Az akkumulátorgyárakról vitázik a Momentum és a Fidesz
Szerző: MCDB | info@mcdb.hu Közzétéve: 2023.10.02. 18:05 | Frissítve: 2023.10.02. 18:09
Az akkumulátorgyárak létesítését bírálták a Momentum politikusai Debrecenben. Az ellenzéki párt kihelyezett frakcióülést tartott a városban. Pósán László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője úgy reagált: a Momentum soha semmit, ami Debrecen javát szolgálta, nem támogatott.
Helytelen lépés akkumulátorgyárakat létrehozni – jelentette ki Gelencsér Ferenc, a Momentum Mozgalom elnöke a hétfői tájékoztatón. Azt mondta: a legjobb termőföldeket akarják odaadni a Debrecenben épülő gyárhoz, a létesítményhez nincs víz, ami van, azt pedig károsítani fogja az üzem.

A legmegdöbbentőbb, hogy emberi erőforrás, munkaerős sincs hozzá – fogalmazott a politikus. Szabó Bence önkormányzati képviselő hangsúlyozta: az elmúlt egy évben voltak tüntetések, közmeghallgatások, több civil szervezet és a Momentum is adott be népszavazási kezdeményezéseket, de mind le lett söpörve.
A képviselők a tájékoztató után egy kínai zászlót függesztettek ki a Simonffy utcai épület elé, ahol Papp László polgármester irodája van.
Az elhangzottakra reagálva Pósán László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője azt írta: neves egyetemi professzorok, tudósok, szakemberek sokszor és sok helyen cáfolták azokat a butaságokat, amelyeket az Amerikából pénzelt baloldal hazaárulói újra és újra papagájként ismételgetnek.
A vízzel, a termőfölddel és minden mással összefüggésben tett állításaik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, mondta. Úgy fogalmazott: a vágyvezérelt, ámde tudás nélküli világlátás soha nem jó megoldásokat, hanem kríziseket, válságokat, probléma hegyeket eredményez. A Momentum csak rombolni tud, ami könnyű, de építeni semmit, tette hozzá. Pósán László azt írta: soha semmit, ami Debrecen javát szolgálta, a Momentum nem támogatott.