Bombázók és Tankok: forró hangulatban zárult a Campus – fotókkal
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2015.07.26. 04:10 | Frissítve: 2015.07.26. 13:03
Debrecen – A fesztivál zárása hatalmas finis volt, Pörögni kellett, hogy ne maradjunk le legalább a programok egy részéről.
Őrült hőség, sistergő napsugarak, szinte már megszoktuk, hogy ez fogad bennünket minden nap a Campus Fesztiválon. Így aztán a menetfelszerelés a szokásos volt: minél lazább öltözék, napszemüveg és az előző napról megvásárolt söröskorsó, amit nagyon praktikus módon a rövidgatya oldalzsebébe lehet akasztani. És, ha mindez megvan, indulhatott a buli utolsó napja.
A délutáni eszetlen hőségben mindenki csak kóválygott, fontos szereplővé vált a locsolókocsi és a párakapu. De még ilyenkor sem volt szabad punnyadni, mert például a Dehir színpadán figyelemre méltó dolgok zajlottak a sztárok árnyékában. A Hurkatöltő, majd utánuk a Local Face ugyanis kifejezetten üdítően hatott. A Telekom Hall pedig főként, ahol a Wellhello távollétében egész nap könnyedén lehetett mozogni, olyannyira, hogy még szinte hűvösben lehetett gyorsan sörhöz jutni. A kommunikáció pedig roppant egyszerű volt: miután a zene miatt beszélni nem lehetett, elegendő volt a pultos orra alá tolni a korsónkat és felmutatni az egyes számot, máris csapolják a nedűt, majd ők mutatták fel ujjukkal azt, hogy négy, azaz négyszáz forint az ár. Ilyen körülmények között lehetett hallgatni a LED kellemes szintipop zenéjét. Szó mi szó, el voltunk kényeztetve.
De illett azért ellátogatni a rocksátorba is, ahol a pénteki napon többségében a régi bandák vonultak fel, szombaton pedig rokon stílusú csapatoknak jutott főszerep, hiszen a Blind Myself, a Leander Rising és a Subscribe is a hardcore metal mezsgyéin halad, persze nem azonos módon. De kellemes meglepetést okozott az Apey and The Pea, mert a trió ugyancsak feszes, kemény zenét nyújt a hallgatóságnak.
És ekkor már gyülekezett a jónép, egyre javult az egy négyzetméterre eső bombanők aránya, közülük sokan már a nagyszínpad felé igyekeztek, hogy üdvözöljék a Kowalsky és a Vega csapatát. Érdekes jelenség az övék, hiszen sajátos atmoszférát alakítanak ki mindig: a hatvanas évek hippista szeretetáradatát képesek létrehozni. Ez pedig megsüvegelendő teljesítmény.
Utánuk pedig jöttek azok, akiket a Campus szervezői az egyik húzónévnek szántak. Mert, amit az Enter Shikari, művel, elképesztő. Méregerős turmixot hoztak létre, aminek végeredménye leginkább valamiféle post-hardcore, amibe mindenféle dolgokat kevernek: fellelhetőek a metalcore elemei, de elektronikus műfajok is kimutathatóak: dubstep, trance, drum and bass. És már 2003 óta zúznak változatlan lendülettel, agresszivitással. Kicsit olyan ez, mint amikor a háziasszony az összes fűszert beleteszi a levesébe, amit otthon talál, mert azt hiszi, minél többet használ, annál jobb lesz az étel.
Nos, ez a leves igencsak nehéz étellé fő össze, nem könnyű megemészteni. Nagy fokú nyitottság szükségeltetik hozzá és a megítélése éppúgy szélsőséges, mint a milyen a produktum maga. Vannak, akik rajonganak érte, de azok, akiknek hallójáratait inkább a letisztult hard rock és heavy metal simogatja, csak egy őrületes katyvaszt hallanak ki az amúgy vérprofin összepakolt produkcióból. A színpad előtt tolongók értelemszerűen a rajongók, látszott, hogy az „enteresek” jelentős táborral büszkélkedhetnek Magyarországon is. Volt is ováció rendesen és néhány előzetes várakozás megdőlt velük kapcsolatban. Mert Roughton "Rou" Reynolds, - aki nyakig begombolt, zöld ingjében és hosszú nadrágjában első ránézésre inkább keltette egy könyvtári dolgozó benyomását, mint egy rocksztárét – igenis énekelt néha és a zene sem nélkülözte állandóan a harmóniákat. Na persze, amikor igazán nekilendültek, akkor elsöprő hangenergia áradt a színpadról. Nem más.
Utánuk a Tankcsapda következett, akik hazánkban nem szorulnak bemutatásra, Debrecenben pedig pláne nem. Lukács Laciék most is hozták a profizmusukat, kifejezetten üdítő volt dallamokat, harmóniákat hallani a Shikari után. Azt most is tapasztalni lehetett, hogy a Tankok már jó ideje sokgenerációs zenekarrá váltak, hiszen a közönség soraiban ezúttal is volt hatvan körüli rocker-dinoszaurusz éppúgy, mint kiskamasz. Ez pedig a legnagyobb elismerés, ami egy rockbandát érhet. És miután a trió legutóbbi lemeze igazán ütősre sikeredett, hatalmas hangulat uralkodott a nagyszínpad környékén. Érdekes módon Lukácsék az első blokkban régi nótákat húztak elő a hangulat megalapozására. Aztán persze jött minden más, a siker pedig ezúttal sem maradt el.
Mindeközben a stadion rendezvényterén a Fórum tetszetős manökenjei hívtak meg mindenkit egy fergeteges táncpartira. Távozóban egy tizennyolc körüli lány szólít meg: szépen kéri, nem adnám-e neki az újratöltős korsómat, mert, ha megkaphatná, még ihatna egyet a maradék pénzéből.
Hát lehet egy ilyen kérésnek ellenállni?
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)