Koszorúzás a 320 évvel ezelőtti zentai csata emlékére
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.09.11. 12:57 | Frissítve: 2017.09.11. 12:57
Zenta - A magyar és a szerb államfő megkoszorúzta azt a Tisza-parton található emlékművet, melynek helyén szenvedtek egykor vereséget a török seregek.
Megkoszorúzta a zentai csata Tisza-parti emlékművét Áder János magyar és Aleksandar Vucic szerb elnök hétfőn annak emlékére, hogy 320 évvel ezelőtt az európai seregek Savoyai Jenő vezetésével ezen a helyen arattak győzelmet a török hadak felett.
A két elnök délelőtt a vajdasági város ünnepi ülésén vett részt, ahol a közös múltra emlékeztek, illetve kiemelték, hogy
a szerbeknek és a magyaroknak tisztelniük kell egymást, az együttműködés ugyanis mindkét felet erősíti.
A zentai megemlékezésen elhangzott, hogy 1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő, a császári seregek hadvezére fényes győzelmet aratott az Európát fenyegető török seregek felett. A zentai diadallal és az ezt követő karlócai békekötéssel végleg felszabadították ezeket a területeket.
A XVII. század derekán a Habsburg és a török birodalom közötti határvonal Magyarország közepén húzódott, az ország hadszíntér volt. A kiürült kincstárú, európai hatalmi játszmákkal elfoglalt Habsburgok kerültek minden bonyodalmat a törökökkel, így újra és újra megerősítették a békét az Oszmán Birodalommal. A törökök 1683-ban megkísérelték elfoglalni Bécset, ahonnan I. Lipót császár el is menekült, ám a Sobieski János lengyel király által vezetett felmentő seregektől megsemmisítő vereséget szenvedtek.
A következő évben a váratlan győzelmen felbuzdult Habsburgok, valamint Velence és Lengyelország XI. Ince pápa kezdeményezésére létrehozták a Szent Ligát. A Liga seregei 1686-ban felszabadították Budát, 1688-ban egy időre visszavették Nándorfehérvárt, és bevonultak Erdélybe. A következő években váltakozó szerencsével folytatódtak a harcok, a döntő évnek 1697 bizonyult. A Nagy Szulejmán babérjaira áhítozó II. Musztafa szultán személyesen szállt hadba, de a Habsburgok is nagy erőket irányítottak Magyarországra.
A 60 ezer fős császári sereget Savoyai Jenő herceg vezette, a török sereg létszáma mintegy 70-100 ezerre volt tehető.
A keresztény seregek végül 1697. szeptember 11-én Zentánál, a Tiszán való átkelés közben lepték meg az oszmánokat, akik az átkelést jól kiépített védművel próbálták biztosítani. Savoyai Jenő a kínálkozó alkalmat felismerve ágyúztatni kezdte a hajóhidat, majd sikerült betörnie a védősáncok mögé, a már a túlparton lévő szultán tehetetlenül volt kénytelen szemlélni csapatai megsemmisülését. A visszavonulási lehetőségtől megfosztott, pánikba esett törökök hatalmas veszteséget szenvedtek, a csatatéren mintegy húszezer holttest maradt (köztük a nagyvezír), tízezren menekülés közben fulladtak a Tiszába. A tizenöt éves török háborút megpecsételő csatában a császáriak mindössze 700 embert vesztettek. Az eredetileg Erdély ellen vonuló II. Musztafa a hadjáratot félbeszakította és hazatért Isztambulba. Savoyai Jenő nem üldözte, mert katonái elfáradtak, zsoldjuk elmaradt, német szövetségesei pedig maguk is hazavonultak.
A törökök ellenállását megtörte a vereség, már 1698 elején béketárgyalások kezdődtek. A Szent Liga és a Török Birodalom végül 1699. január 26-án kötötte meg a karlócai békét, amely a status quót foglalta írásba, és a békével Magyarország nagy részén megszűnt a másfél évszázados török hódoltság.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)