Az ellenzék újra migránsokat hozna Debrecenbe, mondta Pósán László – videóval
Szerző: Horváth Zoltán | horvath.zoltan@mcdb.hu Közzétéve: 2018.03.07. 15:43 | Frissítve: 2018.03.08. 11:20
Debrecen – A Fidesz úgy látja, az ellenzéki pártok kormányra kerülésük esetén újra megnyitnák a debreceni menekülttábort.
Halomban állt a szemét 2015. június 29-én a debreceni Sámsoni út környékén. Több száz menekült verekedett össze a táborban, az összecsapás az utcán folytatódott, ahol rendőrökkel is összecsaptak, valamint kukákat borogattak és gyújtogattak a befogadó állomáson élők. Pósán László országgyűlési képviselő tájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy a tábort fél évvel később bezárták, majd átalakították a készenléti rendőrség számára.

Pósán László az egykori menekülttábor előtt beszélt
- A debreceniek biztonságát erősíti, hogy nem csupán bezártuk az itteni menekülttábort, hanem helyére rendfenntartó, rendőri erők érkeztek ide – mutatott rá Pósán László.
A képviselő emlékeztetett rá: minden ellenzéki párt kifejezte, hogy nem ért egyet a kormány migránspolitikájával a kötelező betelepítési kvóta és a déli határt védő kerítés kapcsán. Ezzel bizonyították, hogy a bezárt Sámsoni úti tábort is újranyitnák.
Pósán László szerint az ellenzéki pártok debreceni képviselőjelöltjei hallgatnak, tehát beleegyeznek a tervekbe.
- Ma Magyarországon van egy nemzeti oldal, amely azt gondolja, hogy Magyarország szuverenitása és a döntési képesség megtartása kulcskérdés. És vannak olyanok, akik külföldi, idegen érdekek kiszolgálására szegődnek el, úgy is, hogy elárulják az országot, és feláldozzák a magyar nemzet jövőjét – hangsúlyozta a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselője.
Pósán László példaként említette, hogy az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely korábban azt mondta, hogy a felújított laktanyákban is elszállásolna migránsokat.
HOZZÁSZÓLÁSOK (3)
Debreceni Polgár
Kedves Pósán Úr! Lefogadom, hogy magának a migráns szónak a jelentését sem tudná elmondani, mint több Önhöz hasonló, beszédeihez sorvezetőt kapó csaholó, bólogató elvtárs. Másrészről pedig öngól olyan épületeggyüttes előtt beszélni a veszélyről, ami rendőrségi laktanya lett. Bár ha jobban meggondolom a rendnek őreitől is veszélyben vagyunk. Fene nagy ellenőrzések debrecen szerte, mégis súlyosabbnál súlyosabb balesetek történnek napról-napra. És igen a korrupciót ne is említsük.
Edda Hobo
"És vannak olyanok, akik külföldi, idegen érdekek kiszolgálására szegődnek el, úgy is, hogy elárulják az országot, és feláldozzák a magyar nemzet jövőjét" Tehát, ha nem a fidess, akkor hazaáruló. Egyetemi ember lévén, hogy lehet így beszélni, ráadásul senki nem akar migránsokat sem beengedni sem szállást csinálni nekik. Attól, hogy ezt ismételgetik, még nem lesz igaz. Csatlakozva az előttem szólóhoz kérdezem én is, hogy a közpénzen hízó újgazdag milliárdosokkal mi van? Propaganda miniszterre futja, egészségügyi, oktatási miniszter meg minek.
zsugababus
Amugy a migránsokon kívül milyen választási ígéreték lesznek vannak ??? Korrupció felszámolása ?? áfacsökkentések ????