Gulyás Gergely: alapvetően magyar vakcina készül majd a debreceni oltóanyaggyárban
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2021.06.03. 09:27 | Frissítve: 2021.06.03. 09:57
Budapest - A kormány arról is döntött, hogy 6 helyett 26 milliárd forintra pályázhatnak utak és járdák felújítására az önkormányzatok.
Úgy látszik, a koronavírus-járvány harmadik hullámát véglegesen sikerült letörni, az új fertőzöttek száma rendkívül alacsony, ennek az oka az, hogy Magyarország az Európai Unióban Málta kivételével jobban áll, mint bárki - közölte a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta, már 5 millió 227 magyar kapta meg az első oltást. Minden oltóanyagból többlet van, ha valaki ma regisztrál, 1-3 napon belül tud oltást kapni az általa választott vakcinából. A miniszter szerint az oltást felvevők és fertőzésen átesetteket összeszámolva a lakosságnak legalább a hatvan százaléka védett, de az is lehet, hogy 65-70 százaléknál tartunk.

Fotó: MTI
A 3 millió 611 ezer olyan magyar emberből, aki a második oltást is megkapta, hét napon belül 8193-an betegedtek meg, 524-en hunytak el, s az egyes vakcináknál csak kisebb különbségeket regisztráltak.
Gulyás Gergely bejelentette,
az oltási igazolvány digitális verziója június 15-én már mindenkinél tartalmazni fogja a vakcina típusát és az oltások dátumát, így megfelel majd az uniós szabályozásnak, s alkalmas lesz az uniós zöldkártya kiváltására.
Az Európai Unió az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat ismeri el, a többi vakcinánál az országok közötti kétoldalú megállapodásokat kötnek.
A kormány legutóbbi ülésén tárgyalt az önkormányzatok számárára kiírt 6 milliárd forintos járda- és útfelújítási pályázatról is, mivel nagyon sok igény érkezett a települések részéről. Úgy döntöttek,
a keretösszeget ezért további 20 milliárd forinttal növelik.
Újságírói kérdés érkezett azzal kapcsolatban, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban bejelentette, a Debrecenben épülő Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a kínai vakcina előállítására is.
Gulyás Gergely kijelentette,
az a debreceni oltóanyaggyár alapvetően magyar oltóanyagot fog gyártani, de vállal bérgyártást, akár keleti, akár nyugati vakcinára.
A miniszter a veszélyhelyzetre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, addig fogják fenntartani, amíg szükséges.