Fémbe ötvözött szerelem

---

Debrecen – Az ötvös- és a kovácsszakmák termékei évszázadok óta részei az építészeti és a tárgykultúrának. Debrecen közterületein is megannyi, olyan díszítőelem található, amik ilyen eljárásokkal készültek vasból, bronzból, rézből.

---

A fémek alkalmazásának talán legszembetűnőbb példái – a szobrok mellett - a templomtornyok és -kupolák, a kandeláberek és a különféle ablak- és kapurácsozatok. Az igényességre és a külvilág megörvendeztetésére is törekvő gazdák és tulajdonosok azonban nemcsak a funkció hatékonyságát (az időtálló takarást, a betolakodók távoltartását stb.) tartják szem előtt, hanem az esztétikumra is gondot fordítanak.

A barokk és a rokokó jelképévé is vált, hatalmas kovácsoltvas kapuk legszebbjei hazánkban nemcsak Egerben csodálhatók meg (lásd Fazola Henrik bonyolult, aszimmetrikus remekműveit), hanem a cívisvárosban is. Ezeknek a stílusoknak a felszabadult „tobzódását” követi a Szent Anna Székesegyház sok-sok kapuékessége is, melyek ugyancsak szinte csipkefinomságúak. A tiszteletet és csodálatot ébresztő birtokhatárokat 1927-ben készítette Király Imre, debreceni kovácsmester.

A következő stílusirányzat, a klasszicizmus már jóval visszafogottabb portékákat alkalmazott; ennek a korszaknak a produktumai a Batthyány utca régi házain is bőségesen tanulmányozhatók. Miként az is megállapítható, hogy ezek az elemek is káprázatosak, és igencsak távol állnak a XX. századi minimalizmus ridegségétől. Ebben a történelmi városrészünkben a fém-díszítőművészet további ágainak manifesztumaira is izgalmas megoldásokat találunk, hiszen az erkélyek és a padok mellett cégérek sokasága is kelleti magát itt a járókelőknek. Sőt, a belső udvarban egy jókora vasmacskával „kötötték ki” az egyik szórakozóhelyet.

A közeli Piac utcán is dúskálhatunk a fémművesség fantasztikus alkotásaiban. Itt áll például Fazekas Mihály emléktáblája, amit Tóth András készített (Tóth Árpád költőnek az édesapja). A szecesszió – élettel és pezsgéssel teli – kompozícióit a megyeháza pazar kapuja és az Első Debreceni Takarékpénztár (a mai Debreceni Művelődési Központ) színesfémmel gazdagon borított, domborműves bejáratai is reprezentálják. Az utóbbi épület eredeti portálját Teichner Ádám, illetve a berlini Heinicke cég készítette.

Ugyanott a Hangya-ház kapujának remekbeszabott rovarfiguráit Nyíri Béla műlakatos formázta meg. Nevezetes a szemközti Svetits-bérház is, aminek kovács- és lakatosmunkái Király Imre keze munkáját dicsérik. A Múzeum utca sarkán álló líciumfa pedig attól is történelmi jelentőségű, hogy a réges-régi ördögcérnabokor sűrűjében az a barokk ablakrács is felfedezhető, amelyikre állítólag még az 1740-es években fonódott rá.

A növény mellett tornyosuló Püspöki palota megint csak körbebarangolásra késztető. A páratlan építmény önmagában is lélegzetelállító, de ha eléggé éles a szemünk, akkor az utólag rávarázsolt, mesebeli motívumokat is könnyen megtaláljuk. A Hatvan utca felől például rálelhetünk arra az – ötvösművészeti – táblára is, aminek tanúsága szerint a Debreceni Református Egyház eme ingatlana jövőre lesz éppen 100 éves. A túloldalon azok a burjánzó-integető fémszalagok, medencék és mágikus lámpák is ránk köszönnek, amikkel még az ottani lakás néhai lakója, a görög-olasz művész, Ilia de Riska dekorálta ki a homlokzatot és a bejárati zugot.

Az igazi romantikára vágyóknak mindemellett elsősorban újfent a Batthyány utca egyik nevezetességét ajánljuk. Itt van ugyanis a szerelmesek zarándokhelye is: a Kulcsoskapu, amit a pécsi Lakatfal mintájára, 2009-ben állíttatott Dalnoky Ferenc és a felesége. A szomszédos falon olvasható Kerékgyártó Kálmán – Vallomás című - versikéje is: „Szíved szívembe zárom Kedvesem, legyen a pecsét --- Hűségünk rajta. Mert ezt a Boldog, ezt a nagy Szerelmet, örökkön-örökké! Mindkettőnk akarja”.