Gyöngy Péter: a civil szervezetek kénytelenek rákapcsolódni a „vastüdőkre”

---

Debrecen – Hagyományőrzés, közösség, család, programok: ez hajtja előre a Motollát. Gyöngy Péterrel, az egyesület elnökével arról beszélgettünk, hogyan lehet megélhetővé tenni a hagyományt.

---

Gyöngy Péter: A hivatalos bejegyzés szerint 1999 óta működik a Motolla Egyesület mint civil szervezet, az előzményei azonban sokkal régebbre nyúlnak vissza. A 70-es években az akkori Kossuth-egyetemen indult a Pap Gábor nevével fémjelzett szabadegyetem, melyet a szomszédos tanítóképző főiskolán a Makoldi Sándor-féle rajzi nevelés képviselt. Az ezek folytatásaként létrejött Karácsony Sándor Kör, Tücsök Koma Játszóház és Varjúvár Egyesület is az előzmények közé tartozott. Már akkor megfogalmazódott, hogy a hagyományőrzés nem egy holt dolog, nem egyszerűen őrizni kell a hagyományt, hanem mai módon, a jelenben éltetni.

Dehir.hu: Aktív civil szervezet a Motolla: a programját figyelve úgy tűnik, nagyon sok rendezvénye van.

Önkéntesen, szerelemből csinálják

Gyöngy Péter: Kevesebb, mint amit szeretnénk, de ennek csupán annyi oka van, hogy a kezdeti időszakban sokkal nagyobb lendülettel működött a Motolla. Ami érthető, hiszen az induláskor minden civil szervezetet óriási energia mozgat, ez hajtotta előre a Motollát is – képletesen és valóságosan is. Eleinte kéthetente voltak rendszeres programjaink – kezdetben a Pedagógus Művelődési Házban, a Bethlen utcán. Majd volt egy vándorló időszak, amikor megfordultunk a Csapókerti Közösségi Házban, de a Kossuth utca 1. szám alatti belvárosi művelődési intézményben is. Végül – hét éve – a Homokkerti Közösségi Házban találtunk otthonra. A kezdeti időszak lendületére visszatérve: ezt szerintem nem lehet folyamatosan megtartani, mert erre egy civil szervezet nem képes, ha nincs egy profi működtető szervezete, irodája – ezek nélkül egy idő után ugyanis könnyen kifulladhat. Mi beálltunk egy bizonyos szintre: vannak úgynevezett komplex nagyrendezvényeink, melyek havi rendszerességgel zajlanak a Homokkerti Közösségi Házban, általában délután 3-tól este 10-ig. Kézművességgel, játszóházzal, aprók táncházával, este koncerttel, esetleg egy CD-bemutatóval, majd szűk táncház-ízelítővel – s ez tényleg csak kóstoló, hiszen a közönség jórészt családosokból áll, akik este 8 körül már elmennek, ők eddig bírják...

Dehir.hu: A közösség mellett a család is hangsúlyos a Motolla életében. Lehet ma olyat kínálni, ami akár több generációt is meg tud találni?

Gyöngy Péter: Egy normálisan működő, nem a hagyományőrzésre berendezkedett társadalomban igen. A hagyományőrzés mai, új keletű szó, s leginkább nagyvárosi környezetben létezik. A hagyományt ugyanis régen nem őrizgették,hanem élték. Megélni kell, s átadni a következő nemzedékek számára. S ha nem működik természetes módon a társadalomban, mesterséges kereteket kell teremteni ahhoz, hogy átadható legyen. Mivel igenis arra van szükség, hogy a nemzedékek között is működjön. Sokszor a szülőket tanítjuk arra vissza, amit ők régen elfelejtettek, pedig a nagyszüleik még tudták, lett légyen szó akár kézművességről, játékról, dalról...Ezt a fajta folyamatosságot újra lehet teremteni. Ha csak arra gondolunk, hányszor meghirdették már az elmúlt száz évben a 24. óra programot, hogy az utolsó perceket, másodperceket éljük, és nem lesz már semmi ebből a hagyományból, azt tapasztalhatjuk, hogy érdekes módon mégis mindig újjászületik. Szerintem ez is a hagyomány része, hogy képes az újraéledésre, éppen azért, mert az életünk leglényegesebb mozzanatait tartalmazza.

Dehir.hu: Debrecenben mennyire van rá esély, hogy tovább tudjon létezni? Hogy ne csak őrizni kelljen, hanem megélni is?

Gyöngy Péter: Szerintem itt lenne a legjobb esélye, épp a már említett, több évtizedre visszanyúló előzmények miatt is. Sokszor felmerült már az igény arra, hogy legyen egy intézmény, egy Hagyományok Háza, ami Debrecenben szerintem pillanatok alatt talajt tudna fogni és szárba szökkenhetne. Szándék kellene hozzá csak, a feltételek ugyanis szerintem adottak: szakmai és intézményi szempontból, valamint a tudástartalmak felől közelítve is.

Dehir.hu: Mekkora az egyesület tömegbázisa?

