Nem lett meg a kétharmad, nem fogadták el a lex csicskát
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.06.14. 12:10 | Frissítve: 2017.06.14. 12:56
Nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget szerdán a parlamentben az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett plakáttörvény, amely kampányidőszakon kívül megtiltotta volna a politikai plakátok kihelyezését mind a kormánynak, mind a pártoknak.
A fideszes Kósa Lajos, Halász János, Répássy Róbert és Vas Imre előterjesztése a törvényalkotási bizottsági eljárásban jelentősen módosult, de a szerdai parlamenti zárószavazáson sem az összegző módosító javaslat, sem az egységes javaslat kétharmados részei - amelyek gyakorlatilag lefedték a teljes indítványt - nem kapták meg a szükséges számú szavazatot.

Az ellenzék soraiból csak a DK színeiben politizáló Oláh Lajos hiányzott - a párt közlése szerint egészségügyi okokból -, így a kormánypárti képviselők nem voltak elegendően a minősített többséghez, az ellenzék ugyanis egységesen ellenezte a javaslatot.
A törvénymódosítás nyomán a településképi törvény új, kétharmados passzusa azt mondta volna ki, hogy választási kampányidőszakon kívül tilos politikai plakátok kihelyezése mind a pártoknak, mind a kormánynak.
Ugyanígy a kampányidőszaki plakátolás - választási eljárási törvénybeli - újraszabályozása is minősített többséget igényelt volna. Utóbbi alapján a reklámok közzétevőinek és a médiahirdetési felületek értékesítőinek kampányidőben mindenkinek azonos áron kellett volna biztosítaniuk politikai plakát elhelyezését kültéri reklámfelületen.
Az eredeti törvényjavaslat indoklásában a fideszes előterjesztők azt írták: indítványuk célja, hogy megakadályozza milliárdosok leplezett befolyásszerzési kísérleteit, és növelje az átláthatóságot, továbbá hogy "egyes pártok ne váljanak a választási kampányaikat korrupt módon finanszírozott üzleti vállalkozások lekötelezettjeivé".
Kósa Lajos: a teljes ellenzék a korrupció pártjára állt
A Fidesz frakcióvezetője szerint a teljes ellenzék a korrupció pártjára állt azzal, hogy nem szavazta meg az átlatható párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos törvénymódosítást szerdán a parlamentben.
Kósa Lajos budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: be akarták zárni azt a kiskaput, hogy a pártok egyes szolgáltatásokhoz mélyen a piaci ár alatt jussanak hozzá.
Közölte azt is, nyitottak arra, hogy ősszel visszatérjenek a kérdésre és egyezségre jussanak, mert a most feles többséggel elfogadott passzusok így nem működőképesek.
Az LMP örül annak, hogy nem fogadták el a plakátörvényt
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az átlátható párt- és kampányfinanszírozással kapcsolatos törvénymódosítás szerdai határozathozatala utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: a javaslatnak nem volt köze a párt eredeti indítványához, amely megtiltotta volna a kormánypropagandát.
Szerinte a plakátörvény a trafiktörvényhez hasonlóan ugyan magasztos célokat fogalmazott meg például a pártok közötti egyenlőség és az átláthatóság növeléséről, azonban valójában arról szólt, hogy a plakátpiacot "beszántsák", és megakadályozzák, hogy az ellenzéki pártok óriásplakátokon hirdethessenek.
A képviselő azt mondta: az LMP napok óta kapott üzeneteket a Fidesz "legfelsőbb szintjeiről", hogy nagyon szeretnék, ha átmennének a módosítások. Kérdésre hozzátette: LMP-s szakértőket és elnökségi tagokat kerestek meg a Fideszből és jelezték, hogy a "miniszterelnök úr nagyon szeretné", ha ezt a javaslatot az LMP megszavazná.
Ugyanakkor Hadházy Ákos szerint akkor lehetett volna elgondolkodni a törvény támogatásán, ha elfogadják az LMP javaslatát, amely tiltotta volna a teljes kormánypropagandát. Emellett - tette hozzá - az LMP azt is kezdeményezte, hogy állítsák vissza a vadplakátok kihelyezésének lehetőségét, illetve az összes hirdetési módszerre terjesszék ki a törvényjavaslat hatályát.
Hadházy Ákos sajtótájékoztatóján egy szerinte értelmetlenül elköltött európai uniós egészségügyi projektről is beszámolt, amelyben az Országos Vérellátó Szolgálatnál 47 millió forintot költöttek többek között nővérek konfliktuskezelő és donorokkal való kapcsolattartást szolgáló képzéseire.
Jobbik: a Fidesz komoly csatát veszített
A Jobbik szerint a plakáttörvényről szóló szerdai parlamenti szavazáson komoly csatát veszített a Fidesz.
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a kormánypártiak "betegesen rettegtek attól", hogy másnak is lehet ereje egyes médiafelületeken, elveszítették a csatát, a törvény kétharmados rendelkezéseit nem fogadta el az Országgyűlés.
Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz betegesen fél az ellenzéktől, attól, hogy elveszíti a hatalmát, vége lesz az ország széthordásának és megtörténik az elszámoltatás.
Hozzátette: az a Fidesz aggódik a pártfinanszírozás tisztaságáért, amelyik az MDF-fel közösen a rendszerváltás után az első nagy "pártfinanszírozási mutyit" végrehajtotta. A Fidesz először székházhoz juttatta az MDF-fel összejátszva saját magát, utána rendelkezett arról a párttörvény módosításával, hogy ne kelljen értékesítés esetén a székház után áfát fizetni; ezután 640 millió forintot kapott a párt egy állami tulajdonú hitelintézettől, amelyik visszavásárolta a székházat - mondta, úgy értékelve: így indult Magyarországon a "piszkos pártfinanszírozás".
Megjegyezte: ez a 640 millió forint mai értéken számolva 5 milliárd forintot jelent. Szerinte ebből a pénzből bevallottan került az Orbán család számlájára is, és más fideszes vezetők magánszámláját is ez az összeg gyarapította.
Volner János szerint az első pártpénz eltüntetése is a Fideszhez kötődött, ők volt azok, akiknek a folyószámlájáról több millió forint eltűnt, s nem lehet tudni, mi történt vele.
Úgy vélte: "a Fidesz egy keresztapaként működő miniszterelnökkel maffiaháborút hirdetett" Simicska Lajossal szemben. A Jobbik ebben a bandaháborúban nem kíván részt venni, nem szeretne ehhez asszisztálni - rögzítette a frakcióvezető.
A frakcióvezetőt kérdezték arról, hogy Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint bűncselekményt, minimum áfacsalást követett el a Jobbik a plakátkampányával összefüggésben. Volner János úgy reagált: Kósa Lajos nem tudja mit beszél, semmi ilyesmiről nincs szó. Szerinte inkább amiatt kellene aggódnia a Fidesznek, hogy miből telt 2,5-szer akkora plakátfelületre, mint a Jobbiknak. Erre kellene a frakcióvezetőnek keresnie a választ - mondta Volner János.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)