Schönstein Sándor: évekkel ezelőtt megtalálhatták volna édesanyám gyilkosát
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.03.04. 13:54 | Frissítve: 2015.03.05. 16:59
Debrecen - D. Lajos beismerő vallomásaival és a pajszerrel sem akart igazán foglalkozni a rendőrség - mondja Balla Irma fia.
Amint arról beszámoltunk, a Balla Irma-gyilkosság ügyében a korábbi és az időközben beszerzett tárgyi és személyi bizonyítékok alapján február 10-én gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók D. Lajos 36 éves debreceni lakost. A rendőrség szerint vele szemben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja áll fenn.

Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján ölték meg otthonában. Egy évvel később a gyilkosság elkövetésével a képviselőnő fiát gyanúsította meg a rendőrség, Schönstein Sándort akkor őrizetbe is vették. A meggyilkolt képviselőnő fiát végül jogerősen a Debreceni Ítélőtábla 2013 szeptemberében felmentette, de nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában.
Balla Irma megölését az akkoriban a szomszédban dolgozó D. Lajos kétszer is bevallotta, mivel azonban visszavonta a vallomását, mégsem vették azt figyelembe. A rendőrség arra hivatkozott, hogy a férfi csak azért ismerte be a gyilkosságot (azt mondta, egy feszítővassal, pajszerrel ölt), hogy legalább a tárgyalás idejére kikerüljön néhányszor a börtönből, ahová betöréses lopásokért és szemérem elleni erőszakért csukták be. D. Lajos áprilisban szabadult volna, most végül kijöhetett a börtönből, csak éppen a rendőrök vitték el.
2013 végén az Országos Rendőr-főkapitányság indította újra a nyomozást; a bűnügyi főigazgatóság kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztályára bízták az ügyet. Ez az osztály életellenes bűncselekményekben, valamint gyanús eltűnések miatt folytat büntetőeljárásokat.
Januárban érdeklődtünk, akkor még azt mondták, nincs új gyanúsított, most viszont már van.
„Itt volt az ideje” – kommentálta a hírt a Dehirnek Magyar György, Schönstein Sándor ügyvédje. „Nyolc húsvétot éltünk meg, s örülünk, hogy végre jó irányt vesz a nyomozás, már ha igazak a hírek, hiszen a nyomozóhatóság nem köteles minket arról tájékoztatni, hogy meggyanúsít valakit az ügyben. Óriási megnyugvás lenne ennek a fiúnak a számára, ha végre kiderülne, hogy ki ölte meg az édesanyját” – tette hozzá.
A Debrecen Televíziónak sikerült telefonon elérnie az immár Budapesten élő Schönstein Sándort.
„Örülök, hogy közel kerülhettek a rendőrök édesanyám gyilkosához, de úgy gondolom, ha a rendőrségi vizsgálat alapos, ennek a gyanúsításnak nem most kellett volna bekövetkeznie, hanem mielőtt engem meghurcolnak” - kommentálta az új fejleményeket Balla Irma fia.
Schönstein Sándor elmondta, ő és ügyvédje többször is hangoztatta, hogy D. Lajos lehet a gyilkos, ugyanakkor szerinte „a férfi beismerő vallomásával olyan szinten sem foglalkozott korábban a rendőrség, hogy leellenőrizzék, ami benne áll.”
Mint ismert, a feszítővasat is csak 2011-ben, Schönstein ügyvédjének kérésére vizsgálta meg szerológus és hemogenetikus szakértő.
„Azt is sejtettük, hogy pajszer perdöntő bizonyíték lehet, de úgy tűnt, nem nagyon akarják komolyan venni. Nekünk kellett utánajárni a dolognak, a rendőrség nem akart vele nagyon foglalkozni. Örülök, hogy most ez megváltozott, és érdemben nyomoztak ebben az irányban is” - hallhattuk Schönstein Sándort.
Mint ismert, Balla Irma fiát bizonyítottság hiányában mentették fel, ő most úgy látja, ez változhat, és bűncselekmény hiányában, az „ártatlanságát kimondva” menthetik fel.
Schönstein Sándor egyébként kártalanításként 19 millió 825 ezer forintot követel az államtól, plusz annak kamatait és a perköltségeket (ez még pár százezer forint). Hozzátette azonban, hogy „a börtönben töltött időt nem tudják visszaadni az embernek, ezt nem lehet kompenzálni.”
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)