Saját campust létesít Üzbegisztánban a Debreceni Egyetem
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.02.17. 13:36 | Frissítve: 2021.02.17. 14:04
Budapest - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a két ország kormánya megtette, amit kellett, úgyhogy a gazdasági kapcsolatok építésében a folytatás a magyar és az üzbég vállalkozókra vár.
A kormány minden pénzügyi és intézményi feltételt biztosít ahhoz, hogy tovább fejlődjön a magyar-üzbég gazdasági együttműködés – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a két ország üzleti fórumának szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Szijjártó Péter közölte, hogy az EXIM 100 millió dolláros keretet tart fönn a Magyarország és Üzbegisztán közötti külkereskedelemre, vegyesvállalatok működtetésére, közös pályázatokra harmadik piacokon. A kapcsolatok erősítésén dolgozó vállalkozásokat a taskenti magyar nagykövetség is segíti - tette hozzá.
A miniszter baráti gesztusként értékelte, hogy Üzbegisztánból 650 ezer maszk érkezett a járvány legnehezebb szakaszában.
Elmondta, Magyarország az uniós megállapodások megkötésében tud segíteni, és a kölcsönös bizalom mellett azért is fontosnak tartja az együttműködés erősítését, mert Közép-Ázsia a válság után a világ legjobban fejlődő térségeinek egyike lehet.
Szijjártó Péter szerint a két ország kormánya megtette, amit kellett, úgyhogy a gazdasági kapcsolatok építésében a folytatás a magyar és az üzbég vállalkozókra vár.
Az üzbég miniszterelnök-helyettes üdvözölte, hogy a nehézségek ellenére tavaly is fejlődött a két ország együttműködése.
Szardor Umurzakov szerint országának egyetlen európai állammal sincs olyan kapcsolata, mint Magyarországgal, és azt szeretné, ha a gazdaság nem maradna le a politikai viszonyok épülésétől.
Várakozása szerint a válságot erősödő verseny váltja majd fel a világgazdaságban, ezért a koronavírus utáni időszak se lesz könnyű. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járvány végét nem szabad megvárni a cselekvéssel, az addig tartó időszakot is a gazdaság erősítésére kell fordítani.
Magyarország sokat nyert az üzbég kapcsolatok megerősítésével
Magyarország sokat nyert azzal, hogy a közép-ázsiai együttműködésekkel együtt megerősítette az üzbég kapcsolatait - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután hivatalában fogadta Üzbegisztán miniszterelnök-helyettesét, Szardor Umurzakovot.
Szijjártó Péter közölte, hogy a két ország atomenergiai együttműködése 300 millió dolláros magyar technológiaexportra nyit lehetőséget. Szintén magyar befektetésből egy vetőmagtermelő üzem és egy növényolajgyár is épül Üzbegisztánban,
a Debreceni Egyetem pedig saját campust létesít a közép-ázsiai országban.
Szardor Umurzakov elmondta, hogy a megbeszélések alapján 76 új együttműködési lehetőség nyílhat meg a két ország között az eddigiek mellett.