelyzet: Debrecent is lerohanta a tél március 15-én
Szerző: Dehir.hu/MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.03.15. 09:19 | Frissítve: 2013.03.16. 15:59
Debrecen – Jelentős mennyiségű hó hullott csütörtök éjszaka Debrecenre. A villamosközlekedés szombat reggel újraindult a városban. Kósa Lajos polgármester tájékoztatása szerint a városban az utakat takarítják, így minden út járható, a tömegközlekedés működik, az ivóvíz-ellátás zavartalan. A Debrecenben lévő melegedők minden rászorulót be tudnak fogadni.
Bár az előrejelzésekben szó volt róla, sokakat mégis meglepetésként ért a márciusi tél, főleg az, hogy az éjszaka folyamán jelentős mennyiségű hó érte el Debrecen térségét.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a felettünk lévő mediterrán ciklon pénteken további havazást, szélvihart, és hófúvást okoz. Az észak, északnyugat felől a Kárpát-medencébe bezúdult hideg, fagypont alatti hőmérsékletű levegő következtében megyénkben az éjszaka folyamán az esőt, havas esőt fokozatosan havazás váltotta fel. Péntek késő estig a lehulló hó a legtöbb helyen 5 és 20 centiméter között valószínű.
Az OMSZ a hófúvás miatt Hajdú-Bihar megyében a balmazújvárosi, hajdúböszörményi, hajdúhadházi, polgári kistérségekre piros riasztást, míg a püspökladányi, berettyóújfalui, hajdúszoboszlói, debreceni és derecske-létavértesi kistérségekre narancs színű riasztást adott ki. A hótakaróval borított térségekben a viharos, 70-100 km/órás sebességet meghaladó szél magas hótorlaszokat emel.
Nagy erőkkel dolgozik a Magyar Közút
A Magyar Közút megyei ügyeletesének tájékoztatása szerint összesen húsz géppel dolgoznak Hajdú-Bihar megyében. Több hóátfúvásos szakasz is van a megyében, többek között a 3406-os úton, Nádudvar és Hajdúszoboszló között, valamint a 47-es és a 33-as úton is nehezen lehet haladni.
Hozzátette, a rendőrség szerint a 3321-es út teljesen járhatatlan, a délelőtti órákban ezen a szakaszon dolgoztak nagy erőkkel a Magyar Közút munkagépei. Az ügyeletes kiemelte, Debrecenben is takarítják a főútvonalakat, ezek közül mindegyik járható, viszont azt tanácsolja az autósoknak, hogy kerüljék el a mellékutakat, ott ugyanis felgyűlt a hó, így ott nagyon nehéz haladni.
Továbbra sem járnak a villamosok Debrecenben
Ahogy arról már beszámoltunk csütörtökön szinte teljesen megbénult a tömegközlekedés a városban, s több baleset is történt a megváltozott útviszonyok miatt. A helyzet azóta nem sokat javult, sőt, ha lehet még rosszabb lett. A hó egész éjszaka esett, a fagypont alatti hőmérséklet pedig még baleset veszélyesebbé tette az utakat. Munkatársunk jelentette, hogy az autósok megfogadták a katasztrófavédelem tanácsát, és nem mentek ki az utakra, melyeket láthatóan reggel kilenc óra körül nem nagyon takarítottak.
A debreceni tömegközlekedéssel kapcsolatban a helyzet csütörtök este óta vajmi keveset változott: a havas, jeges útviszonyok miatt a külső területeken közlekedő (főként a 17-es, 30-as, 37-es, 39-es, valamint Debrecen és Józsa között) a buszok menetrendjében jelenleg 10-15 perces késések tapasztalhatóak – tájékoztatott a DKV.
A 33-as autóbusz vonalán a vasúti sínnél a jelzőlámpa meghibásodása miatt, a rendőrség lezárta a vasúti átjárót, ezért a 33-as autóbuszok jelenleg csak a Házgyárig közlekednek. A városban közlekedő járatok mintegy 5-8 perces késéssel közlekednek.
