A Női Közéleti Vezetőképző Debrecenbe látogat
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.01.13. 08:10 | Frissítve: 2023.01.13. 08:43
Debrecen – Kerekasztal-beszélgetések és workshopok várják a program résztvevőit ezen a hétvégén.
Pénteken Debrecenbe látogat az MCC Női Közéleti Vezetőképzőjének csapata és velük együtt számos előadó is érkezik, hogy kerekasztal-beszélgetéseken és workshopokon vegyenek részt a program keretében.

Fotók: MCC
A Női Közéleti Vezetőképzőt 2018-ban indította az MCC azzal a céllal, hogy a már diplomával rendelkező, több idegen nyelvet beszélő és a közélet iránt mélyebben érdeklődő hölgyek felkutatásával és képzésével egy intellektuális és összetartó női közösséget építsen. A három lépcsős felvételi folyamat során évről évre a leginkább motivált, nagy mértékben konszenzuskereső, magas szintű logikai képességekkel rendelkező, innovatívan gondolkozó és kiemelkedő lexikális tudással rendelkező jelölteket választják be a programba.
A program az V. évfolyam esetében az alábbi négy szakmai modulból áll: külpolitika (multilaterális és bilaterális kapcsolatok, diplomáciai ismeretek, tárgyalástechnika, protokoll); gazdaságtudomány és business (vállalati ismeretek, közgazdaságtan, lobbitevékenység, projektmenedzsment, start-up); jogtudomány (belső jog és nemzetközi jog, közigazgatás, jogszabály-előkészítés); pszichológia (politikai és tömegpszichológia, önismereti készségek fejlesztése, változásmenedzsment, szervezetfejlesztés, viselkedéstudomány).
A vezetőképző decembertől májusig tart, a képzés keretében pedig kiemelt képzési hétvégéken, háttérbeszélgetéseken, tereplátogatásokon és külföldi tanulmányutak során fejlesztik a résztvevők képességeit. A képzés egyedi jellegét a munkamódszerek adják: az elméleti tudásanyag átadása mellett gyakorlatorientált és egyedi készségeket mérő feladatokkal, szituációs és rögtönzött helyzetekkel és csapatmunkára ösztönzéssel jobban mérhető és megfigyelhető a résztvevők személyes elkötelezettsége, mentális és szakmai felkészültsége, valamint vezetői készségeik és stílusuk alakulása. A széles skálájú kompetenciamérés a képzés végén valósabb és részletesebb képet mutat a végzettek eredményeiről, illetve a fejlesztendő területekről.
A képzés célja, hogy a résztvevők a program végeztével gyorsabban és célorientáltan érvényesülhessenek a munkaerőpiacon, fejlődjenek a tárgyalástechnika, érveléstechnika, íráskészség, fogalmazókészség, dedukciós képesség, önismeret, reziliencia, konfliktuskezelés, projektmenedzsment és a krízismenedzsment területein, valamint alkalomadtán és jövőbeli vezetőként megfelelő motiválóképességgel, stratégiai gondolkodásmóddal felvértezve képesek legyenek magas szinten működő szakmai csapatot építeni.
A beszédtechnika fejlesztése kiemelt területként és horizontális módon az összes képzési hétvégén helyet kap, az előadó Benkő Vilmos nyilvános beszédet kutató és fejlesztő tréner, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnöke, a Toastmasters Hungary és a Speak Academy alapítója.
Az első képzési hétvégén decemberben a program előadói között köszönthették többek között Ballester-Bólya Boglárka miniszteri biztost, Ferencz Orsolyát, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosát; Ökrös Oszkárt, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárát, H. E. Madam Gülsen Karanis Ekşioğlu-t, Törökország budapesti nagykövetét; Balogh István Ph.D. kijelölt és felkészülő NATO nagykövetet; Robák Ferenc címzetes egyetemi docenst, korábbi nagykövetet és állami és külügyi protokollfőnököt; Balatoni Mónikát (dramaturg, egyetemi oktató), korábbi társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt; Kiss Rajmundot, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjét; Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet vezetőjét; Benkő Vilmos nyilvános beszédet kutató és fejlesztő trénert; Gadi Taub izraeli származású MCC visiting fellow-t; Vigóczki Máté Györgyöt, az MCC Geopolitikai Intézetének kutatóját, valamint Thibaud Gibelin francia származású MCC visiting fellow-t is.
A debreceni képzési hétvége témái a vállalati ismeretek és kommunikáció, nemzetközi tárgyalástechnika, start-up-ok és a helyi közéleti struktúrák megismerése, mely témák keretében a képzés résztvevői beszélgethetnek majd Papp Lászlóval, Debrecen város polgármesterével; Széles Diánával, Debrecen város társadalmi, civil, és települési kapcsolatokkal összefüggő, ifjúságpolitikai, egészségügyi és turisztikai feladatokért, valamint szociális ügyekért felelős alpolgármesterével; Szuromi Kovács Ágnessel, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetőjével; Orbán Anitával, a Vodafone Magyarország Vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesével; Inotay Petrával, a FIVOSZ (fiatal vállalkozók országos szövetsége) Alapítvány kuratóriumi elnökével; Marosi-Marczell Viktória interkulturális kommunikációs szakértővel; Porkoláb Gyöngyi kulturális mediátorral, Turcsán Tamás start-up szakértővel, Kiss Rajmunddal, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjével; Benkő Vilmos nyilvánosbeszéd-szakértővel, valamint Ludvig Orsolyával, az MCC Vállalati Kommunikációs Műhelyének vezetőjével.
A képzés péntektől vasárnap tart, a helyszínt pedig a Mathias Corvinus Collegium debreceni központja biztosítja a város szívében.