1 milliárd 300 millió forintot nyert Debrecen a nyugati kiskörút befejezésére - videóval
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2017.12.27. 09:07 | Frissítve: 2018.01.09. 09:59
Debrecen - Megépítik a kiskörút Hatvan és a Mester utca közötti szakaszát is, emellett kerékpáros fejlesztéseket is elvégeznek.
A múlt század 30-as éveiben Borsos József építész gondolt először arra, hogy a Piac utcát tehermentesíteni kellene egy elkerülő szakasszal. Álma hamarosan valóra válhat, hiszen befejezhetik a nyugati kiskörutat.

Jelenleg itt a Hatvan utcáénál ér véget a kiskörút
A kiskörút első üteme még 2011-ben készült el a Hatvan utcától az Arany János utcáig, a második, az Arany János utcától az Erzsébet utcáig tartó szakaszt pedig két éve vehették birtokba a közlekedők.
Ahogy átadták a második ütemet, már hozzá is kezdtek a harmadik szakasz előkészítésének is, hiszen a nyugati kiskörút a Hatvan utca és a Mester utca közötti szakasz megépítésével lesz teljes, akkor nyeri el igazán az értelmét.
A debreceni közgyűlés novemberben arról döntött, hogy Debrecen önkormányzata pályázzon a befejező szakasz megépítésére. Papp László polgármester előterjesztésében azt is javasolta, ne csak befejezzék a kiskörutat, hanem
végezzenek el olyan fejlesztéseket, melyek révén a kerékpárosok is könnyebben közlekedhetnek majd a kiskörúton és a környező utcákban.
Papp László polgármester azt mondta, a harmadik ütemmel válik teljessé a beruházás és a Bethlen utcával párhuzamos szakasz biztosítja majd az összeköttetést a Mester utca és a Hatvan utca közötti területen.
A tervek között szerepel a Bartók Béla út és a Honvédtemető utca csomópontjától véget érő kerékpárút bekötése a Tanító utcába, illetve a Kar utcán keresztül a Dózsa György úti meglevő létesítménybe. Kerékpársávokat jelölnének ki a Csap utca, Vendég utca, Borz utca, Tanító utca, Jókai utca, Csokonai utca, Bajcsy Zsilinszky utca, Simonffy utca; a Tisza István utcán a buszsávokon a Török Bálint utcáig, Török Bálint utca, Vásáry István utca, Kürtös, Zelemér és Postakert utcák vonalain.
A teljes beruházás 1 milliárd 409 millió forintba kerülne. A most közzétett döntés szerint Debrecen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Fenntartható városi közlekedésfejlesztés című pályázatán 1 milliárd 300 millió forintot nyert. A korábbi közgyűlési döntés szerint a 109 millió forint önrészt betervezik a 2018-as költségvetésbe.
A közgyűlésen elhangzott, tekintettel arra, hogy a nyomvonalon lévő ingatlanok (tizennyolc ingatlanról van szó, ebből a pályázatból nem lehet a megszerzésüket finanszírozni) megszerzése jelenleg is folyamatban van, 2018-ban csak további előkészítő tevékenységet (megvalósíthatósági terv, engedélyezési terv készítése) tudnak végezni.
A döntés szerint a fejlesztéssel legkésőbb 2020 októberére kell végezni.
HOZZÁSZÓLÁSOK (4)
Szánalmas a Sorosozós "banner" minden oldalatok tetején. Más semmi nincs ebben az országban, ami fontosabb téma lenne, s ami ennyire kiemelt figyelmet kaphatott volna tőletek? Csahos kutyák.
Juhász György
Gondolom rövidesen tisztázzák ezt az illetékesek. Mert ha mégsem a rajz, hanem a tervezés van elcseszve, akkor valami iszonyú nagy baj van a város-építészet területén!
edermester
@Juhász György: remélem,hogy a rajz. Ha a Csemetébe torkolna (meg egy kicsit a lámpákat beállítanák hozzá a Csemete-Dózsa György-Nádor-Thomas Mann-Mikszáth útvonalon) remek egérút lenne É-D irányban. Mondjuk akkor gyorsan átszoknának arra az emberek a Sugárútról, aztán ott lenne forgalom, de talán ez jobban el tudná vezetni, mint a Sugárút (főleg a Bethlen / Mester utcák lámpára várós soraira gondolok)
Juhász György
Most akkor csak a rajz van elcseszve, vagy a tervezés is? A "Kiskörút" nem egyenesen a Csemete utcába torkollik, hanem vagy 100 méterrel arrébb egy új négysávos kereszteződést nyitnak, hogy még lassabbá és szennyezettebbé tegyék a környéket?