Átadták Debrecen első felszíni elektromos villámtöltőjét – fotókkal, videóval
Szerző: Szőke Nikolett | szoke.nikolett@mcdb.hu Közzétéve: 2020.10.20. 17:15 | Frissítve: 2020.10.21. 14:02
A berendezés kétszer hatékonyabb a hagyományos kivitelű eszközöknél. A városban ezzel együtt már 20 helyen tölthetik elektromos járművüket a tulajdonosok.
Debrecen első felszíni elektromos villámtöltőjéve egy óra alatt 300 kilométer megtételére elegendő energiát lehet az autóba tölteni. Hatékonyságát tekintve ez több, mint kétszerese a normál töltőknek, ugyanis azokkal ugyanennyi idő alatt csak 50 vagy legfeljebb 140 kilométerre elég áramot lehet betölteni.

Fotó: Kandert Szabolcs
Ez a töltő minden jelenleg forgalomban lévő gépjármű töltését lehetővé teszi. Az egyik oldalon normál, míg a másik oldalon villámtöltéssel működik. Elektromos töltőállomások kialakítására 25 és fél millió forintot nyert az önkormányzat a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán.
Kilenc úgynevezett „A” típusú töltőt üzemeltek már be eddig, a tizedik pedig a „C” típusú villámtöltő, amit a Segner téren alakítottak ki.
Az önkormányzat mellett városszerte egyre több cég és áruház is alakított ki töltőpontokat. A most átadottal együtt már összesen húsz töltőállomás van Debrecenben. Az önkormányzat számára fontos, hogy segítse a környezetbarát közlekedést.
- Van egy rendkívül jó kormányzati támogatási rendszer, ami megkönnyíti az ilyen autóknak a vásárlását. Mi magunk a város részéről is azzal próbáltuk már korábban kezdeményezni, hogy a parkolás ingyenes legyen az ilyen autók számára, töltőket telepítünk. Tehát, ha ezeket összesítésben megnézzük, akkor már nagyon sokan döntöttek úgy, hogy elektromos autóval közlekednek - mondta Balázs Ákos alpolgármester.
A szolgáltatás nem ingyenes. A töltés egy telefonos applikáció segítségével is elindítható, de a kasszánál normál módon is lehet fizetni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (5)
zsugababus
szabadmadar nem úgy kell érteni hogy a többi felszíni töltő csak lassú töltésre képes ? Addig meglátogatod a barátnőt ☺☺☺
szabadmadar
Szép szép, viszont már a címben is hamis állítás van, mivel nem ez az első, felszíni villámtöltő a városban. De utána saját magának mond ellent. "Az önkormányzat mellett városszerte egyre több cég és áruház is alakított ki töltőpontokat. " Akkor hogy lehet ez első? :)Tavaly nyár óta a Decatlonnál már működik CSS/CHAdeMOs 50kW-os töltő. Emellett az Auchannál is ez év elejétől használható nem csak 50kW-os, de a Teslásoknak 120kW-os SuperCharger. Örülök a város zöldítéséért megtett minden lépésnek, jó lenne mostmár a tömegközlekedés rendbetételével illetve a bicikliúthálózat bővítésével/biztonságosabbá tételével is foglalkozni!
Igaz az utak járhatatlanok, de legalább a fidesz haverok tölthetik a 15millás verdát, a többi ember meg le van...
zsugababus
Akkor most-már vége az ingyenes töltésnek ?? Mind fizetős ? És ameddig töltik a gépet a vezetők mit csinálnak elmennek shoppingolni vagy csajozni ? Vagy mondja az ember az asszonynak elmegyek " drágám " feltöltöm a verdát , közben meg meglátogatja a barátnét ☺☺☺☺
Bayer András
Menő!