Gémeskutak és serfőzők nyomában: múltidéző sétán jártunk a Libakertben
Szerző: Erdei Nóra | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.09.13. 09:00 | Frissítve: 2020.09.13. 19:23
Debrecen - Gondolták volna, hogy a belvároshoz közeli Libakertben egykor libalegelők, majd veteményeskertek voltak? És hogy a város ezen részén sportcsarnok és több sörfőzde is működött?
A Dózsa György utca, a Füredi út, a Bem tér és a Honvéd utca által határolt Libakert képe az elmúlt közel egy évszázadban teljesen megváltozott, a kertek helyére lakótelep épült, régi patinás épületeiből alig maradt, mégis tele van érdekességekkel, melyeket Nyul Imre helytörténeti kutató segítségével egy izgalmas múltidéző sétán fedeztünk fel.
Nyul Imre helytörténeti kutató tartott múltidéző sétát Debrecenben
A 19. századig a város határán kívül eső Libakertet – tudtuk meg a séta bevezetőjében Nyul Imrétől – a többi városi kertséghez hasonlóan legelőként használták a debreceniek.
A területen történetesen libákat legeltettek, állt is itt egy libató, valahol a mai Dózsa György és Honvéd utcák kereszteződésénél.
Nem véletlen hát, hogy a városrész mai napig nevében őrzi egykori szerepét, még ha látványában ma már egyáltalán nem emlékeztet egykori önmagára. A Libakert az ötvenes évek elején is még falusias jelleggel rendelkezett egyszerű családi házaival, kiskertjeivel, ahol a helyiek a bolgárkertészetek mintájára gazdálkodtak. Érdekes elképzelni, hogy a múlt század elején itt még gémeskutak álltak és árokban vezették el a vizet az öntözéshez.
A falusi idill az ötvenes években ért véget, amikor szinte minden régi épületet elbontottak és lakótelepet építettek a helyére.
Ha visszarepülnénk az időben, meglepően más képet mutatna a Libakert, hangsúlyozta Nyul Imre többször is, aki Debrecen kertségeit kutatja. Jelenleg a Libakertről szóló könyvön dolgozik, így rengeteg régi fotót mutatott és érdekes történetet mesélt a séta során. A Füredi úton például több patinás épület is állt, többek között egy Sajó István által tervezett családi villa, amit Lukács Vilmos, a közelben épült egykori Műkőgyár tulajdonosa számára tervezett.
A Libakerttel szemben állt a híres István Malom és a római fürdők mintájára épült impozáns Margit Fürdő is. Ma már egyik sem látható. A malom és a fürdő sorsát a második világháború pecsételte meg, a Sajó-villát pedig a lakótelepi építkezések miatt az ötvenes években bontották el. Szintén a Füredi úton, a mai Szent László Plébánia helyén volt a Domonkos-rend imahelye, akik feloszlatásuk után visszatértek Debrecenbe és egy templomot szerettek volna állítani maguknak.
A tervezésre Jost Ferenc, debreceni építészmérnököt kérték fel, el is készültek a tervek, a történet azonban szomorú véget ért, a kommunista hatalom lehetetlenné tette az építkezést, Jost Ferencet meghurcolták, bebörtönözték, és végleg kitiltottak Debrecenből. Érdekesség, hogy a Jost-villa néhány méterrel arrébb ma is áll a Nádor utcában, Debrecen egyik építészeti remekeként tartják számon. A templom később más tervek szerint ugyan, de megépült, ma is látható, sőt, látogatható.
Udvarára érdemes bekukkantani, egyrészt rózsabokrokkal övezett hangulatos belső kertje, másrészt a Till Aranka tervezte Szent László mellszobor és a II. János Pál pápa emlékére állított dombormű miatt is.
A Libakerti helytörténeti séta a Bem téren folytatódott, egykor szebb napokat látott „paloták” mentén. Az egyik modern társas ház helyén – mutatta fotón a helytörténeti kutató – egy árvaház működött, amit 1870-ben Veres Lászlóné alapított. A református nőegylet által fenntartott Stefánia árvaházat a kommunizmus idején számolták fel, az épületet onnantól fogva pártházként használták évtizedeken át, sokan még így emlékezhetnek rá.
A szomszédban, a Bem tér 9. szám alatt egy stukkókkal gazdagon díszített, erkélyes ház áll, itt működött Debrecen első bábaképzője, amit nem más, mint dr. Kenézy Gyula, a legendás szülész-nőgyógyász javaslatai szerint alakítottak ki.
Miután a bábaképző átköltözött a mai Wesselényi utcára, a Bem téri palotát a Debreceni Torna Egylet (DTE) vette birtokba, akik tornacsarnokot nyitottak a ház udvarán.
