„A feladatunk az, hogy egy élő, pezsgő várost nyújtsunk a debrecenieknek és a turistáknak”
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.07.15. 08:05 | Frissítve: 2022.07.15. 08:09
Debrecen – Széles Diána alpolgármester úgy látja, egyre erősebb a debreceni eseményturizmus, ugyanakkor nagyon oda kell figyelni a rezsiköltségekre.
Népszerű volt júniusban Debrecen a turisták körében. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján a nyár első hónapjában a vendégéjszakák hat százaléka köthető városunkhoz és környékéhez. Az ágazatot érintő aktuális kérdésekről beszélt a Debrecen Televízió Közügy című műsorában Széles Diána turizmusért is felelős alpolgármester.

Széles Diána elöljáróban emlékeztetett a 2019-es „aranykorra” amikor 400 ezer volt a Debrecenben eltöltött vendégéjszakák száma. Mint mondta: ezt tekintik „bázisévnek”, azaz viszonyítási alapnak. Az alpolgármester nagyon fontosnak nevezte a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ frissen elérhető adatait, mert ezekre alapozva lehet folyamatosan alakítani a szolgáltatásokat, az esetleges akciókat.
- Az „aranykor” számait azért is tudjuk produkálni, mert a rendelkezésre álló adatainkra alapozva már külön célcsoportokra tudunk dolgozni
– mutatott rá Széles Diána.
Az alpolgármester hangsúlyozta: nagyon fontos az, hogy Hajdúszoboszlóval, a Hortobággyal és a Tisza-tóval alkot közös turisztikai régiót Debrecen. Ezért is támogatják többek között a Hortobágyi Lovasnapokat és a Tiszafüredi Halasnapokat – és az együttműködéseket már a számok is visszaigazolják, mert látható, hogy például a kormány támogatásának jóvoltából felújított tiszafüredi strandra a legtöbb vendég Debrecenből érkezik.
A külföldi vendégekről szólva Széles Diána rámutatott: mindig is arra törekedtek, hogy Debrecen legyen az a légikikötő, ahonnan csillagtúraszerűen mehetnek tovább a turisták. De a mostanában kialakult reptéri gondok miatt sokan inkább autóba ülnek – így aztán többen érkeznek a környező országokból.

Az eseményturizmus erős a városban, Széles Diána ezzel kapcsolatban elmondta: határozott céljuk volt, hogy gyakorlatilag minden hosszú hétvégén legyen olyan program, amivel meg tudnak szólítani minél több turistát. Ezzel tudják segíteni a turizmussal, vendéglátással foglalkozó vállalkozókat, akik közel négyezer embert foglalkoztatnak a városban.
- Amióta vége van a Covid-korlátozásoknak, szinte nincsen hétvége a városban nívós rendezvény nélkül – hangsúlyozta Széles Diána, hozzátéve: a Campus Fesztivál is már nem csak a régióból hoz ide vendégeket. Ez annak is köszönhető, hogy ez valójában egy városi környezetben lévő nagy „házibuli”, amit nagy gonddal igyekeznek a szervezők minél biztonságosabbá tenni.
- Mi onnan kezdődünk, amikor a vendég kijön a fürdőből és megszárítja a haját – fogalmazott az alpolgármester.
A feladatunk az, hogy egy élő, pezsgő várost nyújtsunk a vendégeknek. Olyan rendezvényeket kell szerveznünk, amelyek nem csak a debrecenieknek, hanem a turistáknak és érdekesek lehetnek.
Ebben segíthet a Debreceni Programok nevű applikáció, amire már a szállásadók is igyekeznek felhívni a megérkező vendégek figyelmét. Ezt szeretnék bővíteni a debreceniek számára is, miként a kerékpárutak adta lehetőségeket is.
Az Aquaticum Hotel Infinity megépítésének csúszásával kapcsolatban Széles Diána elmondta: a hotel építését az elszabadult építőanyag árak miatt kellett eltolni egy olyan időszakra, amikor a helyzet ebben a tekintetben normalizálódik.
- Nagyon meg kell fontolnunk minden lépést és a meglévő dolgainkat jól üzemeltetni, hogy a rezsiárakat ki tudjuk gazdálkodni – mutatott rá Széles Diána, hozzátéve: ezzel együtt nagy öröm, hogy a piac lát fantáziát Debrecenben és épülnek szállodák.
A SzigetKék beruházásával kapcsolatban az alpolgármester közölte: a parkot július végén meg tudják nyitni a családok számára.