Nem fizetett a cigiért, szeptember óta keresik a tolvajt
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.11.17. 10:07 | Frissítve: 2016.11.17. 10:07
Debrecen – A férfi nem fizette ki az árut, mert azt mondta, hogy a kocsiban hagyta a bankkártyáját. Fizetés nélkül ment ki a boltból és vitte az árut is.
Egy ismeretlen férf szeptember 27-én Debrecenben, egy Monostorpályi úti dohányboltban az eladótól nagy mennyiségű dohányterméket kért. A férfi a nőnek azt mondta, hogy a bankkártyáját a kocsiban hagyta, majd az üzletből az áruval együtt fizetés nélkül távozott.

A férfi sportos testalkatú, körülbelül 170-180 centiméter magas, 45 év körüli, haja rövid, világosbarna színű, elől kopaszodó. Az elkövetéskor kék színű pólót, kék színű rövidnadrágot és barna színű szandált viselt.
A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)