Debrecen zöld koronáját ünnepelhetjük a Nagyerdő hetén – videóval
Szerző: Beke Ivett | beke.ivett@mcdb.hu Közzétéve: 2020.09.10. 16:45 | Frissítve: 2020.09.10. 17:07
Debrecen – A rendezvénysorozat a természetvédelmi terület megóvására hívja fel a figyelmet. Fotópályázat, szakmai konferencia és vezetett túrák is várják majd az érdeklődőket.
Debrecen zöld koronája a Nagyerdő – ezt a mottót kapta a Nagyerdő hete. A debreceniek közkedvelt kirándulóhelyének egy része 1939-ben kapott természetvédelmi oltalmat, az országban elsőként. Vannak olyan kocsányos tölgyek, amelyek már 200 éve díszítik a Nagyerdőt.

Debrecen belterületének 34 százalékát borítja erdőség. Ezek jelentőségére igyekszik felhívni a figyelmet a Nagyerdő hete elnevezésű rendezvény, amelyet szeptember 28. és október 3. között rendeznek a város több pontján.
– A Nyírerdő saját profiljának megfelelően az erdei iskolával kapcsolódik be ebbe a programba, a Debreceni Nagyerdő minden pozitívumát bemutatva, ezer hektáron próbáljuk majd elkalauzolni az idelátogatókat – fogalmazott Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.
Mazsu János, a Debrecen Értéktár Bizottság elnöke hangsúlyozta, az itt élőknek és az ide látogatóknak vissza kell adniuk mindazt a gondoskodást, amit a Nagyerdőtől kapnak. Ebben is segít a programsorozat.
– Lesznek vezetett túrák szakértők, erdészek, természetvédelmi szakemberek vezetésével, illetve kulturális események, rendezvények is, amelyek a fiatalabb korosztályoktól egészen idősebb generációnak is kínálnak lehetőséget is, hogy a Nagyerdőn együtt töltsék a napot – emelte ki Mazsu János.
Balázs Ákos alpolgármester Debrecent a természetvédelem őrvárosának nevezte, és kiemelte,
a debreceniek minél jobban megismerik az Nagyerdőt, annál jobban fognak tudni vigyázni rá.
– A legtöbb erdei belterület Magyarországon Debrecenben van, ezért is kell nagyon vigyázni rá, hiszen a mindennapjaink része. Ha szeretnénk unokáinknak is majd jobb állapotban továbbadni, mint ahogy mi kaptuk, akkor meg kell tennünk mindent, hogy a Nagyerdőt védjük és óvjuk – hangsúlyozta Balázs Ákos.
A Nagyerdő hete részletes programjáról bővebben a Debreceni Értéktár honlapján tájékozódhatnak.
HOZZÁSZÓLÁSOK (3)
Debreceni Polgár
Akkor kérjük szépen, hogy a Nagyerdei körúton és az Ady Endre utcán végig a zöld területen parkoló gépjármű-tulajdonosokat szíveskedjenek büntetni. A zöldterületen történő parkolást tiltani, ne csak rendelettel, de táblával is.
Vincze Gyuszi
Balázs Ákos mondta, a természetvédelem őrvárosa? Ez az ember egy vicc.....
subtotal
A természetvédelem őrvárosa...hmmm, muszáj fullba tolni a kretént?