Ezt a létesítményt is Kenézy Gyula – ezúttal mint sportegyleti elnök – vette át használatra 1896-ban. Az épület homlokzatának két oldalán ma is látható egy-egy stukkó, ami sporteszközöket, többek között súlyzót ábrázol utalva az épület egykori funkciójára. A nagyméretű, közel 700 négyzetméteres, egy emeletes sportcsarnokot 1944-ben bombatámadás érte. Erre emlékeztet a ház falán látható emléktábla. Ma szépen felújítva egy magánklinika működik benne.
A Bem tér szinte valamennyi épülete különleges történettel bír, volt itt egykor egy katolikus árvaház is, működött a közelben pezsgőgyár és több sörfőzde is. Talán nem véletlen, hogy a Bem téren és a Péterfia utcán ma is több kocsma sorakozik egymás mellett. Az egyik serfőző üzem a mai Villás Galéria épületében működött, ahová a séta keretében volt lehetőségünk bemenni. Ezúttal nem a régiségek között nézelődtünk, hanem az épület hangulatos, növényekkel és szobrokkal díszített belső udvarában, ahol mai napig vannak látható nyomai az egykori üzemnek, a hatalmas vaskaputól a mennyezeti körablakig.
Nyul Imrétől megtudtuk, hogy a főzde udvarában malom is működött, melyet Povolny Ferenc tervezett, és nem mást őröltek benne, mint a sörfőzéshöz szükséges árpát.
Az 1940-es években a Rex gyógyszergyár tulajdonában volt. 1945 után ennek az épületnek is új sorsot szánt az élet, működött benne autószerelő műhely, kárpitos szövetkezet és posta is, majd a Villás család vásárolta meg és nyitott benne régiségkereskedést. A másik sörfőzde a Bem tér és a Honvéd utca sarkán üzemelt, itt már 1726-ban főzték a sört.
Sorsát a nagyüzemi sörgyártás és a Dreher sör pecsételte meg, kénytelenek voltak bezárni. A főzde helyén ma laktanya és toborzóiroda található, melynek falát három emléktábla díszíti, egy Simonyi Óbesternek, egy a világháború hősi halottjainak, egy pedig a laktanya névadójának, Nagysándor József honvédtábornoknak állít emléket.
A Honvéd utcán sétálva érdekes kontrasztot nyújt az egymás közelében álló régi polgári ház és a Bethlen utcai toronyépület, ami jó példája annak, hogyan él egymás mellett múlt és jelen, és alkot sajátosan eklektikus látványt a város építészeti szövetén.
Legalább ekkora meglepetés látványban az Egyetem sugárúti háztömbök mögött található hatalmas, kies terület, ahol nem a lakóházak tövében burjánzó dús növényzet és a lakótelepekről jól ismert garázssor látványa kelti fel a figyelmet, hanem az egykori legénységi szálláshelyek sora, melyek már-már nyaralókhoz hasonló külseje igazi helytörténeti ritkaságnak számít.
A Honvéd utca önmagában is helytörténeti érdekesség, itt húzódott ugyanis egykor a város határa, pontosabban az az árok, amit a debreceniek kő hiányában fal építése helyett ástak a város védelmére. Minden területet, ami ezen túl volt, kertként, legelőként használtak. Különleges érzés ott barangolni, ahol kevesebb, mint egy évszázaddal ezelőtt még kertet műveltek és libát legeltettek, és érdekes belegondolni, mennyivel békésebb, falusiasabb hangulata lehetett a környéknek, mint ma.
Mindebből, sajnos, szinte alig maradt. A forgalmas utak és kereszteződések mentén épült lakótelepi házak között ugyan még vannak nyugodt kis zöld övezetek, parkok gondozott virágágyásokkal, fákkal, pihenésre csábító padokkal és modern játszóterekkel, a régi gémeskutaknak, a veteményeskerteknek és a libalegelőknek ma már nyoma sincs.
Egyetlen Libakerti épület maradt meg eredeti állapotában, melyben 1968-ban ideiglenes jelleggel könyvtárat nyitottak.
A sors fintora, hogy a ház még mindig áll és a mai napig könyvtár működik benne. Itt, a Méliusz Könyvtár Libakerti Fiókkönyvtárának hangulatos kertjében ért véget múltidéző sétánk Nyul Imre helytörténeti kutató vezetésével, akitől rengeteg érdekes információt tudtunk meg a Libakert történetéről, egy darabot Debrecen múltjából és örökségéből, melynek megőrzése immár a mi feladatunk.
HOZZÁSZÓLÁSOK (1)
Kiss Zsuzsa
Szuper volt ez a séta is. Sok-sok érdekes ismerettel gazdagodtunk. Sok hasonló kellene. És ez is ingyenes volt, nem kértek pénzt érte. Köszönjük!