Felszállt az első Eindhovenbe tartó gép Debrecenből
Szerző: Dehir.hu/MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.12.15. 12:12 | Frissítve: 2012.12.15. 17:55
Debrecen – London után Eindhovenbe is repülővel utazhatnak a debreceniek. Szombattól már a holland városba is indít menetrend szerinti járatokat a Wizz Air.
Nyár óta hatalmas sikere van a Debrecenből Londonba közlekedő járatnak, szinte minden gép kilencven százalékos kihasználtsággal repül, ráadásul a nagy érdeklődésre való tekintettel heti háromról ötre növelte a járatok számát a légitársaság. A kedvező tapasztalatokból kiindulva a Wizz Air újabb menetrend szerinti járatot indított, ezúttal Eindhovenbe. Szombat délelőtt fél tizenkettő körül szállt fel az első gép a Debreceni Repülőtérről.

Az MTI információja szerint az első járat 160 utassal a fedélzetén érkezett Debrecenbe, ahonnan 66 utassal indult vissza Eindhovenbe.
Az egyik utas a Dehir.hu érdeklődésére azt mondta, ők Romániából jöttek, s az egyik rokonukat kísérték el Debrecenbe. Nagyon örülnek annak, hogy most már a cívisvárosból utazhatnak repülővel Eindhovenbe, ugyanis gyakran repülnek oda a munkalehetőségek miatt. Mint mondták, sokkal egyszerűbb és kényelmesebb nekik Debrecenből repülni, mint felutazni Budapestre.
Egy fiatalember éppen a Londonba közlekedő járatra várakozott. Azt mondta, két-három havonta utazik a géppel, nagyon szereti, de azt is nagyon jó lehetőségnek tartja, hogy Debrecenből már Eindhovenbe is el lehet jutni közvetlen repülőjárattal.
Daniel De Carvalho, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere a Dehir.hu-nak korábban elmondta, a foglalások száma a várakozásaiknak megfelelően alakul, az olcsó repülőjegyek révén sokan szeretnék felfedezni Eindhovent. A kommunikációs menedzser hozzátette: őket még több utas követ majd. A Wizz Air arra számít, hogy az ezt követő hónapokban legalább nyolcvan százalékos kihasználtsággal közlekednek majd a gépeik.
Papp László, Debrecen alpolgármestere elmondta, az új menetrend szerinti járattal tovább erősödik a debreceni repülőtér regionális pozíciója, beleértve Kelet-Magyarország mellett a hátáron túli térségeket is. Hozzátette: a város az elmúlt években mindent megtett, s a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a személy- és áruforgalom tekintetében is erősödjön Debrecen gazdasági és közlekedési szerepe.
Idén a Debreceni Repülőtérnek mintegy 25 ezer utast adott a Wizz Air, ehhez hozzájönnek még a 18 ezer fős utasforgalmat lebonyolító charterek. A légikikötő terve az, hogy - miután a tavalyi harmincezres utasszámot ötvenezerre tudták növelni - jövőre bőven meghaladják a százezres álomhatárt.
Eindhovenbe Debrecenből szombaton és kedden közlekednek a menetrend szerinti járatok. Vasárnap egy másik külföldi nagyvárosba is indul majd gép. A debreceniek hetente kétszer, vasárnap és szerdán Milánóba utazhatnak majd.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)