Hamarosan elkészül Debrecen új irodaháza, az Office Bay
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2022.07.13. 12:10 | Frissítve: 2022.07.14. 08:35
Debrecen - A tervezők egy olyan épületet álmodtak meg, mely a reptérre vezető út végpontjában egyfajta jelként tűnik fel az érkezők számára.
A nyáron befejeződnek az Office Bay irodaház kivitelezési munkái - közölte az irodaházat tervező Bord Építész Stúdió.

A kép forrása: BORD Építész Stúdió, látványterv: Homologue
A Xanga cégcsoport beruházásában, a Hunép Zrt. kivitelezésében 3 milliárd forintból jön létre a négyezer négyzetméteres irodaépület, mely a reptérre betelepülő szolgáltatásoknak nyújt egy inkubátorhátteret. Herdon István, a cégcsoport elnök-vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, az Office Bay több száz dolgozónak fog megfelelő munkakörülményeket biztosítani.
Közlése szerint a debreceni repülőtéren 2010 őszén kezdődött a multimodális központ fejlesztése, azóta 12 projekt valósult meg a területen, ez átlagosan évi egyet jelent. Hangsúlyozta: ezek kapcsolódnak a reptér szolgáltatásaihoz, infrastrukturális hátteret biztosítanak az utasforgalom mellett az új tevékenységeknek és azok beindításához – például emelőhangár, vámáruraktározás, kargologisztika, vasúti átrakó, reptéri tűzoltóképző bázis, irodák, vámügyintézés.
Az Office Bay alapkövét 2021 júliusában tették le. A tervezők úgy írnak róla, hogy a megbízás egy megjelenésében egyedi épület létrehozására szólt. A koncepció része volt egy olyan épület megálmodása, mely a reptérre vezető út végpontjában egyfajta jelként tűnik majd fel az érkezők számára.
„Az egyediségét az alapszerkesztésével igyekeztünk biztosítani: a raszter elforgatásával kialakult egy olyan háromszög háló-szerű struktúra, ami az alapformát dinamikussá tette, mégis rendszerében racionális és gazdaságos maradt, így kiszolgálva a funkciót.
A kialakított formát a repülés dinamizmusa inspirálta és a racionális műszaki megoldások mentén rendeződött kompakt egésszé: tömege izgalmas módon több irányba is kommunikál, a hozzá simuló zöld, növényekkel befuttatott lankák pedig tovább erősítik azt.
A tartószerkezeti merevítés egy részét egy térben álló acél szerkezet adja, amely egyben a belső tér egyik meghatározó eleme is. A megfelelő megvilágítás érdekében a homlokzaton szalagablak fut körbe, melyek előtt motoros árnyékolók kaptak helyet, ezzel tovább biztosítva az ideális munkakörülmények megteremtését. A földszint + 4 szintből álló épület közönségforgalmi, bérleményi, illetve üzemeltetési területeknek ad majd helyet. Az épület egyik oldalról egy meglévő logisztikai csarnokhoz kapcsolódik tűzfallal, míg a többi oldaláról utak és közterületek határolják. Összességében egy olyan épület jött létre, melyben az alap eszközkészlet újragondolásával a tartószerkezet kiadta az épület koncepcióját, kiszolgálva a funkcionalitást és szem előtt tartva a gazdaságosságot” - olvasható a Bord Építész Stúdió közleményében.