Debreceni fotós képein láthatjuk a menekültekkel teli Tiszabecs hétköznapjait
Szerző: Magyar Evelin | magyar.evelin@dehir.hu Közzétéve: 2022.03.05. 15:25 | Frissítve: 2022.03.05. 15:25
Tiszabecs – Kollégánk a Debrecen Televízió stábjának tagjaként érkezett a határ mellé: mint mondta, az ellátás jelenleg megoldott, de a jövőben is nagy szükség lesz a felajánlásokra.
Február 24-én kitört az orosz-ukrán háború, ami miatt a szomszédos országban már több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát. Hazánkba már százezernél is több menekült jött át, az érkezési pontoknak számító Beregsurányból és Tiszabecsről a háború kezdete óta tudósítanak a Debrecen Televízió munkatársai.

Fotók: Vida Roland
A helyszínre érkező stáb tagjaként Vida Roland kollégánk készített megrendítő képeket, amelyek jól bemutatják, hogy kisbabák és nagymamák egyaránt menekülni kényszerültek a háborúban álló országból. A fotókon egy a közös: férfiak alig láthatók rajtuk, a 18 és 60 év közötti fiúkat, férjeket, apákat ugyanis nem engedik át a határon.
A stábot technikusként is erősítő munkatársunk elmondta:
bár múlt vasárnap még lesújtó állapotokkal, az út mentén síró anyákkal találkoztak, a helyzeten azóta úrrá lettek az önkéntesek és a helyszínen lévő segélyszervezetek, így a menekültek ellátása biztosított, a hangulat pedig a körülményekhez képest jó.
- Busszal hozzák a menekülteket, és azzal is viszik tovább azokat, akik konkrét céllal érkeztek, például Budapestre, Debrecenbe vagy esetleg egy másik európai ország felé tartanak tovább – mondta Vida Roland, aki arról is beszámolt, hogy a segélyszervezetek és önkéntesek szervezetten, gyorsan segítik a bajba jutottakat. Ukránok és magyar nemzetiségűek vegyesen jönnek, ezért tolmácsokra is szükség van.
A stáb tagjaként kollégánk Tiszabecsen töltötte a szerdai napot: ott azt látta, hogy az ellátás rendben van, meleg étellel, itallal, pizzával várták az Ukrajnából érkezőket. Barabáson és Tiszabecsen egyaránt a helyi általános iskola tornatermét alakították át pihenővé, utóbbi helyen 60-70 férőhelyet tudnak biztosítani ágyakkal, takaróval, ágyneművel, kiságyakkal a menekülteknek, ám
kevesen maradnak éjszakára, a legtöbbjük (beszámolók szerint az érkezők körülbelül 90 százaléka) továbbutazik célja felé.
- A körülményekhez képest tartják magukat az emberek, úgy látszik, szinte megkönnyebbülnek, hogy egy biztonságos országba léphetnek be – jegyezte meg kollégánk. Ám természetesen a helyzet korántsem rózsás: Vida Roland fültanúja volt egy beszélgetésnek két férfi között, akik arról beszéltek, hogy a hátrahagyott, üres otthonokat kifosztják azok, akik nem menekültek el.
A határon túl a boltok polcai kezdenek kiürülni: a határ menti járások mellett Ivano-Frankovszk-i régióra és csernyivici területre is kiterjesztette élelmezési segítségnyújtását az Ökumenikus Segélyszervezet. A Tiszabecsen állomásozó segélyszervezetek is arról számoltak be, hogy hazánkban az ellátás jelenleg megoldott (mint Vida Roland is elmondta, a raktárban sok adomány fel van halmozva, játékok, élelmiszerek, ruhák, babakocsik, etetőszékek egyaránt), viszont Ukrajnában nagy szükség van a segítségre.
A szervezők ezért hangsúlyozták: fontos a folytonosság, s a következő hetekben is várják a felajánlásokat.

A bajba jutottaknak a Médiacentrum Debrecen munkatársai is gyűjtést szerveztek, a kollégáink által összegyűjtött felajánlásokat csütörtökön szállították el a Karitatív Testület egyik gyűjtőpontjára. A Kölcsey Központ mellett az Auchan áruházban is várják a felajánlásokat.
Arról, hogyan segíthet a háború elől menekülőknek, bővebben itt olvashat.
Kapcsolódó cikkek: