Borkarnevál sörös napernyőkkel, sajtokkal és nagyon jó borokkal
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2012.08.04. 08:04 | Frissítve: 2012.08.06. 08:32
Debrecen – Aki szereti a bort, a jó társaságot, nincs ellenére némi kellemes zene, rajong a sajtokért és hisz a minőségben, ne hagyja ki a sorrendben 13. borkarnevált.
Bort inni igen jó dolog. A borivás és az alkoholizmus közé nem érdemes egyenlőségjelet tenni még gondolatban sem, mert a bor fogyasztása nem erről szól. A bor a kultúra része, más kérdés viszont, hogy mindemellett képes örömet okozni is. Alapból például garantáltan jobb kedvre tudja deríteni az embert, és pozitívabb élményekkel tölti fel, mint egy átlagos Dogma-film mondjuk, amit Lars von Trier rendezett, pedig ez utóbbi világklasszis... Persze, az ilyen összevetésnek nincs sok értelme. Van, amikor moziba kell menni, augusztus 2. és 5. között viszont a Békás-tó környékére, ahol tíz borvidék 30 borászatának nedűivel lehet testközelbe, mondhatni, többé-kevésbé intim viszonyba kerülni.
Rögtön meg is dicsérjük a koncepciót: míg az egri Bikavér-ünnepen csak egri, illetve Eger környéki tételekkel (esetleg a bikavér-rokonság miatt vendégségbe érkezett szekszárdiakkal) találkozhat az ember, Tolcsván, Tokajban meg Erdőbényén természetesen hegyaljaiakkal, itt szinte minden nagyobb hazai borvidék képviseltetve van. Balatoni, szekszárdi, villányi, tokaji, egri, hajósi borokat egyaránt fel lehet lelni a nagyerdei fák alatt. Rögtön azonban egy szomorú bejelentést is kell tennünk a dicséret után: borkarneválon sörös feliratú ernyőkkel előállni nagyon stílustalan. Lehet, hogy ez van raktáron, vagy ez a legolcsóbb. De ugyan képzelje már el az olvasó, mi lenne, ha a majdan épülő új nagyerdei stadionba fehér meg zöld székek kerülnének. Azt mondanánk, elmegy a Fradi-szín a Lokinak is? Aligha. Nem kell úgy tenni, mintha halkéssel kergettek volna otthon mindenkit, de azért bicskával csak ne együnk tortát.
Sorrendben ez a 13. borkarnevál. Az időjárás tekintetében messze szerencsésnek mondható, hiszen amikor nappal 30 fok van, este sem kell hosszú ujjú ingben gondolkodni. Ide nem szükséges semmi, csak pénz, és esetleg egy otthonról hozott pohár, ha úgy gondoljuk, a fesztiválé nem olyan szép. (Tényleg nem olyan szép.) A borok viszont azok. Sokféle van, s nap mint nap színvonalas, jó zene szól. A szervezők tanulhattak a tavalyi rendezvényből, mert most tényleg nem veri szét a boros bulit az őrült hangerő. A borkarneválnak ugyanis nem az a lényege, hogy koncert, ahol bort lehet inni (ilyen a Campus...), hanem fesztivál, ahol a borok kóstolgatásának lehetősége mellett zene (is) szól. Az első napon például mások mellett a Bordó Sárkány régizenéjét élvezhette a közönség. Néhányan – ez hamar kiderül – csak miattuk jöttek. Köztük pár sörös dobozzal sétáló fiatalember is, akik űrből érkezett idegen lényeknek látszottak a borosok mellett.
Az a jó egy ilyen rendezvényben, hogy tele van ismerősökkel. Rögtön feltűnik László Ákos, a jeles grafikus a lányával. De itt van Kovács István is, akit jól ismerhetnek a debreceni borbarátok, hiszen egy ideje ő üzemelteti a hajdan Miska bácsi nevével fémjelzett Bajcsy-Zsilinszky utcai borozót. De találkozunk a banki szakmában tevékenykedő Zoltánnal és mosolygós, bár némileg megfázásos tünetektől szenvedő feleségével. Ők azért tudtak eljönni ezen az estén, mert kislányukat elvállalták a nagyszülők. De feltűnik Ági is például, aki civilben az egészségügy világában dolgozik, s ma este a férje nélkül, csak a jó hangulat és a jó levegő miatt jött ki. Mint elárulja, valójában nem él-hal a borokért. Szemben a kitűnö történésszel, aki mosolyogva integet, s elmondja néhány mondatban, szerinte milyen izgalmas tételek vannak. De itt van Kriszti is, aki éppen kisiskolás nagyfiával tart hazafelé. Biciklivel jöttek, a srácon sisak. Pár szóra megállunk, amikor biztonsági őr érkezik, s udvariasan felajánlja az ingyenes biciklitároló lehetőségét. Igaza van, tényleg elálljuk az utat, mondja Kriszti, s hozzáteszi, mindjárt indulunk. A biztonsági ember biccent, s mosolyogva megy tovább.
