Mint egy maffiafilm: debreceni NAV-osok és egy ügyész is a vádlottak padján
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2020.11.10. 08:40 | Frissítve: 2020.11.10. 08:41
Debrecen – Előfordult, hogy az egykori korrupt ügyész egy elsötétített helyiségben lévő medencében vette át a kenőpénzt.
Mivel egy helyi volt ügyész is érintett, a Kúria kijelölése alapján a Győri Törvényszéken tárgyalják azt a korrupciós ügyet, melyben egy debreceni ügyészt, T. Ferencet és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több debreceni dolgozóját vádolják. Az előkészítő ülést csütörtökön tartják, ha ott mindenki beismerő vallomást tesz, jogerős ítélet is születhet, de ez azért ebben az ügyben nem várható. Ez esetben rendes tárgyalást folytatnak le.

T. Ferenc egy a kábítószer elleni küzdelemről szóló konferencián még 2013-ban (Fotó: Debreceni Ítélőtábla)
A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot tizennégy személy ellen, akik többségében a NAV alkalmazottai voltak.
A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, T. Ferenc és a másodrendű vádlott 2014 júniusát megelőző időben megállapodtak, hogy hivatali lehetőségeiket, a hivatali működésük során megismert bűnügyi adatokat arra használják fel, hogy rendszeresen milliós nagyságrendű jogtalan előnyre tegyenek szert. Az érintettekkel közvetítő útján vették fel a kapcsolatot a tényleges eljárás megindulása előtt és az ismereteiket számukra úgy adták elő, mintha kizárólag az ő közbenjárásukon múlna egy esetleges büntetőeljárás megindítása vagy az érintettre hátrányos befejezése, ezért
felajánlották az ügyek kedvező elintézését.
Ennek keretében, a megállapodás létrejötte után bűnügyi adatokat szolgáltattak ki az arra nem jogosult, különböző bűnüldöző szervek látókörébe került személyeknek. A bűnszervezet célja hivatali korrupciós bűncselekmények rendszeres haszonszerzés érdekében történő elkövetése volt.
A szervezetet az első- és másodrendű vádlottak irányították, meghatározva a további bűnszervezeti tagok feladatát. A hivatalos személyek közül kizárólag az elsőrendű vádlott találkozott, általa előre meghatározott keretek között a fizetési hajlandóságot mutató személyekkel. A konspiráció keretében úgy szervezték meg a találkozókat, hogy az elsőrendű vádlott, az ügyész személye ne legyen felismerhető, így például volt, amikor az T. Ferenc egy garázsban állt az ajtó takarásában, míg a fizető fél a garázson kívül, más esetben
az ügyész a negyedrendű vádlott lakásán egy külön elsötétített helyiségben lévő medencében helyezkedett el.
A bűnszervezet tagjai egymással szinte mindig személyesen találkoztak, telefont nem vittek a megbeszélésre, amennyiben pedig telefonon kellett egyeztetni, titkosított kommunikációs lehetőséget biztosító alkalmazásokat és hozzájuk nem köthető telefonszámokat használtak.
A bűnszervezet tagjai összesen tizenöt alkalommal ajánlották fel közbenjárásukat, amelynek során közel százötvenmillió forint előnyt kértek az érintettektől.
A debreceni NAV-osokat és a volt ügyészt 2017 nyarán vették őrizetbe.
A vesztegetést elkövető volt hivatásos állományú vádlottak terhére rótt legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetre és a halmazati büntetési szabályokra is figyelemmel –
huszonnégy év.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Egy ügyészt és három NAV-ost vettek őrizetbe korrupció miatt | 2017.06.28 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (3)
Pfffff Péter
száz évet kapjon a köcsög
Tamás
Ez azért van, mert már nincs akkora korrupció. Ja neeem.
Kóbor János
Ezt olvasva, alig akarom elhinni, de ezek szerint vannak ilyenek...nem csak a vad nyugaton vagy keleten...