Az álmait is megfesti: megnyílt a debreceni művészeti élet nagy öregjének kiállítása
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.06.17. 11:00 | Frissítve: 2022.06.17. 11:09
Debrecen - Bogdándy György 90 címmel már láthatő a festőművész életmű-tárlata a Bényi Galériában.
Bogdándy György festőművész 1932. április 21-én született Debrecenben. Középiskolai tanulmányai befejezése után, 1949-ben került közelebbi kapcsolatba a képzőművészettel. Debrecenben, a Képzőművészeti Szabadiskolában Tamás Ervin és Menyhárt József festőművészek irányításával kezdte el a rajzolást, festést. Közben, 1949-1951 között kirakatrendezőként és dekoratőrként dolgozott.

Ezután 1960-től a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör keretében folytatta munkásságát Félegyházi László és Bíró Lajos festőművészek irányításával, melynek 1984-89 között meghívott tanára is volt.
1966-tól rendszeresen szerepel a Hajdú-Bihar Megyei Tavaszi és Őszi Tárlatokon és az Országos Nyári Tárlatokon. Az 1969-ben megalakult Medgyessy Ferenc képzőművészeti Stúdió alapító tagja, majd évekig titkára, később elnöke volt. 1987-ben került a Művészeti Alapnál nyilvántartásba (ma MAOE).
1991-től tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének (MKISZ), majd 2000-től a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének (GADE).
Az egybegyűlteket Puskás István köszöntötte. A kulturális területért felelős alpolgármester hangsúlyozta: a kiállítással a debreceni művészeti életének nagy öregjét köszöntjük, így aztán az alkalom sokkal több egy képzőművészeti eseménynél.
- Az ő művészete és személyisége összeköti a múltat a jelennel. Mint a dédnagyapa, aki hozza magával a család örökségét és neveli az újabb generációkat - hangsúlyozta Puskás István.
A művész elmondta: emlékezete szerint már hatéves korában elkezdett festeni - először nővére emlékkönyvébe. Apja akarata ellenére lépett erre a pályára. Bogdándy György még ma is aktív.
- Soha nem unatkoztam az életem folyamán, remélem, hogy még néhány évig tudok festeni - mondta el a mester, hozzátéve: dolgozik benne a belső igény, sokszor álmai jelentenek inspirációt a munkáihoz.
A kiállításon több mint hatvan alkotás található, számos csendélet és portré kapott helyett benne - többek között az alkotó különböző életkoraiban készült önarcképei is. A tárlat június 17. és július 7. között ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében.