Különös kegyetlenséggel elkövetetett emberölési ügyet tárgyalnak Debrecenben
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.09.22. 09:30 | Frissítve: 2023.09.22. 09:30
Debrecen - Néhány aranyékszerért és pár ezer forintért gyújtotta fel 70 éves ismerősét a részeg férfi.
A Debreceni Ítélőtábla Háger Tamás vezette tanácsa szeptember 28-án 08.30-tól a következő ügyet tárgyalja. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2023 áprilisában V. L. R. vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A vádlott legkorábban 35 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből való kizárás érdekében, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2021 decemberének végén egész nap alkoholt fogyasztott otthonában. Vitába keveredett az élettársával, aki nemtetszését fejezte ki a férfi italozó életmódja miatt és azért, mert a gyerekek iskoláztatására szánt félretett pénzt alkoholra költötte.
A vádlott 18 óra körül a ház nyári konyhájában magához vette a disznóvágáshoz használt fém taglózópisztolyt, amit megtöltött tölténnyel, valamint további 3 töltényt és egy 20 centiméter pengehosszúságú kést.
A férfi egy fél literes flakonba benzint és olajat öntött, majd azzal egy fekete harisnyát átitatva lezárta és betette egy szatyorba. A készülődést látva a vádlott élettársa megkérdezte, hogy mire kell ez, a férfi csak annyit felelt, hogy „égni fog”. A nő ekkor gondolta, hogy a férfi valamilyen erőszakos cselekményre készült és próbálta őt visszatartani, de nem lehetett.
A vádlott kerékpárral a sértett fülöpi házához ment, ismerte a terepet, korábban már végzett ott alkalmi munkákat, így az idős nő anyagi körülményeit, helyzetét ismerte. Amikor megérkezett becsengetett, a sértett kiment a ház elé. A vádlott azt mondta, hogy boldog új évet szeretne kívánni és odaadott az asszonynak egy üveg pezsgőt. A sértett ekkor behívta a férfit a házába, a konyhában leültek beszélgetni és pálinkával kínálta a vendéget.
A beszélgetés során a vádlott hirtelen kivette a magával vitt szatyorból az előre töltött és elsütésre előkészített taglózó pisztolyt, amit a sértett elé tett és elsütötte azt.
A 70 éves asszony nem szédült el, hanem felállt és védekezni kezdett, de nem tudott érdemi ellenállást kifejteni. A támadó ekkor a taglózópisztollyal többször megütötte a sértett fejét, emiatt az idős nő összeesett. A vádlott ezután odalépett a hátán fekvő, élettelen sértetthez és lehúzta egy ujjáról az aranygyűrűt, valamint kitépte a füléből a fülbevalót, a pénztárcából pedig kivett 10-20 ezer forintot. Az előszobában lévő fából készült ruhafogast a rajta lévő ruhákkal együtt a vádlott a sértett mellé borította, aztán elővette a magával vitt előre elkészített égésgyorsító keveréket és azt a ruhafogasra, valamint az idős asszony teste köré locsolta, majd az egészet gyufával meggyújtotta. Ezt követően a vádlott magához vett még egy üveg pálinkát és távozott a házból.
A tűz a ház hosszanti folyosóján keletkezett és onnan nem terjedt tovább. A sértett halála erőszakos úton a bántalmazás eredményeként következett be.
A férfi egy kocsmában folytatta az italozást. Olyan ittas állapotba került, hogy nem tudott haza menni, telefonon hívta az élettársát, hogy küldje a sörözőhöz a fiát segíteni. A vádlott és fia körülbelül 23 órára értek haza. A férfi tiszta vér volt, ezt az élettársa a konyhában szóvá is tette, a vádlott csak annyit mondott, hogy elesett.
A férfi 2021. december 18-án otthonában egész nap italozott, majd az élettársával veszekedni kezdett, amelynek szem- és fültanúja volt a kiskorú gyermekük is. A vitát a férfi folytatta még akkor is, amikor a nő és a gyermek lefeküdtek a hálószobában az ágyra. A vádlott feldúlt állapotban hirtelen kiszaladt a szobából a konyhába, magához vett egy 11 centiméter pengehosszúságú, az emberi élet kioltására is alkalmas csontozókést, majd visszasietett a szobába.
A kést „most megdöglesz” felkiáltással kis erővel a nő nyakához szorította, a cselekményét annak hatására hagyta abba, hogy az ágyon fekvő kislánya elkezdett hangosan sírni.
A vádlott a csontozókéssel már közepes erővel életveszélyes, akár halálos sérülést is okozhatott volna a nyaki képletek átmetszésével. Tárgyalás.