Újra nyomoz a rendőrség a Balla-gyilkosság ügyében
Szerző: Dehir.hu/MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.12.06. 09:07 | Frissítve: 2013.12.07. 09:56
Debrecen – A gyilkossággal az ORFK új szervezeti egysége, a Bűnügyi Főigazgatóságon idén januárban életre hívott kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztálya foglalkozik.
Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján ölték meg otthonában. 2008 tavaszán képviselőnő fiát gyanúsította meg a rendőrség a gyilkosság elkövetésével.

Schönstein Sándor első fokon különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 12 évet kapott, de azt a döntést másodfokon megsemmisítette a Debreceni Ítélőtábla, és új eljárásra kötelezte a Debreceni Törvényszéket. A Debreceni Törvényszék tavaly novemberben felmentette az emberölés vádja alól Schönstein Sándort.
A bíró az indoklásában azt mondta, Schönstein Sándornak személyiségzavara van, de ez nem krónikus. Váratlan indulatkitörésekre hajlamos, de kifejezetten tudja kontrollálni magát. Bakó József bíró azonban hozzátette, hogy a vádlott sokszor módosította a vallomásait, ezzel pedig romlott a szavahihetősége. A bíró úgy fogalmazott, „az emberölést egy, az eljárásban be nem azonosított személy követte el”, s hosszasan sorolta az eljárás során a bíróság látóterébe került, lehetséges elkövetőket.
Az ítélet ellen azonban mindkét fél fellebbezett. Schönstein Sándor azért, hogy ne bizonyíték, hanem bűncselekmény hiányában mentsék fel, a ügyész pedig a tényállás téves megállapítása miatt, kérve a bűnösség megállapítását és Schönstein Sándor elítélését.
A második másodfokú eljárást ugyanúgy Ficsór Gabriella bírónő vezeti, mint az előzőt, amin a per megismétléséről döntött. A Debreceni Ítélőtáblán már az első napon megszületett az ítélet: helyben hagyták az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék ítéletét, melyben Schönstein Sándort felmentették az emberölés vádja alól. Ő ugyan azt kérte, bűncselekmény hiányában mentsék fel, de a felmentés bizonyítottság hiányában történt. Az ítélet jogerős. Ficsór Gabriella bírónő azzal indokolta a döntést, a Debreceni Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a lehetőségekhez képest eleget tett a hatályon kívül helyező határozat iránymutatásának. Egyenként és összességükben is foglalkozott a bizonyítékokkal, indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett. Az ügyben feltárt bizonyítékok alapján nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani azt, hogy a bűncselekményt csak és kizárólag Schönstein Sándor követhette el. Így más elkövető személyének a lehetősége nem zárható ki.
Most ismét nyomoz a Debreceni Ítélőtábla által jogerősen lezárt Balla Irma-ügyön az Országos Rendőr-főkapitányság – írja a Magyar Nemzet pénteki számában. A lap írása szerint a Balla-Irma ügyön dolgozik az Országos Rendőr-főkapitányság új szervezeti egysége, a Bűnügyi Főigazgatóságon idén januárban életre hívott kiemelt életellenes ügyekét felderítő főosztály, amely életellenes bűncselekményekben, valamint gyanús eltűnések miatt folytat büntetőeljárásokat.
Az ORFK kommunikációs szolgálata a lappal közölte: céljuk az ismeretlen elkövető felkutatása. A lap úgy tudja: a nyomozók elkérték a korábban lefoglalt, majd a bíróság által a hozzátartozóknak kiadott bűnjeleket, mert indoklásuk szerint „a nyomozás keretében szükséges és indokolt a lefoglalt tárgyak ismételt áttekintése”.
A Magyar Nemzet szerint a nyomozók azzal kérték el a családtól a bűnjeleket, hogy Budapesten is meg akarják vizsgálni, nem siklott-e át nyomokon a korábbi vizsgálat. Az ORFK a lapnak leszögezte: az ügyben egyelőre nincs új gyanúsított.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)