Debrecenben is flashmobbal és magasba emeléssel ünneplik a gyerekeket
Szerző: MTI/Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.06.05. 10:55 | Frissítve: 2023.06.05. 10:55
Hatodik alkalommal, ezúttal rendhagyó módon szervezi meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Gyereket a magasba! rendezvényét.
Idén táncos villámcsődülettel ünnepli a gyerekeket a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom június 10-én – tájékoztatta a mozgalom hétfőn MTI-t.

Fotó: Kandert Szabolcs
Országszerte kicsik és nagyok egyszerre járnak körtáncot és éneklik el a "Kicsi vagyok én, majd megnövök én" kezdetű dalt szombaton. A 11 órakor kezdődő flashmob azt jelképezi, hogy gyereknek és szülőnek lenni is jó – írták.
Idén negyven településen lesz táncos, gyermekemeléssel egybekötött flashmob Zalaegerszegtől Szegeden, Budapesten és Debrecenen át Nyíregyházáig.
A mozgalom közlése szerint folyamatosan érkeznek a jelzések újabb településekről. Négy határon túli városban, Dunaszerdahelyen, Nagyváradon, Csíkszeredában és Zentán is megrendezik a villámcsődületet.
A flashmob mottója: Körülöttünk forog a világ! – utalva ezzel arra, hogy szülőként a gyermek, a gyermeknek pedig a szülő jelenti az egész világot. A flashmob alapjának számító körtánc is ezt hivatott kifejezni, melyet a mozgalom Youtube-csatornáján lehet megtalálni, és az érdeklődők onnan tudják ellesni a mozdulatokat. A dal .mp3 formátumban itt tölthető le, a koreográfia pedig innen is elsajátítható:
Azt írták, hogy nyereményjátékban is részt vesz, aki feltölti a közösségi felületére a flashmobon készült fotót vagy videót, és ellátja a #gyereketamagasba2023 címkével.
A mozgalom 2018 óta rendezi meg a "nagy országos gyerekemelést", amelynek lényege, hogy egyszerre minél több gyereket emeljenek fel, bárhol az országban vagy a határon túl. Tavaly több mint ötven helyszínen tízezernél is több gyereket emeltek fel szüleik. Az elmúlt öt évben több tízezren vettek részt a gyerekemeléseken. A programot elsőként Budapesten rendezték meg, azután évről évre több település és közösség csatlakozott – áll a közleményben.
Debrecenben a Sziget-kék játszótéren emelhetik magasba a gyerekeket és csatlakozhatnak be a flashmobba az érdeklődők.
A szervezők kérik, hogy aki részt venne az eseményen, regisztráljon, hogy tudják, hány főre számíthatnak a megmozduláson. Jelentkezni ide kattintva lehet.
Programok:
10.00 – 12.00 között: szélforgó készítése a Sziget-kék Tematikus Park alkotóival
10.20: Kilcs-kulcs gyermekkoncert Újhelyi Kinga színművésszel és Szabó Krisztián zenésszel
A Kilcs-kulcs gyerekkoncert dalainak alapanyaga : az erdélyi költő, ámde messzeföldön is híres Kovács András Ferenc gyermekversei, egy jó gitáros (Szabó Krisztián) és egy csintalan, huncut énekes-anyuka (Újhelyi Kinga színművész), mindez némi játékos kedvvel és humorral fűszerezve.
Az elhangzó verseket az anyuka válogatta ki és zenésítette meg unalmas téli estéin, amikor kislányainak olvasott fel a költőbácsi „Hajnali csillag peremén” című kötetéből (mely kötet nem mellesleg 2008-ban elnyert az Év gyerekkönyve díjat).
Aki olvassa, az tudja, aki tudja, az jöjjön el és lessen be a kulcslyukon velünk együtt Fantázia-országba!
11.00: FlashMob és gyermekeink magasba emelése
Közreműködik a Debreceni Népi Együttes valamint Takács Renáta Így tedd rá! foglalkozásvezető és csapata
Ha szeretnél csatlakozni, gyere a helyszínre és állj be a körbe, hogy együtt forogjon a világ körülöttünk és gyermekeink körül!
11.10: Vidám népi dalos gyermekjátékok egészen kicsiknek és egészen nagyoknak Takács Renáta, Így tedd rá! foglalkozásvezetővel
A debreceni programokról bővebb információ itt található.