Hatósági zár alatt a Club Deep
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.11.15. 09:52 | Frissítve: 2012.11.16. 15:48
Debrecen – Elfogyott a türelem, lépett a hatóság: lezárták a belvárosi diszkót. A Club Deepnek a honlapja sem működik. Az üzemeltető cég adószámát felfüggesztették.
Mint ahogy azt korábban a Dehir.hu is megírta, a Gabrinusz közben élők többször panaszkodtak arra, hogy a közelben működő szórakozóhelyeken bulizó fiatalok kiabálása miatt nem tudnak pihenni, ráadásul egy-egy átmulatott éjszaka után sok szemetet hagynak maguk után a vendégek.

A lakossági panaszok miatt a diszkók működését egyszer már korlátozták, ám az üzemeltetők a bírósághoz fordultak, a Club Deep esetében azonban a döntést felfüggesztették, így ott az eredeti engedélynek megfelelően tarthattak bulit. Október elejéig. Szekeres Antal jegyző október 9-én a bírósági ítéletre hivatkozva megtiltotta, hogy a klub este 10 és reggel 6 között nyitva tartson. Csakhogy ennek az üzemeltetők sokáig nem tettek eleget, még novemberben is volt buli a Deepben.
A Club Deepet üzemeltető cég vezetőjét próbáltuk mi is megszólaltatni, de ez eddig nem sikerült, a cég telephelyén például már másik vállalkozás működik. Az ügyvezető egy levelet küldetett be hozzánk, melyben azt írta, akkor még nem kapta meg a jegyzői határozatot, ezért tart még mindig nyitva a Deep.
Úgy tűnik azonban, hogy elfogyott a hatóságok türelme. A Club Deep hatósági zár alá került.A bejárati ajtón pecsétek és egy figyelmeztetés, melyen az áll, aki a lezárt helyiséget felnyitja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Egyszer már feltörték a hatósági zárat
Gulyás Tünde, az önkormányzat igazgatási osztályvezetője elmondta, október 31-én éjfél után a rendőrökkel közös helyszíni szemlét tartottak. A klub a tiltás ellenére működött, de ott és akkor bezárták. Pár nappal később megszületett a jegyzői határozat, mely szerint a klub működési engedélyét visszavonták, a kereskedelmi tevékenység folytatását megtiltották, a kereskedőt és az üzletet a nyilvántartásból törölték, az üzletet pedig bezárták. Az üzemeltetőnek 30 napja van, hogy felülvizsgálatot kérjen a Debreceni Törvényszéktől.
Gulyás Tündétől azt is megtudtuk, hogy a hatósági pecsétet egyszer feltörték. Ezt a környékbeli lakók jelezték az önkormányzatnak. A pecsétet újra visszatették, s az önkormányzat ismeretlen tettes ellen bűntetőfeljelentést fog tenni.
A honlap sem működik, a cég adószámát felfüggesztették
A Club Deep az egyik bulisorozatát már át is vitte egy nagyerdei szórakozóhelyre. A Deep üzemeltetői már csak a Facebookon tudnak kommunikálni a közönséggel, ugyanis a diszkó honlapja egy ideje elérhetetlen. „Az oldal elérhetősége korlátozva van! További információért forduljon a weboldal tárhelyének szolgáltatójához!” – olvasható a clubdeep.hu-n. Mi ezt meg is tettük, de a Dataglobe Zrt-től azt a választ kaptuk, hogy a domainnel, illetve a tárhellyel kapcsolatban ilyen jellegű információkat csak a tárhelyhez tartozó kapcsolattartóknak adhatnak ki.
A Deepet üzemeltető Ikon Hungary Kft. adószámát egyébként az e-cegjegyzek.hu adatai szerint felfüggesztették. Az is kiderül az adatbázisból, hogy több közjegyző is indított végrehajtást. Egyiküket elértük, annyit árult el, hogy ő kifizetetlen tartozás miatt lépett ügyfele érdekében.
Dehir - Bezáratta az önkormányzat a Club Deepet
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)