Aggódik az MSZP, reagált a Fidesz
Szerző: MCDB | info@mcdb.hu Közzétéve: 2023.09.29. 18:45 | Frissítve: 2023.09.29. 18:45
Az MSZP szerint jólétet és munkabiztonságot csak a kormányváltás hozhat Magyarországon, ez a folyamat pedig a jövő évi önkormányzati választásokkal kezdődhet, ahol az ellenzéki összefogás vezethet eredményre. Erről beszéltek a párt képviselői országjáró kampányuk debreceni állomásán. A debreceni Fidesz-KDNP frakció azt írta köszönik, de nem kérnek az MSZP politikájából.
Az MSZP társelnöke azt mondta: Debrecenben az akkumulátorgyár jelenti a legfeszítőbb kérdést, amelyről helyi népszavazással kell dönteni. Komjáthi Imre szerint magyar munkaerő nem tudná működtetni az üzemet, a külföldieknek viszont egyenlő munkakörülményeket kell biztosítani, a gyár környezetvédelmi működését pedig nagyon szigorúan ellenőrizni, és szabályszegés esetén két évre eltiltani a hazai és uniós támogatásoktól.

Madarasi István önkormányzati képviselő hozzátette:
a kormány döntően kivette az akkumulátorgyárak ügyét a helyi önkormányzatok kezéből és ahhoz, hogy a törvénykezésben eredményt érjenek el, le kell váltani a kormányt.
A politikus kijelentette: összefogásra van szükség, és az MSZP készen áll arra, hogy együttműködésben álljon ki a jelenlegi hatalom ellen.
Az elhangzottakra a debreceni Fidesz-KDNP frakció közleményben reagált. Ebben azt írják, hogy a
városvezetés, ellenben a baloldallal, napról-napra azon dolgozik, hogy Debrecenbe a jövő iparágai települjenek, a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok betartása mellett,
biztosítva a debreceniek számára a biztonságos, stabil és jól jövedelmező munkahelyeket, ezáltal az anyagi megbecsülést, a fiatalok számára pedig a megfelelő jövőképet.
Mint hangsúlyozzák: Köszönik, de nem kérnek az MSZP foglalkoztatási és gazdaságpolitikájából, hiszen többször bizonyították már alkalmatlanságukat, mely nagyon fájt mind az embereknek és mind az országnak egyaránt! - zárul a közlemény.