Beadták a pályázatot, TAO-pénzből építenék meg a Debreceni Sportuszoda 2-t
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2016.06.11. 10:02 | Frissítve: 2016.06.12. 10:26
Debrecen – Egy szabadtéri medence építésére már sikeresen pályáztak, de abban bíznak, lehet belőle fedett uszoda is.
Több, a napokban feltöltött határozatra lett figyelmes a Dehir.hu a Debreceni Sportuszoda üzemeltetőjének, a Debreceni Sportcentrumnak a weboldalán. Eszerint a Magyar Vízilabda Szövetség támogatja a Debreceni Sportcentrum pályázatát, mely arról szól, hogy egy 50 méteres szabadtéri medencét építsenek a sportuszoda mellé. A határozat szerint a 300 millió forintos beruházáshoz 90 millió forint önrészt kellene biztosítani, a többit úgynevezett TAO-pénzből lehetne finanszírozni.

Mint ismert, öt kiemelt látvány-csapatsport – köztük a vízilabda – utánpótlás-nevelését szolgáló beruházásokra lehet TAO-pénzt felhasználni. A cégek a társasági adójukból ajánlhatnak fel pénzt a TAO-s programokra, ezt a pénzt nem kell befizetniük a költségvetésbe. A sportszervezetek programjaikkal az adott sportági szövetségekhez pályázhatnak. Ha elfogadják a pályázatukat, az nem jelenti azt, hogy megkapják ezt a TAO-pénzt, a szövetség arról határoz, hogy az adott, elfogadott programra a szervezetek mennyi TAO-pénzt gyűjthetnek a gazdasági társaságoktól.
Nos, a Magyar Vízilabda Szövetség fent említett határozatai szerint a szabadtéri medencére több mint 200 millió forintot gyűjthet a Debreceni Sportcentrum. A Dehir.hu megkereste a Sportcentrum ügyvezetőjét, hogy megtudjuk, hogy áll a beruházás előkészítése. Becsky András elmondta, valóban nyert a pályázatuk, s sikerült is összegyűjteniük a szükséges TAO-pénzt, arra már le is szerződtek a cégekkel. Abban bíznak, hogy a városi költségvetésben is meglesz majd a szükséges forrás (erről a közgyűlésnek kell határoznia). Becsky András ugyanakkor hozzátette, a városvezetéssel egyeztetve úgy döntöttek, egy újabb pályázatot nyújtanak be a vízilabda szövetséghez, mely arról szól, hogy ez az 50 méteres medence ne nyitott, hanem fedett, egész évben használható legyen. Mint elmondta, ez egy 700 millió forintos pályázat, s most bizakodva várják az eredményt.
Ha nyernek, a tervek szerint a két ütemet egyszerre valósítanák meg, azaz rögtön egy fedett uszodát építenének 50 méteres medencével. Az új uszoda a Debreceni Sportuszoda és a Campus Hotel közötti területen épülne meg, a medencéje párhuzamos lenne a nagy uszoda kisebb, 25 méteres medencéjével. Egy újabb uszoda megépítése régi terve a városvezetésnek és a Sportcentrumnak. 2013-ban már pályáztak is TAO-forrásra. Akkor egy hasonló méretű és felszereltségű uszoda szerepelt az elképzelésekben, mint a jelenlegi.
Becsky Andrástól megtudtuk, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség csak olyan uszoda építését támogatja, mely közvetlenül a vízilabdát szolgálja, azaz egy hozzájuk benyújtott pályázaton megítélt forrásokból nem lehet például úszó rajtköveket vagy úszó eredményjelzőt beszerelni és beépíteni. Azért döntöttek egy kisebb uszoda megépítése mellett, hogy minél több TAO-forrást lehessen erre felhasználni, s minél kevesebb önrészt kelljen hozzátenni.
Az ügyvezető elmondta, az új uszoda üzemeltetésnél nem határozza meg a szövetség, hogy oda úszókat, búvárúszókat vagy városi polgárokat ne lehessen beengedni, de a terveik szerint a második sportuszodát elsősorban a vízilabdások használnák. Ez azonban természetesen azt eredményezné, hogy nagy uszodában sok idő felszabadulna, amit eddig a pólósok kötöttek le, így több idejük lenne ott az úszóknak, búvárúszóknak és a városi lakosoknak a sportolásra. A sportuszoda kihasználtsága jelenleg nagyon nagy, elég csak ránézni a pályatükörre. A sportolók – köztük sok-sok gyerek – gyakran csak este tudnak edzeni, s számos sportszervezet szeretne több időt tagjainak a sportuszodában. Mint ismert, hasonló okokból építették duplázták meg a Debreceni Jégcsarnokot is.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)