Brutális lányverés Nádudvaron: testi sértés mellett kényszerítéssel is gyanúsítják a bántalmazókat
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.03.14. 16:21 | Frissítve: 2019.03.16. 15:51
Nádudvar - A két lány beismerő vallomást tett a rendőrségen. Egyikük egy hajléktalan férfit is ájultra rugdosott.
Amint arról hírportálunkon is olvashattak, brutális lányverés sokkolta Nádudvart. Két lány megalázott és megvert egy lányt, az esetet videóra vették. Látszik, ahogy a lányok ököllel ütik, rugdossák áldozatukat, aki sírva könyörög, hogy hagyják abba. A megvert diák kórházba került. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

A rendőrség most azt a tájékoztatást adta, hogy a tanúk meghallgatását követően a két lányt a mai napon gyanúsítottként kihallgatták, melynek során elismerték a bűncselekmények elkövetését. A 15 és 16 éves lányok egy korábbi nézeteltérésüket rendezték a sértettel úgy, hogy többször megütötték, megrúgták, különböző megalázó utasításokat adtak neki és további bántalmazást helyeztek kilátásba.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben kényszerítés bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.
A súlyos testi sértésért és annak kísérletéért a Büntető törvénykönyv szerint három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Ugyanígy három évet adhatnak kényszerítésért. „Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – fogalmaz a Btk.

A bíró a büntetés középértékéről indul ki, s a súlyosbító, valamint az enyhítő körülmények (a beismerő vallomás például ilyen) figyelembe vételével hozza meg a döntését.
A Dehiren írtunk arról is, hogy nyilvánosságra került egy másik felvétel, ezen azt látni, hogy a bántalmazó lányok egyike ájultra rugdosott egy hajléktalan férfit. A rendőrség már ezt a felvételt is vizsgálja.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Ájultra rugdosott egy hajléktalant a nádudvari tinit összeverő lány – videóval | 2019.03.11 |
Brutális lányverés sokkolta Nádudvart – videóval | 2019.03.10 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (3)
Gémesi Gábor
A mèdia vadállatokat nevel a gyerekekből. Sok szűlő pedig hagyja. Nagy baj van...
Gémesi Gábor
Nèzzetek bele egy hìradóba filmbe vagy videójátèkba? Egyetlen korosztálynak sem valók. A keresztèny humanizmus a kiut. Gyógyìr. Jézus.
Gémesi Gábor
A gyűlölködők maguk is áldozatok. Senki nem lesz vèletlenül ok nèlkül ilyen.