Megtalálták a nagyerdei gyilkost, a férfi vallomást is tett
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.02.24. 07:00 | Frissítve: 2018.02.26. 09:04
Debrecen – Egy harminckét éves férfit hallgatott ki a rendőrség. Az elkövetőt egy másik nagy vihart kavart esettel is összefüggésbe hozták.
A hét elején, február 19-én a Nagyerdőben találtak rá járókelők egy női holttestre. A rendőrség munkatársai az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, amely során a városban széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a rendőrök az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében.
A beszerzett információkat követően a nyomozócsoport látókörébe került egy 32 éves férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.
A nyomozók K. Attilát február 23-án emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A megalapozott gyanú szerint a férfit február 20-án egy másik bűncselekmény elkövetésével összefüggésben fogták el a járőrök Debrecenben. K. Attila aznap 17 óra 45 perc és 18 óra 40 perc között Debrecenben gyalogosan közlekedett a Rákóczi és Csapó utcák, valamint a Burgundia és Monti Ezredes utcák kereszteződésében, ahol előzetes szóváltás nélkül ököllel állon, illetve arcon ütött három nőt és egy kislányt. A nyomozók a gyanúsítottat akkor súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság február 23-án elrendelt.
HOZZÁSZÓLÁSOK (2)
Ispán zoltán
Azért mert több száz éve ez a társadalmi slágertéma és mindig kerülnek elő "nagy és igazságos" társadalomjobbítók,akik minden ésszerű alap nélkül hisznek az integrációban és hiszik ,hogy az ő nemzedékük dolga ezt megoldani-,mert az egy klassz ,ideális dolog.Szerintem viszont ez a hit társadalmi BŰN-ráadásul ha nincs anyagi haszon belőle-az integrálandók is inkább szegregálódnának.Így szabadul a társadalomra a kriminális értelemben is legalja bűnözés ,mint pl az "öregezés".Az áldozatok vére a naiv hitű idealistákon!
Miért cenzúrázzák, hogy ez is réti néger volt? Ha "fiatalok" vagy külföldön "magyarok"követnek el valamit, akkor az a neten mindjárt főcím. Kap pár évet a liberális bíróságtól,az adófizetők ellátják, aztán jöhet a szabaduló buli.