Az új játszótereket sem kímélik a vandálok Debrecenben – képriport
Szerző: Nádasdi Anikó | nadasdi.aniko@dtv.hu Közzétéve: 2015.03.23. 17:56 | Frissítve: 2015.03.24. 13:21
Megrongált kerítés, használhatatlan játékok – egy év után sem változott a helyzet a Derék utcai játszótéren. Kerestük az önkormányzatot. Azt ígérték, még idén több játszótéren is lesz felújítás.
Egy éve számoltunk be arról, hogy vandálok megrongálták az új, EU szabványnak megfelelően felépített játszóteret a Derék utcán. Azóta nem sok változás történt.

A Debrecen Televízió megkeresésére Krivi Béla városfejlesztési főosztályvezető azt közölte, hogy tavaly ígéretükhöz híven bekértek egy árajánlatot, hogy a játszótér felújítására, ám akkor nem volt fedezet a munkákra. A nemrégiben elfogadott költségvetésben ugyanakkor 15 millió forintot különítettek el játszóterek felújítására és újabb 15 milliót játszótéri elemek pótlására, bővítésére. A tervek szerint a Derék utcai játszóteret még idén felújítják, azt követően pedig szeretnének térfigyelő kamerákat óvni a vandálok pusztításától. Ezen források mellett az uniós támogatásokra épített városrészfejlesztési tervekben is szerepelnek játszótérépítésék és -fejlesztések.
Dehir - Több játszóteret felújítanak Debrecenben
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)