Gyöngy Péter: Volt, amikor 150 és 300 fő között vettek részt a rendezvényeinken, de ez gyakorlatilag már kezelhetetlen méret. Szerintem 50-80 fő az, melyet jól át lehet tekinteni, rendesen foglalkoztatni. Mostanában nagyjából 100-150 fős látogatottságra álltunk be, ami nekünk már kicsit sok is. Amikor ilyen létszámokról beszélünk, ne feledjük el, hogy mi civil szervezetként működünk, nem indultunk el az intézményesedés irányába, nincs szervezetünk, továbbra is szerelemből, önkéntes munkával, a magunk és a közösség örömére csináljuk.

Dehir.hu: Több alkotó is kapcsolódik a Motollához: kik?

Gyöngy Péter: Buka László – aki az egyesület alapító elnöke – festőként dolgozik, de említhetem Gyöngy Enikőt az ötvös- és zománcművészeti munkáival, vagy Magyarné Zsuzsát, aki rajztanár és épp a hortobágyi alkotótáborainkban bontakozott ki az ő belső világa. De sorolhatom Végvári Józsefet, a szerves nyelvészeti kutatások kitűnő művelőjét, Virágh Annát is, aki szalmaképeket készít és számos kézműves tevékenységben otthon van, valamint a vesszőfonással foglalkozó Kontráékat. Vagy Réti Szabó Sándor fafaragót, és ne feledkezzünk meg népzenész-néptáncos tagjainkról, Bárdosi Ildikóról, Molnár Miklósról és Battai Istvánról sem.

Dehir.hu: A jelent látva mi a Motolla jövője?

Gyöngy Péter: Magunknak teremtettük a Motollát, magunknak alakítjuk, rajtunk múlik, mit tudunk belőle kihozni. Kezdetben nagyobb aktivitással vettek részt a rendezvényeken a családok, a gyerekek, manuálisan és szellemileg is, most viszont egyre inkább a fogyasztói irányba mozdultak el a folyamatok – s nem csak nálunk. Megvásároljuk a szolgáltatást, beülünk, s várjuk, hogy kiszolgáljanak minket. Alapvetően ez egy egyirányú folyamat, míg amit mi próbálunk bemutatni, megjeleníteni, annak a kölcsönösség az alapvető mozgatórugója. Éppen az ilyen alkalmak, mint a Motolla programjai segítik az embereket abban, hogy visszataláljanak a közösséghez, a cselekvéshez. Mert ezek a folyamatok leginkább az alkotáson keresztül élhetők meg. S ha nincs közvetlen részvétel, akkor nem sok értelme van az egésznek. Ezek lecsapódnak nálunk is, érzékeljük őket, de összességében mégis jól állunk, általában be tudjuk kapcsolni a szülőket – s olykor a nagyszülőket is! – a gyerekeken keresztül.

Dehir.hu: A Motolla tevékenysége nagyban épít az úgynevezett szerves műveltségre. Hogyan valósul meg ez a programokban?

Gyöngy Péter: Van egy bejáratott menete az alkalmaknak: ennek része az is, hogy 3-tól 6-ig kézművességgel foglalkozunk, többféle mesterséget mutatunk be, azoknak az alapelemeit sajátítják el a gyerekek a szülőkkel. Már itt tetten érhető az a törekvésünk, hogy ezek a találkozások az évkör változásaihoz, a jeles napokhoz kapcsolódjanak. A Motollát ugyanis évköri rendben próbáljuk működtetni, az év sarkalatos pontjait próbáljuk érzékelhetővé, megélhetővé tenni. A két legfontosabb sarokpont a karácsony környéke az ünnephez kötődő népszokásokkal, a regöléssel például, amit már évtizedek óta művelünk, a másik pedig a nyári napforduló, a Szent Iván-éj. Ezeken kívül vannak a további kiemelt csomópontok: a húsvét, a pünkösd, de említhetjük a farsangot is. Ezek a pontok adottak, ezeket próbáljuk évről évre felöltöztetni, színesíteni, gazdagítani.

Dehir.hu: Mi történik nyáron a Motolla környékén Szent Iván éjjelének rendezvényein kívül?

Gyöngy Péter: A nyár számunkra kicsit a szétszóratás időszaka, hiszen sokan vannak köztünk pedagógusok, népzenészek, néptáncosok. Azért ilyenkor is akad programunk, július közepén Motolla-alkotótáborban jártunk, amit Buka László szervezett immár tizenkettedik alkalommal. Aztán ha vége a nyári szünetnek, szeptembertől folytatjuk. Szerencsések vagyunk, mivel nagyon jó a kapcsolatunk a homokkertiekkel, sokat köszönhetünk Vass Zsuzsának, a közösségi ház vezetőjének, akinek jóvoltából minden lehetséges szakmai segítséget megkapunk. Ezzel együtt mégis arra vágyunk, legyen egy saját székházunk. Nyilván megvan az egésznek a csapdája azáltal, hogy mi magunk is függünk a pályázati-támogatási rendszertől. Arra építeni egy tevékenységet, hogy a támogatások folyamatosan jönnek, elég ingoványos dolog. Fel kell készülni arra, hogy akár önerőből is képesek legyünk az elemi közösségeinket fenntartani. A hagyományos társadalmakban a nagycsalád és tágabb rendszere szolgált erre. Ma azonban ez nem így működik, az ember kénytelen civil szervezetként rákapcsolódni ezekre a „vastüdőkre”. Ahhoz ugyanis, hogy ezeket a közösségeket önerőből lehessen fenntartani, jócskán meg kellene az egész civil társadalomnak erősödnie.