Elkészült a turbó körforgalom Debrecen déli határában – fotókkal, videóval
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.12.18. 10:30 | Frissítve: 2020.12.18. 14:47
Debrecen - A körforgalom a Déli Ipari Park megközelítését javítja, ahol a 2030-as évekre tízezernél is többen dolgozhatnak majd.
Elkészült a kétsávos, ötágú, turbó körforgalom Debrecen déli határában, a 47-es főút és a Hosszúpályiba vezető út csomópontjában - jelentették be pénteken.

Fotók: Kandert Szabolcs
A három ág megmaradt (egy Debrecen, egy Mikepércs, egy Hosszúpályi felé), és van egy ág a Déli Ipari Park felé. Ez most még le van zárva, hiszen az út még nem épült meg, annak kivitelezésére most írták ki a közbeszerzést. A körforgalom ötödik ágának is csak a kivezető részét alakították ki ebben a beruházásban. Ez a GSV Kereskedelmi Kft. területére vezet. A GSV területet adott le a földjéből a körforgalom megépítéséhez, ezért cserébe építették ki a kivezetést. A területre egy kis- és középvállalkozói parkot álmodtak meg, melynek már meg is kezdődött a kialakítása, és megvannak az első bérlők is.
A körforgalom kialakítása júniusban kezdődött, s a határidő előtt elkészült. A munkát úgy végezték, hogy végig fenntartották a 47-es főút kétirányú forgalmát, még rövid időre sem vezettek be váltakozó irányú forgalomkorlátozást.
Papp László polgármester arról beszélt, a körforgalomnak akkor lesz igazán nagy szerepe, amikor elkészül az út a Déli Ipari Parkba vezető ágánál, s az ipari park teljes kapacitással működik majd. Hozzátette, az ipari park infrastruktúráját folyamatosan fejlesztik, nagyon fontos volt a déli elkerülő út megépítése, majd a Krones gyáránál az osztályozós csomópont kialakítása a belső úthálózat folyamatos fejlesztése mellett. Hozzátette,
számításaik szerint a 2030-as évekre tízezernél is több ember dolgozhat majd az ipari parkban.
Pósán László arról beszélt, évtizedekkel ezelőtt, az oroszok kivonulása után szinte egy háborús övezethez hasonlított a déli övezet a hátrahagyott katonai épületekkel, tiszti lakásokkal. Mára azonban egy vonzó településrésze lett ez Debrecennek, s minden fejlesztés erősíti a folyamatot.
Szoták Zoltán, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója köszönetet mondott a kivitelező Zemplénkő Kft-nek, amiért egy hónappal a határidő lejárta előtt végeztek a beruházással. Hozzátette, a kivitelező majdnem 3 ezer köbméter földet mozgatott meg, 1100 köbméter aszfaltot épített be, 2 kilométernyi szegélyt és másfél kilométer acélszalag korlátot építettek meg. A terület rendbetételére 1100 cserjét ültetek el.
A körforgalomban a sávokat elválasztó gömbsüvegsor miatt csak korlátozottan lehet sávot váltani, így azt kérik a közlekedőktől, a kihelyezett tábláknak megfelelően válasszák meg azt a sávot, melyben behajtanak a körforgalomba.
Az ötágú körforgalom kialakítása 1,1 milliárd forintba került. Mivel állami fenntartású úton építették meg, az önkormányzat konzorciumi partnerséget kötött a Magyar Közúttal a kivitelezésre, a költségeket fele-fele arányban fedezték, a város uniós pályázaton elnyert forrásból, a Magyar Közút saját forrásból.
HOZZÁSZÓLÁSOK (15)
Nagy Sándor
Bayer.. Másodjára sértegetsz. Nagyon könnyen ráütöd a pecsétet másra! Ha valaki szól arról,hogy már elege van a süket dumából , és egy be NEM tartott igéretet számon kér, az már balos is? Maradjunk annyiban : Anyád egy gyereket várt, de csak Te lettél! Ez már remélem tetszik neked is!
