Debrecenben is megünnepelték a magyar nyelv napját – videóval
Szerző: Bulik Péter | bulik.peter@dtv.hu Közzétéve: 2015.11.13. 16:17 | Frissítve: 2015.11.13. 21:27
Ma van a magyar nyelv napja. 1844-ben, ezen a napon fogadták el azt a törvényt, ami államnyelvvé nyilvánította a magyart. Anyanyelvünk ünnepén különleges rendezvényt tartott a Debreceni Művelődési Központ a Szent Anna Székesegyházban. A magyar próza megteremtőjeként is számon tartott Pázmány Péter esztergomi érsekről emlékeztek meg a katolikus templomban.
Az életünkkel együtt kapjuk az anyanyelvünket, ami eszköz az önkifejezéshez és mások gondolatainak megismeréséhez – mondta Bosák Nándor nyugalmazott római katolikus püspök a magyar nyelv napján a Szent Anna Székesegyházban. Az egyházmegye vezetője hozzátette: Isten fiának megjelenése is a szavakhoz kötődik. Az Ige testté lett – olvasható a Bibliában.

- Az Isten gondolata, amit ezzel a kifejezéssel jelöltek, hogy Ige, a szó, az ember közénk jött. Része lett a mi gondolkodásunknak, a mi világunknak - hallhattuk Bosák Nándort.
Anyanyelvünk ápolása fontos; ennek kapcsán Bitskey István akadémikus tartott előadást Pázmány Péter egykori esztergomi érsekről. Az irodalomtörténész kiemelte: a hazai nyelvművelők egyik legjelentősebb alakja Pázmány Péter. Kosztolányi Dezső a magyar próza atyjának nevezte őt, aki a közeli Nagyváradon született.
- Várad szülötteként Pázmány Péterről még itt, a Szent Anna Székesegyház freskói között is van egy, amelyik éppen őt ábrázolja - tudtuk meg Bitskey Istvántól.
A szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelv ünnepén a szó mellett az énekszó is felcsendült a székesegyházban. Nem csak az Ady Endre Gimnázium leánykara énekelt a rendezvényen: az ünnepi programon résztvevő kisdiákok is bekapcsolódtak a kórusénekbe a magyar nyelv napján.
Dehir - A magyar nyelv napja Debrecenben
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)