Hiába van zárva a strand a Nagyerdőn, kevés a vendég a Kerekestelepen – videóval
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@mcdb.hu Közzétéve: 2018.07.24. 14:39 | Frissítve: 2018.07.24. 14:58
Soha nem volt még ilyen rossz nyári szezon a Kerekestelepi strandfürdőben - ezt mondta az üzemeletető cég vezetője. Annyira változékony az időjárás, hogy idén még egyszer sem kellett kitenni a megtelt táblát. Hátra van még a szezonból augusztus, amiben lehet bízni. Július utolsó napjaiban azonban továbbra is lehet záporokra számítani.
Két évvel ezelőtt újították fel a Kerekestelepi strandfürdőt, összesen hat medence várja a látogatókat. Már ha az időjárás is engedi, ami eddig nem volt igazán kegyes a strandolókhoz. Ma időnként borús, időnként napos, és közben szeles idő fogadta a fürdőzőket. Volt, aki azt mondta: szerencse, hogy termálvíz is van.

Mivel a Nagyerdei strandot felújítják, így most csak a kerekestelepi maradt a fürdőzőknek Debrecenben. Ez alapján akár óriási tömegre is lehetne számítani, de nincsenek sokan. A fürdőt üzemeltető cég vezetője azt mondta: még soha nem volt ilyen rossz szezon. Ezen a nyáron eddig nem volt olyan időszak, amikor négy egymást követő napon igazi strandidő lett volna. Persze azért most sem üres a fürdő, és mivel egész évben nyitva vannak, idén is 60 ezer fölötti vendégszámra számítanak.
- Ez köszönhető annak, hogy nagyon jó termálvizes medencéink vannak, azok a vendégek akik a melegvíz miatt jönnek ki a strandra, továbbra is jönnek, tehát több száz fővel számolhatunk. Ugyanakkor az, ami tavaly volt, hogy ilyenkor már többször ki kellett rakni a megtelt táblát, az még az idén soha, egyszer sem fordult elő
– hallhattuk György Zoltánt, a DH Szerviz Kft. ügyvezető igazgatóját.
A nyári szezon a meteorológiai adatok szerint egyébként a meleget tekintve megfelel a sokéves átlagnak, azonban változékonyabb lett az időjárás. Sokkal több volt az esős időszak júliusban a megszokottnál.
- Nem országot lefedő áztató csapadék hullott, hanem sok zivatar, záporgóc volt, és ez a zivataros területeken nagyobb mennyiségű csapadékot eredményezett – mondta el Szabó Lajos meteorológus technikus.
Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a változékony idő. Ami nem jó hír a strandra vágyóknak, mivel bármikor előfordulhat zápor vagy zivatar.
HOZZÁSZÓLÁSOK (4)
Rita
Nagy részben eddig főleg az alacsonyabb jövedelmű emberek jártak a Kerekesre. Mindig 6 medencéről beszélnek, de a nagyságuknál fogva normális medence inkább csak egy van. a hideg vizes. Most megemelték az árat, parkolásért fizetni kell. Mit vártak? Aki teheti elmegy inkább más városba még akkor is, ha többe kerül, de valóban szép nagy medencék vannak. Nem beszélve arról, hogy a gyógyvizes medence állandóan tele labdázó, ugráló gyerkőcökkel, mert a másik nagyon hideg a szülők szerint. Ennyi.
zsugababus
Valaki megtudja mondani hogy az ÉLMÉNYfürdő miért nem nyithat ki 8 órakor ??? Ha már felújítás alatt van a szabadtéri akkor nyisson már ki délelőtt 8 órakor !!!
Debreceni Polgár
Ne aggódj kerekestelepi fürdő, lesz még annyi vendéged, hogy nem győzöd majd vízzel :) Csak készüljön el az új múltikulti nagyerdei komplexum. A nálad lévő 500 Ft-os parkolási díj magasan a legjobb lesz. :)
Bokor Lajos
Na meg a szépen megemelt belépő árak + a parkolásért fizetendő 500 Ft sokak szerint e nem tett jót az üzletnek!!