A strandon telelnek a nagyerdei vadkacsák Debrecenben – fotókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.01.15. 08:07 | Frissítve: 2015.01.15. 17:32
Debrecen – Ismét eltűntek a Békás-tó tőkés récéi. Pedig e vándorló madarak csak nemrég, ősszel tértek vissza a parkba, ahol a kirándulók örömmel fogadták őket. Hol lehetnek most?
A parkerdő – 2014 nyarán befejezett – átépítése idején a vadkacsák máshol éltek, és csak akkor kezdtek visszaszállingózni, amikor ősszel leállították a felújított Békás-tó szökőkútjait. Azóta egyre többük fedezte föl újra a kirándulóhelyet, aminek vidám hangulatot kölcsönzött a jelenlétük, és a látogatók is szívesen vittek nekik ennivalókat.

A tél beköszöntével azonban a tó befagyott, s amikor egybefüggő lett rajta a jégpáncél, a vízfelülettel a tőkés récék is eltűntek. De nem mentek messzire, csupán átrepültek a szomszédos strandra, ahol az ilyenkor is feltöltött úszómedencében és annak parkjában laknak.
A költözéshez nem kell áthessegetni őkelmééket, ugyanis maguktól is odatalálnak. Igaz, most furcsamód félénkebbek, és nem engedik annyira közel magukhoz az embereket, mint kint, és ottjártunkkor is hangos szárnycsapásokkal iszkoltak távolabb.
Fekete József, az Aquaticum Spa Gyógy- és Fürdőközpont fürdőszolgáltatás-vezetője a helyszínen azt is elmondta, hogy ez mindig így volt, és amikor még léteztek például a négyméteres és a dögönyözős medencék, telente azok is kacsaszállók voltak. Ez különösebb kárt nem okoz a strandnak, és csak az egyébként is szükséges takarításokat kell elvégezni a kacsák miatt a tavaszi szezonkezdetkor.
Az egész világon elterjedt tőkés réce testhossza egyébként 50–65 centiméter, a szárnyfesztávolsága 81–98 centiméter, a testtömege pedig 750–1450 gramm. A gácsér feje zöld, és a nyakán fehér gallér van, a melle bíborbarna, az oldala és a hasa világosszürke, a csőre zöldessárga. A nála kisebb tojó tollazata barnás színű, míg a csőre zöldesbarna. Főleg magvakat, növényi részeket, gerincteleneket, apró halakat és ebihalakat fogyasztanak.
A látogatók időnként túlzásba viszik az etetésüket a Nagyerdőben is, ők azonban láthatóan nem fogadnak el akármit, még ha kiváló is az étvágyuk. Érdemes tudni róluk azt is, hogy fészket sokszor már március elején is raknak, és a kacsamama mintegy 25 napig kotlik a zöldes tojásain.
A természetjárók azt is megfigyelhetik, hogy a tőkésréce mennyire sokoldalú élőlény (mondhatni négyéltű), hiszen úszik, búvárkodik, valamint szárazföldön mozog és repked is. Sőt okos is – példa erre a Békás-tavi kacsák költözködése is.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)