„Mintha egy átok kísérne” – mondja a főkapitány arról, hogy még mindig nincs meg a debreceni golfütős gyilkos
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.05.24. 08:30 | Frissítve: 2023.05.24. 08:32
Debrecen - Lassan kilenc éve történt a Poroszlay úti gyilkosság. Gyurosovics József vármegyei főkapitány azt mondja, nem adták fel.
Lassan kilenc éve, 2014. július 21-én délután egy Poroszlay úti társasház egyik lakásában holtan találtak egy 22 éves fiút. A fiatal holttestét az édesanyja találta meg. Mint kiderült, egy golfütővel követhették el a gyilkosságot. 2014 októberében a megyei rendőrfőkapitány kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a gyilkossággal kapcsolatban, ami azóta is érvényben van. Azóta kiderült az is, hogy a 22 éves fiú drogterjesztő volt.

„Mintha egy átok kísérne” - ezt mondta a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában Gyurosovics József, aki immár tíz éve a hajdú-bihari rendőrfőkapitány.
„A korábbi szolgálati helyeimen, ahol dolgoztam, egy-egy felderítetlen emberölés utánam maradt. Hajdú-Bihar vármegyében az elmúlt 11 évben egyetlen egy emberölés, a Poroszlay úti, aminek a tettese nincs még meg, sajnálatos módon. A többi szándékos emberölés tetteseit a kollégáim felderítették.”
Gyurosovics József azonban hozzátette, nem lehet nyugodt a golfütős gyilkos.
„Dolgoznak az ügyön a kollégák, további értékelési és elemző munka folyik, s ebben a társszervektől is segítséget kapunk. Nem évül el az ügy"
- jelentette ki a főkapitány.
A gyilkossággal kapcsolatban soha nem hallgattak ki gyanúsítottként senkit, tanúként viszont nagyon sok, közel hétszáz személyt. Érdekesség, hogy őket mindőjüket felkutatták (többségük a drogfogyasztói körből került ki), a kétmillió forintos nyomravezetői díj ellenére senki nem jelentkezett önként tanúnak.
2015 szeptemberében nagyinterjút adott a Dehirnek Bakator Krisztián őrnagy. A nyomozás vezetője akkor azt mondta, a nyomozás kezdeti szakaszában, egy hétig negyvenen dolgoztak az ügyön, s még 2015-ben is volt egy olyan ötfős nyomozócsoport, melynek tagjai csak és kizárólag ezzel a gyilkossággal foglalkoztak.
A Dehir.hu több forrásból is úgy értesült, a gyilkosság után akkora volt a nyomás a debreceni alvilágon, hogy még annak tagjai is keresték a gyilkost.
Miért olyan nehéz a zsaruk dolga?
Az ügy egy igazi rendőr-rémálom. Bakator Krisztián főnyomozó a Dehirnek elmondta, nagyon sok marihuánát adott el a fiú, és nagyon sok embernek (akkor már fél éve dílerkedésből élt). Hetente kétszáz gramm füvet vettek meg tőle 1-2 grammjával, azaz több mint száz ember fordult meg a lakásában minden héten. Ráadásul egyáltalán nem volt elővigyázatos sem, olyanoknak is adott el kábítószert, akiket alig ismert. Ha a haver haverja felment, s megmondta neki, hogy engem XY küldött, adott neki marihuánát.
Épp ezért
a fiú több száz embert engedett be az intimszférájába, akik után rendkívül sok nyom maradt.
A vevői körben jelentős számban voltak külföldiek, egyetemisták és egykori egyetemisták. Főként törökök, arabok és nigériaiak, de voltak az ügyfelek között ghánaiak és kínaiak is. A rendőrök a lehetséges újabb és újabb tanúkat a kihallgatásokon elhangzott becenevekből, személyleírásokból azonosították be.
A rendőrök közben az elhunyt fiatalember kábítószer-terjesztői kapcsolatrendszerét is feltérképezték, begyűjtötték azokat, akiktől ő vette a kábítószert.
A rendőrök megvizsgálták annak a lehetőségét is, hogy esetleg valamelyik kábítószer-terjesztő ölte-e meg a debreceni dílert, de a nyomozás során nem sikerült összefüggésbe hozni egyik kábítószer-terjesztőt sem az emberöléssel. Ők a terjesztésre beismerő, illetve részleges beismerő vallomást tettek, az emberölést viszont mindenki tagadta, s közreműködtek a nyomozásban, vállalták azokat a vizsgálatokat, amiket a rendőrök kértek tőlük - többek között a poligráfos hazugságvizsgálatot, DNS-vizsgálatot is. Poligráf vizsgálatot egyébként ötvennél is több emberen, DNS-vizsgálatot pedig körülbelül húsz főnél végeztek el.
Bakator Krisztián őrnagy szerint egyébként a meggyilkolt fiatalember nem illett a bűnözői körbe. „Egy jellemző példa erre: a fiatalember korábban rablás áldozata volt, hárman az utcán megpofozták, elkérték tőle a mobiltelefont, ő meg szépen odaadta. Én azt gondolom, hogy nem egy tipikus kábítószer-kereskedőre vall, hogy egy pofon után odaadja a telefonját, majd szépen hazamegy. Ő magának találta ki ezt a dolgot, hogy drogot fog árulni. Egyébként egy érettségizett fiatalemberről beszélünk, akinek az érdeklődési köre a zene, a gördeszkázás és a füvezés volt” – mesélte a nyomozás vezetője.
Továbbra is várják tanúk jelentkezését
A rendőrség továbbra is várja annak a férfinak a jelentkezését, aki a gyilkosság napján vagy az azt megelőző három nap egyikén a fiatalember szobájában vele együtt kék Camel márkájú, füstszűrős cigarettát szívott, s a csikket otthagyta a hamuzóban. Illetve keresik azt a körülbelül 185-190 centiméter magas, 20-25 év körüli, vékony testalkatú fehér bőrű férfit is, aki a bűncselekmény napján 10 óra körül a Poroszlay utca 20. szám alatti társasház melletti, sárga színű fémoszlopokhoz lelakatolta a kerékpárját. A férfi a bűncselekmény napján hosszú szárú sötét árnyalatú nadrágot, hosszú ujjú kapucnis felsőt viselt, valamint egy hátizsák volt nála. Azoknak is várják a jelentkezését, akik a sértett baráti körébe tartoztak, s láttak valakit, akin egy ilyen Apolló márkájú cipő volt. Emellett tanúként keresnek mindenkit, aki bármilyen információval rendelkezik az elhunyt fiatalemberről vagy a bűncselekményről, s még nem beszéltek vele a rendőrök.
A Gyurosovics József főkapitánnyal készült beszélgetést itt nézhetik meg: