Él a veszély az Ispotály utcánál, pedig a táblákat már kijavították – videóval
Szerző: Kababik László | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.04.02. 17:59 | Frissítve: 2015.04.03. 12:06
Debrecen - Hétfő óta teljes a forgalmi káosz az Ispotály utca környékén. Hiába az új tábla, sok autós fittyet hány a KRESZ-re.
Szerdán még kinn volt az elsőbbségadás kötelező és a kötelező haladás irányt mutató tábla a Névtelen utca végén. Ez könnyen megtéveszthette az autósokat, mivel hétfő óta megfordult a haladási irány, vagyis az Erzsébet utca felől egyirányú az utca a sínfelújítás miatt. Csütörtökön ezt orvosolta az önkormányzat, a megtévesztő jelzéseket letakarták, és több egyértelműsítő táblát helyeztek ki. Igaz, ennek ellenére is voltak autósok, akik még mindig szembe mentek a forgalommal, csak most már nem hivatkozhattak félreértésre.

- A forgalomtechnikai terveket a mai nappal felülvizsgáltuk, és a félreértésre okot adó jelzéseket megszüntettük. Ugyanakkor elhelyeztünk plusz táblákat, így azoknak az autósoknak, akik behajtanak az egyirányú utcába, egyértelművé válik, hogy az Erzsébet utca felé nem lehet jelenleg igénybe venni ezt a kis utcát – mondta el Krivi Béla városfejlesztési főosztályvezető.
A legnagyobb gondot éppen ez a terelés okozza az autósoknak. A Petőfi térnél nem lehet jobbra, az Ispotály utca felé befordulni, így kerülőt kell tenni. Ez az itt élők szerint hatalmas plusz utat jelent, mert, aki például a Wesselényi utca felől hajtana be, annak tovább kell menni az Erzsébet utcában, majd megfordulni valahol, hogy befordulhasson a Névtelen utcába.
Krivi Béla városfejlesztési osztályvezető közölte azt is a Debrecen Televízióval, hogy a Petőfi téri lehajtót azért nem lehet használni, mert a behajtani tilos táblától az munkaterület, és balesetveszélyes lenne, ha ide autók is behajthatnának. Ennek ellenére itt is voltak autósok, akik fittyet hánytak a jelzésekre, és ott akartak kikanyarodni ahol eddig sem lehetett.
Amíg ez a szakasz nem készül el, balesetveszélyes helyzet állt elő. Addig, amíg a munkagépek és az áruszállítás ezen a területen folyamatos, nem célszerű a gépjárműforgalmat a területre ráengedni – indokolt Krivi Béla.
Ha elkészül a Petőfi tér előtti szakasz a Névtelen utcáig, akkor valószínűleg változik a forgalmi rend, és megszűnik a behajtási tilalom is. A teljes beruházással egyébként április végére kell végezni.
Dehir - Továbbra sem veszélytelen a közlekedés az Ispotály utcánál
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)