Természetes, hogy összetalálkozunk Kovács Pállal az Esszencia sátránál. Kérdezzük, mit ajánl nyitóbornak. Bubi rozé, mondja. A bohém elnevezés üdítő, kedves szekszárdi bort takar a Mészáros-pincészet felhozatalából. Ilyen melegben akár egy palackot is magunkhoz vennénk belőle, de nem inni, hanem kóstolgatni jöttünk. (A mennyiség persze idővel úgyis egy más minőségbe fog átcsapni, de az más kérdés, addig még eltelik néhány óra a fák közötti sétálgatással, kortyolgatással.) Gyorsan meg is vizsgálunk a Tűzkő világából egy zöldveltelinit és egy traminiert. Előbbi karakteresebb, utóbbi némileg lágyabb, enyhén édes hatást mutató bor.
Vannak kötelező körök. A Bortársaságnál egy fehér kört veszünk magunkhoz. Ez egy 2011-es St. Andrea Napborból, egy (szintén 2011-es) Konyári Loliense fehérből és egy Kreinbacher Somlóiból áll. Ez utóbb a kör legizgalmasabb tétele, 2009-es évjárat, s mivel emlékszünk, mennyire kedveltük 2007-es elődjét, örömmel állapítjuk meg, hogy ez is zseniális ital. Később gyönyörű fiatal hölgyet faggatunk a Degenfeldnél. A furmintjuk jó, de nem érezzük elementárisan különlegesnek. Annál inkább a kövérszőlőből készült édes desszertbort. Nem túlzottan savas, de jó ivású, nagyon szerethető bor.
Mivel csak részben akarunk céltudatosak lenni, meghagyjuk az improvizáció lehetőségeit is, magunkhoz veszünk egy kóstolónyit a Szentgyörgy-hegyi 2005-ös Sauvignin Blanc-ból. Ez a badacsonyi bor nem rossz, de nem hagy bennünket mély nyomokat. Ahogy a Koch-féle jégbor sem. Kellemes, zamatos, de nem érezzük azt, hogy vele szeretnénk leélni az életünket. Annál inkább hat ránk az egri Simon József viogniere: egzotikus szépségű, magas alkoholtartalmú bor. Egy-két palackért vissza fogunk térni feltétlenül, fogadjuk meg. (Szombaton, tesszük hozzá utólag, a tények ismeretében.) A Simon-féle borokat e sorok írója általában kedvelni szokta, ezért (s persze az olvasók kedvéért is, hogy beszámoljon nekik) vállalta, hogy megkóstolja a nap végén azt a 2002-es Pinot Noirt, mely a prémium kategóriás borokra jellemző Don Simon név alatt fut. Egy palack ára 10 ezer forint, egy decinyit viszont már 1400-ért magához vehet a kóstoló. Tömény, vörös voltához képest meglepően magas maradékcukor tartalmú ital, elegáns, gazdag ízvilágú, valóban emlékezetes tétel. Állítjuk: kár lett volna kihagyni. Ahogy érdemes visszasétálni a Dereszlához és az Andantét is megízlelni. Desszertbor, s persze, tokaji... Ennyit róla. Beszéljen inkább ő maga a kóstolók poharában.
Ennyi itók mellé némi étek sem árt. Csodás sajtokat is kóstoltunk. Kakukkfüves, chillis, kecsketejes, füstölt – hogy csak néhány félét említsünk. Akár némi mangalicakolbásszal dúsítva is kérhettünk sajttálat. Aki másra vágyott, ehetett kenyérlángost is, ami egyre inkább elválaszthatatlan kelléke az ilyen rendezvényeknek. De volt kolbász is, sült tarja és egyéb finomságok sora. Mi a Krúdy sátránál pásztortarhonyát szerettünk volna kérni, de az nem létezett, csak a táblára kiírva. Ez szerintünk joggal teszi bosszússá a vendéget, hiszen a képlet pofonegyszerű: azt kell kiírni, ami van. Pont. S ha már pont: pont lehetett volna kicsit több fény a toaletteknél. A társaságunkban tartózkodó hölgyeket ez ugyanúgy zavarta, mint az, hogy két fülkéből kettőben nem működött a kézmosó rész. Még jó, hogy a közeli csobogónál orvosolhatták ezt a hiányosságot...
Hihetetlen, de 4 óra úgy képes elszállni ilyen környezetben, ilyen programon, mint a fülemüle füttye. Éjfél után kezdtünk szedelőzködni, s azzal a biztos tudattal, hogy a következő napokon is vissza fogunk térni. Mert érdemes.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)