Bayer András
Nagy Sanci:rengeteg helyen van dugó,nem csak ott.Téged azért érint mert ott laksz.Így van ezzel más is,akit a lakóhelye körüli probléma érint.De nem úgy fognak dönteni,hogy minden hülye proli bekiabál a pálya széléről,hogy ide kéne valamit építeni,nem oda.Én örülnék neki,hogy a baloldali károgók fizetett trollok lennének,azonban valójából megfogantatásukból adódóan buták,negatívak,együgyűek..:)
Nagy Sándor
Bayer ..jártál Te már erre amikor csúcsforgalom van? Mert akkor nem okoskodnál itt. A te észjárásod az már a csillagos egekben van? Nem kell azt védened amit nem lehet! Vagy fizetnek érte neked? Itt már kevés a "piár" dumád!
Bayer András
Nagy Sándor:Mindenkinek az a fontos,ahol ő lakik meg ami őt érinti.Nem vall túl bonyolult észjárásra a mondanivalója:) A Göcs/Temető kereszteződésnél is meg lehetne ennyi erővel csinálni a körforgalomra..
Nagy Sándor
Ettől nagyságrendekkel FONTOSABB lett volna a Sámsoni-út +Acsádi úti körforgalom! Ott még a helyi járatú buszok is percekig várnak arra,hogy ki tudjanak jönni az Acsádi útról! De ez már "megvan építve" hiszen ez egy korábbi Fideszes kampányban Tasó László 2020-ra ígérte a megépítését! Ide költöztetném a Papp Lacikát a kanyarba...hadd szokja... Még az un. "új Főnix " tervben 2030 (!!!!) sincs megemlítve ennek az építése! 3012-re talán, egy újabb Fidesz kampány épül majd erre...
Tamás
Olyan szinten túl árazottak a közpénzes beruházások, hogy annak már infláció gerjesztő hatása van.
Senor
“...egy hónappal a határidő lejárta előtt végeztek a beruházással.” Hogy miért tűnik savanyúnak a szőlő?
SimonD
Bayer! Hülyét itt te csinálsz magadból nap mint nap. Sajnállak, még itt a Dehiren is kisebbségben vagy. Viszontválasszal ne fáradj mert nem fogom elolvasni. Köszi okoskám!
Bayer András
DP azaz Gémesi:általánosságban beszéltem,hogy-hogy nem magadra vetted?Tudod,kinek nem inge..ui:ha ilyen qva okos műszaki zseni vagy,aki mindent képes már szemrevételezéssel véleményezni,hogy hogy nem te vagy a góré?:)Helyette csupán hülyét csinálsz magadból nap mint nap..:)
Debreceni Polgár
Tudod Gábor (azaz András) nem lehet mindenben a csak "jót" látni. Vannak hibák, amiket vállalni kell, vagy kellene. Egyik fejlett országban sem, még az osztrákoknál sem jellemző, hogy egy adott szakaszt két három részből tódjanak-fódjanak össze, más technológia használatával, majd eladják, hogy minden tuti. És nem kell szánakoznod, így is van elég bajod.
Bayer András
Valakinek lételeme a károgás,a mindent borúsan látás,a pohár mindig félig üres..sok emberre jellemző ez kishazánkban,sírva vigad a magyar ugye..aki nem ilyen annak ez feltűnik és sajnálatot és szánalmat érez kevésbé szerencsés embertársa iránt..:)
Debreceni Polgár
Jövök károgni :) A kivitelezés jó, DE éppen ott ahol a polgiék állnak, a képeken is remekül látható, hogy mennyire silány minőségben sikerült az aszfaltozás, sikertelen toldások, kisebb hézagok a terítésben. Kissé kátyús lesz pár hónapon belül.
subtotal
A körforgalom szuper, a rendszertelenséget viszont nem értem, hogy a 2 körforgó közé miért nem egy harmadikat építettek a Krones-nál?
Bayer András
A beruházás égetően szükséges volt,a képeket elnézve a kivitelezés is jól sikerült.
szabadmadar
Helyes döntés volt a körforgalom kialakítása. Remélem Hosszúpályi felé mentek tova PL-ék, tragédia az útnak az állapota.