Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeztek Debrecenben – videóval
Szerző: Kababik László | kababik.laszlo@mcdb.hu Közzétéve: 2021.06.16. 16:50 | Frissítve: 2021.06.16. 16:58
Debrecen - Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 63. és újratemetésük 32. évfordulóján koszorúkat helyeztek el a volt kormányfő és debreceni születésű titkára, Szilágyi József emléktáblájánál.
Nagy Imre miniszterelnök Kossuth utcai emléktáblájánál kezdődtek a megemlékezések. Oláh László, a Nagy Imre Társaság megyei elnöke azt mondta: emlékezni és emlékeztetni jöttek ide. Azokra a mártírokra kell felhívni a figyelmet, akik meg akarták változtatni az akkori embertelen rendszert. Azt a kort, amiben elnyomták a szabad gondolkodást és megfélemlítették a népet.

Hozzátette: soha nem szabad elfeledni azokat a hősöket, akik mindenüket feláldozták Magyarországért.
- Nagy Imre és mártírtársainak sorsa a kivégzést követő évtizedekben a rendszer egyik tabutémája volt. Hamvainak újratemetése éppen ezért válhatott a rendszerváltás szimbolikus eseményévé – emelte ki Oláh László.
A beszédet követően az állami, önkormányzati és társadalmi szervezetek, fegyveres testületek képviselői megkoszorúzták Nagy Imre emléktábláját.
Szekeres Antal címzetes főjegyző ezt követően azt mondta: méltán hajtunk fejet a mártírhalált halt miniszterelnök előtt, hiszen olyan államférfi volt, aki életével fizetett hazája sorsának jobbra fordításáért.
- Az ő miniszteri tevékenysége, miniszterelnöki munkássága és az 1956-os forradalom és szabadságharc vállalt történelempolitikai tevékenysége kitörölhetetlenül jelen van városunk történelmi múltjában, annak szerves része – mondta Szekeres Antal.
Ezt követően az emlékezők átvonultak a Péterfia utcára, ahol szintén elhelyezték a emlékezés koszorúit Nagy Imre néhai miniszterelnök személyi titkárának az emléktáblájánál. A debreceni születésű Szilágyi Józsefet 1958-ban szintén halálra ítélték és kivégezték.