Debrecenből irány Oxford: a világ második legrégebbi egyetemére vettek fel egy debreceni fiatalt
Szerző: Kandert-Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2023.09.30. 15:55 | Frissítve: 2023.09.30. 15:57
Merrikin Dávid eredeti tervei között nem szerepelt az oxfordi intézmény, végül azonban bejutott, és politikát, filozófiát és gazdaságot tanul majd itt.
Merrikin Dávid tavaly végzett a Tóth Árpád Gimnáziumban, az Oxfordi Egyetemre bejutás eredetileg nem szerepelt a céljai között. A fiatal tehetséggel a felvételiről, a debreceni oktatásról és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk.

Dávid elmondta, az első két évben matematika-történelem tagozaton tanult, az utolsó két évben pedig IB-s (International Baccalaureate Diploma Programme) osztályba járt. A Nemzetközi Érettségi Diploma Program lényegesen eltér a magyar oktatási rendszertől, nagy hangsúlyt fektet többek között a kritikus, ugyanakkor nyitott gondolkodásmódra, az egyéni és közös felelősségvállalásra, magyarázta.
Hozzátette, az Oxfordi Egyetem eredetileg nem szerepelt a tervei között.
- Végzős évemben hollandiai és magyarországi egyetemekre jelentkeztem, ahová fel is vettek, a nyár folyamán azonban úgy döntöttek, hogy „kiveszek” egy évet, és felkészülök egy rangosabb egyetem felvételijére. Elsősorban az érettségi eredményeim inspiráltak erre:
42 IB pontot értem el a 45-ből, ami az adott évben nemzetközileg elért IB eredmények top 7 százalékában volt. Emellett személyes ambícióimat is újraértékeltem és úgy éreztem, megérdemlek egy esélyt egy világhírű egyetemre
– mondta.
Dávid az egyetem PPE (politika, filozófia, gazdaság) képzésére nyert felvételt. S bár egyik tárgyat sem tanulta a középiskolában, a felsőfokú történelem- és matematikatanulmányok megalapozták a szak iránti érdeklődését, fogalmazott.
Több lépésben a cél felé
Az oxfordi egyetemi felvételi folyamat több fázisból áll, alapvetően nem az érettségi pontokon alapszik. Októberi határidővel először egy motivációs levelet kellett írni, kifejtve a választott tárgy iránti érdeklődést és tapasztalatokat, emellett pedig szükség volt egy osztályfőnöki referenciára, s mivel már érettségi után jelentkezett, az eredményeket is el kellett küldenie. Ezt követte novemberben Budapesten egy írásbeli teszt, amely az általános logikai, illetve „gondolkodási” képességeket mérte, a legjobban teljesítő jelentkezők egyharmadát pedig egy online interjúra hívták.
- Nekem három interjúm volt – tárgyanként egy –, melyekben a gondolkodásom menetét, a tárgyakhoz való érzékemet vizsgálták. Ezt követően a legjobban teljesítő 10 százalék részeként januárban kaptam meg az "offer"-t, azaz ajánlatot, ami egy feltételes felvételként értelmezhető.
Ebben pedig feltételként egy elérendő minimum érettségi eredményt szabnak meg, de mivel Dávid már rég túlvolt az érettségin, biztosra vehette, hogy bejutott.
- Fantasztikus érzés volt egykori debreceni diákként felvételt nyerni Oxfordba. Debrecenben több kiváló középiskolai oktatási intézmény van, szerintem az itteni diákok jó eséllyel célozhatnak meg nemcsak magyarországi, de külföldi egyetemeket is.
Az itt töltött évek során megszerettem a várost, és örülök, hogy a magam módján hozzájárulhatok az itteni oktatás hírnevéhez. Hálával tartozom a TÁG IB nemzetközi érettségi programjának és tanári karának is, hiszen ők segítettek a külföldi jelentkezési folyamat lebonyolításában, a szükséges képességeim megszerzésében és a motivációm kialakításában is – hangsúlyozta.
Dávid arról is beszélt, hogy egyelőre még nem tudja, hol szeretne az egyetem után dolgozni, letelepedni.
- Az egyetemi éveim során kialakított kapcsolataim bizonyára az Egyesült Királysághoz fognak kötni, azonban azt is el tudom képzelni, hogy Magyarországra visszatérve itt kezdem el a karrierem építését – zárta a beszélgetést a fiatal tehetség.