Ahol a négyes villamos megállt – az élet a Zsibogóban
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2014.02.08. 08:59 | Frissítve: 2014.02.09. 10:12
Debrecen – A használtcikk-piac közismert elnevezése nemcsak a Vágóhíd utcai zsibvásárt jelöli, hanem egy egész városrésznek is a neve. A terület arról is híres, hogy ott működött a dohánygyár, valamint ott állt a Loki-pálya is.
A Hétvezér utca és a Debrecen–Nyírábrány-vasútvonal között fekvő övezet déli sarka a felüljárónál található. Az alatt pedig a városrész és talán Debrecen legkülönlegesebb lakóépülete. Az ingatlan lakóinak ugyanis nemcsak a fejük fölötti gépjárműforgalmat kell elviselniük nap mint nap, hanem a vonatszerelvények zaját is. Mindeközben a hídon áthaladók és a síneken átbliccelő gyalogosok kíváncsi pillantásainak is ki vannak téve.
A nem mindennapi birtok után már az egykori dohánygyár telepe terül el, amin ma vállalkozói negyed működik. Tulajdonosa gondosan megőrizte a patinás téglapalotákat, ugyanakkor arra is gondot fordít, hogy az új tömbök megnyugtatóan harmonizáljanak az ódon ipari házakkal. A dohánygyárban egyébként 1887. október 25. és 2004. május 1. között folyt termelés, s már a kezdeti időkben is főként kézi gyártású szivar és szivarka (cigaretta), pipadohány és dohánykivonat került piacra innen.
– Nagyon örvendetes, hogy a Hétvezér utcánál elkészült a lámpás csomópont, viszont például a kátyúkat meg kellene szüntetni, a földutakat pedig időszerű volna szilárd burkolattal ellátni – sorolta Nagy Sándor, akivel a Mészáros utcában elegyedtünk szóba. A nyugdíjas szerint a közbiztonság se túl jó a környékükön, és nehezményezi azt is, hogy a Zsibiben már nem árulható állat. Ők ugyanis kertes házban laknak, s korábban egyszerűbben találhattak új gazdákat a kiskutyáiknak.
Az említett Zsibi, azaz a Zsibogó (a használtcikk-piac) ma már szinte ugyanúgy a „debrecenikumok” közé sorolható, mint például a Nagytemplom és a helyi specialitás szerint készülő töltött káposzta. A bolhapiac korábban a Mikes Kelemen utcában működött, majd miután megépült az ottani katolikus templom (1936), átköltöztették a mai helyére. Ezen a területen a feleslegessé vált holmiját is éppúgy bárki áruba bocsáthatja, mint ahogyan van olyan nagyvállalkozó is, aki gyerekkorában itt kisinaskodott a nagyanyjával.
Általános tapasztalat továbbá, hogy ami nincs a városban, az a Zsibiben biztosan beszerezhető. Mi ezúttal egy szerdai, verőfényes délelőttön látogattunk ki, ám meglepetésünkre kevesen vásároztak.
Átmentünk a szomszédba is, a magánkézbe került, egykori DVSC-sporttelepre, ahol javában tartanak a bontások, s már alig emlékeztet valami is a tribünépületre. Az utcai kapu mellett állt a Sportoló című fémszobor is (Kirchmayer Károly 1966-os műve), ám ottjártunkkor már csak a két lábfejét találtuk a talapzaton.
Ma már történelem az is, hogy az 1922-ben lejátszott nyitómérkőzésen a mieink a Törekvés ellen futballoztak a tízezer nézőt befogadó stadionban. Labdarúgó nevű utca mindezek ellenére (illetve tiszteletére) egyelőre nincsen a városrészben, viszont más foglalkozásokat találhatunk a táblákon. Ilyen a a Böllér, a Harangos, a Tengerész és a Vasutas is, amelyek mellett van itt Ödön, Simon László és Sípos utca is. Az utóbbiban többek között óvoda működik.
Az övezet gerincét alkotó Vágóhíd utcában ma is futnak az egykori iparvágányok, s ezeken több váltószerkezet is piroslik még. Sőt 1975-ig itt járt a négyes villamos. A városháza, illetve a Béke útja és a húsüzem között közlekedett; 1896-tól ló- és gőzvontatással, majd 1911-től elektromos szerelvényként. A leírások szerint a felüljárón volt a város villamoshálózatának legmeredekebb (27 százalékos) emelkedője.
– Egy gyári szakaszjegy 50 fillérbe került a mi időnkben, s akkor az Attila térnél és a DVSC-pályánál is volt kitérője a négyes villamosnak. Szükség is volt rá, hiszen akkoriban harmincháromezer embernek adott munkát a Vágóhíd utca. A dohánygyár és a húsüzem mellett itt működött a Barnevál, a cipőgyár, a Kőporc és a ruházati nagykereskedelmi vállalat is – sorolta Szűcs Zoltán, aki az egykori Kati Büfében beszélgetett régi fotókat nézegetve a barátjával, Vass Sándorral. Elmesélték azt is, hogy a Zsibi mellett homokbánya volt, az ovi helyén pedig sertéshízlalda.
A közelmúltban bezárt búfelejtő nem csak amiatt egyedi, hogy a hőskorban a gyári munkások jó része ott oltotta a szomját: különleges azért is, mert dombon van, valamint, mert már 103 éves. Ha hihetünk a krónikáknak, akkor Debrecen második legöregebb kocsmája (volt), miközben az „aranyérmes” – és napjainkban is prosperáló – hörpintő négy évvel idősebb nála. A Katinak szinte minden négyzetcentiméterén régiségvásárba kívánkozó presszórelikviák lógnak, fekszenek – porosodnak. Már ezek is eladók, akárcsak az egykori kocsmaépület.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)