Csütörtök este óta nem járnak a villamosok Debrecenben, azóta is csak villamospótló buszok szállítják az utasokat a vonalon. A DKV tájékoztatása szerint ezek a járatok a következő útvonalon közlekednek:
Nagyállomás - Piac utca - Kossuth utca - Burgundia utca - Péterfia utca - Bem tér - Simonyi út - Nagyerdei körút - Pallagi út (Csónakázó tó, Aquaticum) - Simonyi út - Bem tér - Péterfia utca - Burgundia utca - Kossuth utca - Piac utca - Nagyállomás
Az autóbuszok a Nagyállomás és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (Tanítóképző Főiskola) között az autóbusz-megállóhelyeken, míg a Debrecen Plaza és az Egyetem között a villamos-megállóhelyeken állnak meg A villamospótló autóbuszok továbbra sem érintik a Városháza és a Kossuth tér megállóhelyeket – közölte a DKV.
Péntek délután kiderült, hogy a villamosközlekedés szombattól tud újraindulni. A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint a szakemberek péntek délután elkezdték a felsővezeték, valamint a váltók jégtelenítését, így szombat üzemkezdettől ismét közlekedhetnek a villamosok.
Az időjárásra való tekintettel a péntek délutáni ünnepi nosztalgia villamos, valamint a március 16-ára meghirdetett Zsuzsi Vasút sem közlekedik.
Harmincnyolc esethez szálltak ki a tűzoltók a megyében
Hajdú-Bihar megyében pénteken – az esti órákban - 38 alkalommal vonult a katasztrófavédelem 21 egysége, összesen 76 tűzoltóval a rendkívüli időjárás miatt bekövetkezett balesetekhez, fakidőlésekhez.
A viharos erejű szél következtében leszakadt elektromos vezetékek Hajdúviden, Pródon, Kabán, Tetétlenen, Püspökladányban, Bárándon, illetve Polgár, Nádudvar, Hajdúnánás és Hajdúdorog egyes részein okoztak áramkimaradást. Egy árokba csúszott busz 48 utasának a püspökladányi rendezvényházban megnyitott melegedőhelyen történő elhelyezéséről gondoskodott a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az árokba csúszott járművek kimentésén, az útakadályok megszüntetésén jelenleg is folyamatosan dolgoznak tűzoltók, azonban a viharos erejű szél és a havazás nehezíti a munkájukat.
Nagy a gond a vasúti közlekedésben
A havazás és a viharos erejű szél nagy gondokat okoz a vasúti közlekedésben, a Mávinform ezért arra kéri az embereket, hogy aki teheti, ne üljön vonatra. Szinte valamennyi vonalon késnek a vonatok, vannak olyan szerelvények is, amelyek csütörtök este óta még nem tudtak eljutni a célállomásukra. Az egyik olvasónk jelezte, hogy ilyen az egyik, csütörtökön délután, Budapestről indult Intercity is, mely még hajnalban sem érkezett meg Debrecenben. Olvasónk azt írta, az utasok átszálltak egy másik vonatra, de állítólag csak Szajolig jutottak.
Both Ferenc sajtóügyeletes péntek délelőtt közleményében azt írta: az északkeleti, keleti országrészben a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony, a Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon szinte alig tudnak közlekedni a vonatok, és számos vonalon a csütörtök esti vonatok sem érkeztek még meg a célállomásra.
Kósa: Debrecenben minden hibát elhárítottak
Debrecenben minden, az áramszolgáltatásban és a közlekedésben előforduló fennakadást sikerült elhárítani péntek estére – tájékoztatta Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t.
Debrecen külső részein, a Csapókertben, a Lenctelepen és a Biczó István-kertben voltak kisebb áramkimaradások, de ezeket elhárították az áramszolgáltató szakemberei - jelezte a politikus. Közlése szerint a városi utakat folyamatosan takarítják, így nincsenek járhatatlan útszakaszok, miként Hajdú-Bihar megye közútjain sem.
Az önkormányzatnak nem kellett rendkívüli intézkedéseket hoznia a hóhelyzet miatt, a melegedők képesek minden rászorulót befogadni – fűzte hozzá. Kósa Lajos kiemelte, hogy jelen állás szerint a debreceni repülőtér fogadni tudja majd a szombati menetrend szerinti járatokat.
Dehir - Márciusi tél Debrecenben
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)